Vidéki történet (ÚTK)

[Syris]

//Dierol bezavart engem is, ezért ezelőtti hozzászólásom tárgytalan.//

-Nem is tudom.-nézek elgondolkozva.-Neked nincs valami jó ötleted?

[Dierol]

//Khers Dierol//

-Pontosan tudom, hogy mit kellene csinálnunk... lépek közelebb Ayanához.
-Talán meg kellene látogatnunk Morger anyót. nyújtom felé a kezemet, hogy felsegítsem az ágyról.
-Hacsak nincs jobb ötleted. Mosolyodom el, jelezve, hogy nem kötelező ezt választani.

[Arnoil]

(Matt)

Nézelődöm egy sort közben Sychín javaslatára bólintok. Viszont mielőtt elindulnék felfelé az asszonyok egyikétől megkérdezem:

- Mondja kedves hölgyem, merre található az elhunyt atya szobája és lakhelye?

A megérkező Altemor felé biccentek, s megvárom a választ.
Majd magam is megindulok felfelé a toronyban.

[Syris]

Dierol határozott fellépésére kicsit meglepődök.
<Hm... Milyen határozott. Remélem valami olyat talált ki, amihez nem kell itt a szobában ücsörögni. Jól esne kicsit kimenni a friss levegőre.>
-Jó ötlet.-nyújtom a kezem, és igénybe veszem a segítségét.- Reméltem, hogy valami olyan jutott eszedbe, amihez ki mehetünk. Valahogy kissé fülledt itt a levegő. Jól esne egy kis séta, de utána visszajöhetünk pihenni és melegedni, ha akarod.-mondom a rám oly jellemző állandó mosolygással.
Felveszek még valami vastagabb ruhát, ha találok a szobában és a kardom is felcsatolom, aztán indulhatunk.
-Útközben megnézhetnénk azt a Holdkunyhót is.
-Mesélhetnél valamit magadról. Nem nagyon ismerlek. Valami legbelül azt súgja, nem kéne most veled lennem... és nemcsak most. Sohase. Senkivel. Nem tudom miért. Lehet azért, mert más vagyok? Ezt súgja az ösztönöm?...-nézek rá kicsit elbizonytalanodva, szomorkásan, de ismét megszáll a jókedv.-...Mindenesetre azt hiszem megbízhatok benned.
A hideg még a vastag ruhámon is áthatol, ezért egy kis idő után elkezdek reszketni. Közelebb húzódók kicsit Dierolhoz. Pár perc elteltével zavartan ránézek és elpirulok, amire rásegít a hideg is. Zavaromban elkezdem rágni az ajkamat.
-Dierol... Muszáj valamit megkérdeznem. Lehet, sőt biztos, hogy furán fog hatni neked, de kicsit zavartan érzem magam... A találkozásunkról lenne szó. Mikor jöttünk ide, én meg voltam sérülve. Te segítettél nekem, a sebem megvizsgáltad. Mindig kedves voltál velem. Pedig én nem tettem semmit, amivel ezt kiérdemeltem... Legalábbis nem emlékszem. Emlékezőképességem nem a legjobb. Sok mindent elfelejtek... Ez a gyengém.
Mérhetetlen zavaromban megállok.
-És most nem teljesen tiszta, mi is a helyzet. Te rendes vagy velem, és megbízok benned, pedig nem is ismerlek. Lehet csak elfelejtettelek?... Úgy értem mi régóta ismerjük egymást, és nem emlékszem rád? Annyira emlékszem, amit az imént elmondtam, továbbá mikor mentünk a temetőbe, és most, mikor a szobában voltunk.-lesütöm a szemem.-...Mondd meg, mi a baj velem? Vagy legalább azt, hogy mikor és hol találkoztunk? Mióta ismerjük egymást? Mi közünk van egymáshoz? Semmi? Vagy útitársak vagyunk? Esetleg legjobb barátok?... vagy távoli rokonok?
<Bár utóbbit kétlem... Mindenesetre jó lenne tisztázni a dolgokat. Jó lenne választ kapni pár kérdésre. Hátha ő tudhat valamit...Úrnőm... kérlek, mondja azt, hogy már régóta ismerjük egymást, csak én nem emlékszem. Hátha meg tud magyarázni pár dolgot.>

[Dierol]

//Khers Dierol//

Felveszek valamilyen melegebb felsőt, majd Ayanával az oldalamon kisétálok a házból.

-Holdkunyhó? Talán a javasasszonyé lehet.

-Magamról? Hmmm... Toroni nemes vagyok... vagyis inkább voltam. Tharrt félem, tisztelem. Az összes szokásjogot, és nekem nem tetsző törvényt áthágom - ezzel szakítva a begyepesedett elvárásokkal. Régebben muszájból, utána dacból, mostanra már a véremmé vált. A mostani cselekedeteim is komoly ellenérzést váltanának ki az otthoniakból. -mosolyodok el a gondolatra <remélem bátyám jól van> - Elég kaotikus, a hagyományokat sárba tipró, önző pillanatember lehetek a szülőföldem lakóinak. Vonok vállat. Ez csíphette a mentorom szemét is, de ő nevelt ki ilyenre. A hibát egy fejvadásszal próbálta kiköszörülni, de nem vártam meg. Huh, hideg van...

Ahogy a hideg engem is elér, belekarolok Ayanába, remélve, hogy melegít kissé.

-Hogy? Az, hogy nem bízol meg bennem teljesen, az helyes. Én sem bíznék meg egy toroni széltolóban. Sychínben is előbb megbíznék mint magamban. Ő olyan mint egy nyílvessző. Ha egy célotok van, nagyszerű szövetséges, de ha közé és a célja közé keveredsz, nos... hallgatok el.
-De hogy soha senkivel ne legyek? Ez nekem teljesen idegen, sőt kissé ijesztő. S nem hiszem, hogy azért mert más vagy. Hisz ember is vagy - s nem természetes állapot egyedül lenni. Ez a gondolat számomra olyan, mintha már élve eltemetné magát az ember. De akkor minek élni? Ezeknek a gondolatoknak a látás képessége sem lehet oka - én is osztozok veled ebben a sorsban, de hát én sosem akartam egyedül maradni.

Aztán ahogy látom, hogy valami számára fontosat akar kérdezni, elhallgatok, megállok, és teljes figyelemmel hallgatom. Ahogy beszél, a bal szemöldököm a magasba kúszik, s csak remélem, hogy pontosan értem, hogy mit mond. Ahogy befejezi, egy pillanatig figyelem az arcát, hogy csak ugrat-e? Miután eldöntöttem, hogy nem viccelt, és komoly volt a kérdés, elgondolkozva válaszolok:

-Nem, az ismeretségünk csak ez a pár nap. A tisztáson találkoztunk először. A harci képességeid kifejezetten jók. Akkor azt hittem, hogy Altemor párja vagy. De kiderült, hogy tévedtem. A segítségem oka akkor még egyszerű volt. Beilleszkedni a csoportba. Te nem beszélted a nyelvüket, de nem akartalak kiközösíteni. A harci képességeidre szükségünk volt, különben ki véd meg minket? így nem engedhettem meg semmiféle sérülést, betegséget, pláne nálad. Aztán kezdtelek megismerni, lévén, hogy sokat beszélgettünk. Mikor kiderült, hogy te is láttad a madarat, rájöttem, hogy sokkal több rejlik benned, mint elsőre gondoltam. Utána már ez a pont is összekapcsolt minket, akár tetszik, akár nem. Mára viszont Altemor szerint közel kerültem hozzád érzelmileg... Amit el kell fogadnom, mert ő kívülállóként jelenleg jobban átlátja az érzelmi változásaimat... És amit mondott szerintem is igaz... mondom ki ez utóbbi mondatot alig hallhatóan -De miből gondolod, hogy rendszeresen elfelejtesz dolgokat? Nem lehet, hogy csak a hajótörés okozta megrázkódtatás okozza a jelenlegi emlékek hiányát? Ha meg tartósabb az emlékezet vesztés, akkor vedd figyelembe, hogy Matt jobban ért a gondolatokhoz, Altemor pedig a lélekhez, mint én. Én csak a test nyavalyáit ismerem többé-kevésbé. Mit is mondtak, melyik a Holdkunyhó?

Nézek körül.

[Syris]

Dierol "bemutatkozását" figyelmesen hallgatom.
-Nem akarok egyedül maradni. De nagyon mélyen néha az az érzésem támad, mégis arra vágyom... Viszont szükségem van társaságra és félek, hogy egyedül maradok. Nagyon félek.
Kicsit megkönnyebbülök, mikor hallom, hogy csak pár napja ismerjük egymást, viszont rögtön ambivalens érzések kerítenek hatalmukba, amiknek nem adok hangot.
<Ez részben megnyugtató, nem felejtettem el semmit. Legalábbis most nem. Viszont így nem tud senki se magyarázatot adni...Bár idáig is megvoltam nélküle... Úrnőm, remélem egyszer leszel oly kegyes, hogy felnyisd szemem.>
-Köszönöm, én csak a harchoz értek. Máshoz nincs nagyon tehetségem.
-Altemor párja? Ezt hogy érted?
-Miért változtál meg? Mert megismertél minket?
-Igazából csak pár apró részletre nem emlékszem. Hiába próbálok visszaemlékezni. Például a találkozásunkra. Nem tudom, lehet tényleg a hajótörés az oka. Fogalmam sincs. Annyira lehet nem is fontos.
-Azt hiszem az az.-mutatok egy épületre.

[Dierol]

//Khers Dierol//

-Csak annyit ígérhetek, hogy amíg szükséged van rám, nem hagylak egyedül. Bár ezek most üres szavaknak tűnhetnek, majd az idő bizonyítja a súlyukat.

-De kíváncsi a hölgy! - állok meg, és nevetek fel. -De legyen, megpróbálok válaszolni. Azért gondoltam először, hogy Altemor párja vagy, mert találkozásunknál egy jó ideje együtt utazó, összetartó csoportnak tartottalak titeket. Mivel mindketten félelfek vagytok, gondolatban összeboronáltalak titeket. Egy csinos nő és egy jóképű fiatalember: ránézésre szép párt alkotnátok.
-Miért változtam meg? Hmmm... Ezt elég nehéz megfogalmazni... Igen, mert megismertelek titeket. A te esetedben van más is. Valójában nem találkoztam még olyannal, aki szintén látta volna a holtak lelkeit. Te vagy az első. Emiatt pedig mint lelki társra tekintek rád, s tartalak egyre fontosabbnak. A találkozásunk a következőképpen történt: - váltok gyorsan témát.
-Mielőtt a tisztásra értem volna, láttam, hogy jönnek mások is. Valószínűleg ismerősök lehettek, mert megindultál feléjük, talán, hogy segítsél, de rád támadt az egyik a kardoddal... Élőhalottak voltak. Én meg akkor mentem, hogy segítsek nektek. De mivel nem akartam, hogy az élőhalottak megjelenését az én nyakamba varrjátok, nem mertem nyíltan mágiával segíteni. Ezért csak Matt zombiját bénítottam le. A végén zavart meg egy dolog - az első beszélgetésünk nem volt felhőtlen... Megkérdeztem tőletek: - Nos, még ma végzünk egymással, vagy inkább beszélgessünk? A válaszod még mindig a fülemben cseng:
-Ha ennyire várod a halálod, a zombik és a sebesült után küldhetlek...
S emellett a sebesült matróznak megadtad a kegyelemdöfést, anélkül, hogy bármelyikünk megvizsgálta volna, hogy meg tudjuk-e menteni. Nem tudom, hogy mit vétett ellened...
-Az emlékezet elvesztésének oka lehet átok, baleset, vagy pedig ha nem mersz szembenézni bizonyos dolgokkal... vajon melyik lehet? Az átok lehetőségét majd le tudjuk ellenőrizni.
-Lassan induljunk meg akkor a kunyhó fele.

[Mesemondó]

--------------------------------
KM: Siffad
Helyszín: Őrtorony
Időpont: Psz. 3701.
Résztvevők: Csendes Matt, Dierol, Altemor del Coro, H’yssadin Sychín, Ayana
--------------------------------
//Altemor: a szertartás pontosan egy ilyesféle varázslat, jól használtad. Pont azért nincs körülírva, mert sok mindenre használható.//

/Dierol és Ayana/
Az ezüst kisebb csetepatét eredményez, végül a három legerősebb gyerek – az egyik monoklival, a másik kettő felrepedt szájjal – meghordják nektek a fürdővizet és egymás szavába vágva ajánlkoznak további munkára.

Végül csak elindultok. Beszélgetve sétáltok a házak között, végül Ayana női ösztöne felismeri a kunyhót – egy fából emelt házat, amely a többitől eltérően a fal részét képzi. A homlokzat díszesen faragott, a fő motívuma a kettős hold. Mikor az ajtó felé sétáltok, mögöttetek megszólal egy női hang.
- A férfi nem mehet tovább!
Dierol enyhe zavarba jön, hisz nincs hozzászokva, hogy csak úgy a háta mögé keveredjen valaki, még ha jó néhány lépés is választ el benneteket. Az is elég egy jól irányzott nyílvesszőhöz.
Megfordulva egy középkorú nőt pillantotok meg, amint bal lábát húzva, botra támaszkodva sántikál felétek.
- Férfinépség nem teheti be a lábát. Lányom, te ezt igazán tudhatnád – néz dorgálóan Ayana-ra. –Férfira tartoznak a női dolgok! Na mi lesz, bejössz? – elhalad párosotok mellett és a kunyhó felé lépked tovább.

/Matt, Sychín, Altemor/
A kérdezett asszony némi megbotránkozó tekintettel int az emelet felé, ahová a társad már el is indult.
Az emeleten a pap egyszerűen berendezett szobáját találjátok – egy jókora láda a holmiknak (csupa személyes holmi, egy erszény, néhány ezüsttel), egy kopott, szebb időket is látott ágy, hímzett takaróval és egy könyves szekrény, rajta a környék összes könyvével, azaz 6-tal. Az egyik dartonita énekeket tartalmaz, a másik erv históriákat, de a maradék négy kézzel írott mű. Röviden belelapozva a pap élettörténete elevenedik meg előttetek.

[Syris]

-Köszönöm.-mosolyodok el hálás arckifejezés kíséretében.
-Hát..igazából nem is ismerem.
DIerol vidűámságának örülök és vele együtt nevetek. Látványos jókedv ragad rám.
<Örülök, hogy a történtek ellenére azért nem mindenkiből szállt el a jókedv. Mindig jó hallani, ha boldogak az emberek körülöttem.>
-Én régen azt hittem, mindenki látja, de időközben bebizonyosodott, hogy nem. Bárkinek mondtam, mindig bolondnak néztek és nem hittek nekem... De úgy látszik mégse vagyok az. Hisz te is láttad. Nem hallucinálok.
-Igen, ismerősök voltak... Akihez odamentem, az Bika volt. Még Ifinben ismertük meg Mattel. Ő tanított előtted ervül.
-De Dierol. Én nem mondtam neked ilyesmit. Mi okom lett volna rá? Továbbá a sebesült matróz... Nem lehet, hogy ő is az ellenségünk volt? Más különben nem tettem volna.
-A baleset lehet az oka. Félni nem félek nagyon semmitől, azon kívül amit már elmondtam.

Elindulok a kunyhó felé. A női hangra meglepődötten fordulok hátra.
-Hogy-hogy?
Mikor rájövök, hogy miről beszél, észhez térek. Kicsit elpirulva mondom:
-Elnézést kérek. El is felejtettem.
<Vajon miről beszél?>
-Kérlek bocsáss meg Dierol. Azt hiszem itt kell hagyjalak egy kis időre.
Miután a nő elment halkan megjegyzem neki:
-Megnézem magamnak a helyet. Utána majd elmesélem mit láttam. Nagyon fogok sietni. Ha esetleg beszélni akarsz Morger anyóval, megbeszélek vele egy találkozót.
Utána a nő után sietek.

[Dierol]

//Khers Dierol//

"-De Dierol. Én nem mondtam neked ilyesmit. Mi okom lett volna rá? Továbbá a sebesült matróz... Nem lehet, hogy ő is az ellenségünk volt? Más különben nem tettem volna"
-Majd megkérdem a többiektől, hogy a matrózokkal milyen volt a viszonyuk... anélkül, hogy érdeklődésem konkrét okát megmondanám. Kíváncsi vagyok a válaszra, de félek, nem fog tetszeni...

A nő hangjára egy pillanatra megmerevedek, várva a mindent elemésztő szúró fájdalmat. Majd mikor rájövök, hogy figyelmetlenségemért most nem kell megfizetnem, megfordulok, és bár egy pillanatra düh csap fel bennem a hibám miatt, már nyugodtan és kissé zavartan nézek az öregebb nőre. Idegenektől még mindig szokatlan számomra ez a parancsoló hang.
<Nem lesz ennek jó vége... Ayana teljesen elbódítja az érzékeimet... És mi az, hogy nem mehetek be?! Nem hiszem, hogy túl sok újdonságot tudnék meg... Eh...> fortyanok fel magamban <alázat Dierol, alázat! Nem Toronban vagy! Pont azért élsz még...> fedem meg gyorsan magam <Remélem tud segíteni... egy próbát megér>
Majd Ayanát finoman a nő után tolom.
-Megvárlak. Mondom neki.
<ha ártani próbál, Ayanának, Tharr irgalmazzon a lelkének...> majd a gondolatra kissé nyugtalan búcsúpillantást vetek rájuk mielőtt becsukódna mögöttük az ajtó. <Remélem nem bizonyul hibás lépésnek, hogy különváltunk> Harapok egy pillanatra az ajkamba a gondolat hatására <Hé, Dierol, mint művelsz?!> Veszem észre magam. Majd megfordulok, és határozott léptekkel elindulok egy nagyobb sík rész fele, és a kardot előhúzva elkezdem a fagyott földbe karcolni az elém táruló falu látványát, középen a toronnyal, közben önvizsgálatot tartok, mert Ayanával folytatott beszélgetés eléggé felkavart...

[Nibur Sakraf]

/Sychín/

*Alaposan átkutatja a pap személyes holmijait. Elmosolyodik a naplók láttán*

-Azt hiszem találtam itt valami érdekességet. Ez még a hasznunkra lehet

*Mutatja meg a könyveket társának.*

-Most már csak magunkkal kell vinnünk úgy, h mások ne lássák. A szálláson majd áttanulmányozzuk. Máshoz szerintem ne nyúljunk, a halottak holmijainak ellopása balszerencsét hoz. Ha megtudtuk amitz akartunk ezeket is visszahozzuk.

[Wolftern]

Altemor del Coro

<Hmm? Hogy ez miért nem nekem jutott eszembe?>
Nézelődök, miközben elindulnak társaim az emelet felé.
<Remélem szólnak ha találtak valamit. Nem volna jó ötlet, ha az egész csapat bemenne az elhúnyt szobájába kutakodni és ráadásul sértő is lenne.>
Gondolkodom, s elindulok az épület belseje felé, de csak annyira megyek be, hogy lássam, ha társaim lejönnek az emeletről

[Mesemondó]

--------------------------------
KM: Siffad
Helyszín: Őrtorony
Időpont: Psz. 3701.
Résztvevők: Csendes Matt(NJK), Dierol, Altemor del Coro, H’yssadin Sychín, Ayana
--------------------------------
/Ayana/
Az ajtó egy kényelmesen berendezett házba vezet. Nincsenek szobák, az egész egyetlen tér, közepén tűzrakóhely, körben padok és hímzett párnák. Hátul, a falnál használaton kívüli szövőszék. Rájössz, hogy obasz szokások szerint külön kunyhója van a nőknek, ahová havonta elvonulhatnak. Érdekes, régi és ritka szokás ez.
/Sychín, Altemor, Matt (NJK)/
Az egyetlen érdekes dolgok a naplók, Sychín egy pillanatra megmutatja Altemornak, majd mind visszatértek a házatokba, nyugodt körülmények közé.

[Dierol]

//Khers Dierol//

Ahogy lassan a földbe karcolom a falu képét, végre nyugodtan elgondolkozhatok azon, hogy mit is csinálok, és hogy képzelem el a jövőmet. Lassan számbaveszem, hogy mennyi írt és fel nem jegyzett szokást, törvényt hágtam át Toron mércéje szerint rövid utazásom alatt, s a hosszú lista önkéntelen mosolyra fakaszt.
<Hát, Tharr nem panaszkodhat, hogy nem teszek érte. "A törvény úgy törvény, ha időnként megszegik; ha mindig betartják, feledésbe merül" Ahogy Aruth Dyn-Dayaell mondta. Szükségszerű változás... De ha innen kikerülünk, mit is kéne tennem? Az eredeti cél nem változott. Legalább egyszáz aranyat kellene jó bátyámnak majd az évek folyamán küldenem, hogy segítsem.
S jómagam? Menjek vissza Toronba? Mit adott nékem? Rangot és büszkeséget, az igaz. Egy röpke pillanatig boldog gyermekkort. Megtanított élni az adottságaimmal, és megbecsülni még az obstorokat is. S mi volt az ára? A szövetséggel karöltve tönkrezúzta a ifjonti éveimet. A családomat. Elvette a gyermekkori barátokat. Enyhén gyanakvóvá tett. Talán jobb lenne, ha őszkoromra nem ott kéne élnem - a gyengéknek nem élnek ott sokáig. Inkább távol a csatározásoktól, egy szép bitrokon tudnám magam elképzelni, körülöttem a gyermekekkel, szerető nőmmel, és szolgákkal... a várostól csak pár fertályórányira... de ezért jócskán kell tennem, hogy mindezt valóra váltsam...>
Sóhajtok fel.
<De lássuk a problémákat. Itt van a lélek. Róla beszélnem kell Mattel. Aztán Ayana. Ő meg kész talány, de többet rejt, mint eddig gondoltam. Remélem, visszatérnek az emlékei, ha mást nem segítséggel. S itt van a gyilkosság is. Aztán a gyógyfüveket is meg kell vennem. Nem fogok unatkozni >

[Wolftern]

Altemor del Coro

<Na végre! Azt hittem már sosem jönnek.>
-Találtatok valamit? Ezek a népek jobban rejtegetnek valamit, mint ahogy gondoltam. Még a szertartást se nézhetem meg.
Mikor meglátom a könyveket Sychín kezében, bólintok és elindulok az ajtó irányába.
<Nahát ez szép. Még a holtakat is meglopjuk. Hajaj nem lesz ez így jó, de jobban belegondolva nem is akarunk meghallni. Kyelnek és a világnak még szüksége van rám. Ahhoz viszont hogy innen, élve kijussunk, szükségünk van információra. Remélem találunk benne valamit, ami segítségünkre lehet>
-Akkor hát menjünk vissza.
Útközben nem beszélgetek a többiekkel, csak bámulom az előttem lévő utat.
<Kíváncsi vagyok, mit találunk>