Alidax városa

[Airun Al Marem]

Alidax

A Quiron-tenger délkeleti sarkában található városállam a sinemosi Rawill Tagge felé vezetõ út mentén, a tengertõl mintegy húsz mérföldre fekszik, egy sósvízû lagúna partján. Noha területén különlegesen szép, zöld erezetû márványt bányásznak, igazán nevezetessé mégsem ez, hanem uralkodójának személye teszi. Alidax boszorkánykirálynõje ugyanis a dél-quironeiai illetõségû, káoszkori eredetû boszorkányrendek jó részének választott vezetõje, akinek fõségét a legtöbb szervezet elismeri. Ez alól nevezetes kivétel a viszonylag jóindulatúnak tartott Livinai Gyülekezet és az annál veszettebb hírû Symarel Berkanu. A tisztséggel fekete hadúri cím jár és a Hatodik Lobogó õrzésének kiváltsága. A városállam legnevezetesebb uralkodója Sinil Dialaid volt, a nekromantikus tudományok nagyasszonya, aki Alidarban lelte vesztét Alyr Arkhon és társai által. A trónon jelenleg Liliath ül, a Kristálykirálynõ, észak legveszedelmesebb boszorkánya, a speculomantia (tükörmágia) egyetlen hatalmas beavatottja.

„A boszorkánykirálynõ sudár alakja élesen kirajzolódott a bársonyos háttérre; gyönyörû asszony volt, ahogy az rangjához s hivatásához illett; mégis valami megfoghatatlan, borzongató hidegség sugárzott belõle. Egybeszabott, tengerzöld ruhát viselt; a derekán veretes aranyövvel összefogva; térden alul rövid uszályban végzõdött, s méltóságteljes, dísztelen egyszerûsége szinte már hivalkodásnak tûnt a palota fényûzõ pompája közepett. A boszorkányúrnõ hollóhaja dús; selymes hullámokban omlott alá a vállára, s onnan még tovább, egész a háta közepéig, kiemelve karcsú termetét, telt domborulatait, az ábrándosan kecses kézmozdulatokat. Pilláját félig leeresztve tartotta, mintha álomból ébredne, vagy nem is érdekelné õt a környezõ világ. A bõre hideg volt és hófehér, mint a tiszta jégtömbbe fagyott alabástrom; a szeme és forró és fekete, akár az eleven szén. Alattvalói Kristálykirálynõnek hívták a háta mögött; tudott róla, de nem bánta, sõt - hízelgett neki az elnevezés.”

A város fölé magasodó Iridan-hegyen emelt palota a kínzó gyönyörök és lidércnyomások tárháza; azok a Noir-papok, akik a Szövetség megbízásából bûválomba merülve fölkeresték, egytõl egyig megtébolyodtak. Alabástrom szobordíszek és márványtimpanonok; hófehér, csipkézett falak és aranyhímes függönyök; kámforillatú függõlámpások és fényt árasztó varázskristályok; szökõkutak és medencék; tavirózsák és fonatos kosarakban pompázó aloék; díszudvarok és rejtekajtók; könnyed léptû szolgálók, írnokok, poéták, csepûrágók, táncosok, muzsikusok – ez a Fellegvár, Alidax szimbóluma.

Alidax városa messze nem úszik olyan fényes pompában, mint a fölé tornyosuló Fellegvár, a kikötõváros mindazonáltal nem sorolható a szegények közé. Lakói a tenger ellenére nem a halászatból élnek, hanem az Iridan-hegy gyomrából bányászott, mérhetetlenül értékes márvány és a boszorkányok keze alól kikerülõ különféle tárgyak értékesítésével.

Alidax nevének emlegetésekor az emberek többségének az örökös uralkodója, a Hatodik Fekete Lobogó Úrnõje ötlik az eszébe, és ez nem a véletlen mûve. A Boszorkányúrnõ, jelenleg Liliath, egy Alidax városával, mind átvitt, mind a szó szoros értelmében. Észak leghatalmasabb boszorkánya úgy ül Fellegvárában, mint pók a hálója közepén; egyet rándít a fonalak egyikén és ezrek mozdulnak...és ez csupán részben köszönhetõ a mindent átható asztrális kisugárzásnak. Az Úrnõ személyérõl nagyon keveset tudni. Húsba vágó szépsége és veszedelmes hatalma miatt ugyanolyan arányban szállnak hozzá fohászok nap mint nap. Hogy milyen csillagzat alatt született, arról a legnagyobb bölcsek is csak találgatásokba bocsátkozhatnak, egy bizonyos csupán: ember, és ez a tény eleve ellentétet szül mind toroni szövetségesei, mind a zömmel kyr eredetû lakossággal szemben. Azonban bátran elmondhatjuk, hogy Liliath nem csupán a Quironeia fekete gyönygye, hanem talán egész Észak legcsodálatosabb asszonya, és az egyetlen embernõ, aki magához tudott láncolni egyet az anurok büszke és õsi népébõl.

Alidax politikai berendezkedése teljes egészében a despota kiszolgálására van kihelyezve; a Városi Tanács tiszte, hogy a város azon dolgaival foglalkozzon, amik az Úrnõ számára túl "alantasok". Elvileg delegációs úton lehet bekerülni a testületbe, gyakorlatilag azonban a Királyi Tanácsnok dönti el, ki képviseltetheti magát. Jelenleg Naideth Mirida, egy jó vágású, rafinált aszisz politikus tölti be a tisztséget, ki megnyerõ külseje mellett ügyes tojástáncot jár a Tanács és az Úrnõ közt; azon kevesek közé tartozik, akik képesek valamilyen szinten befolyásolni a gyakran irracionális boszorkányt. A Kristálykirálynõnek természetesen abszolút vétójoga van minden kérdést illetõen, a gyûlést bármikor feloszlathatja, szavának ellenszegülni nagyobb botorság, mint farkasszemet nézni egy Manaseval.

A városállam feletti uralmon és a Fekete Hadúri tisztségen kívül az Úrnõ még egy fontos pozíciót tölt be, az északi boszorkányszekták többsége neki tartozik engedelmességgel. A szervezetek zöme káoszkori eredetû, vallási hovatartozás tekintetében kevéssé változatos a kép; a két fõ irányvonal az orwellánus és a morgenita - vagy még inkább Berkano imádata -, az egyéb isteneket, démonokat, hatalmasságokat imádó szekták száma elenyészõ.

Alidax Városi Tanácsa Sinil Dialaid elbukása után nehéz idõknek néz elébe. Halálával egy jóval számítóbb, hûvösebb lelkületû nõ lépett a trónra, aki kezdettõl fogva kiaknázta pozíciójának elõnyeit és egyéni ízlésének megfelelõ, gyökeres változtatások sorát erõltette és erõlteti rá a város uraira. Liliath, a szépség megszállottja elõdjének az emlékét is el kívánja törölni, és ez súlyos következményekkel jár mind gazdasági, politikai és hadászati téren. "Förtelmes hullamágiát ûzött!..", így nyilatkozott az elõzõ Úrnõrõl egy alkalommal, és ebben a kifakadásban egyértelmûen él a mély megvetés, amit a nekromancia tudománya iránt érez. Az Ónix élõholt legénységét elpusztította, a könyvtár felbecsülhetetlen értékû nekromantikus vonatkozású kódexeit egytõl-egyig megsemmisítette, ezenkívül mind a tudományt, mind annak alkalmazóit örökre számûzte Alidaxból. Ezen döntés súlyos csapásként érte a városállam hadászait, hiszen a Boszorkányúrnõt eleddig fõképp élõholt légiói miatt rettegték, ezeknek elvesztése pedig a hatalmi egyensúly végzetes megdõléséhez vezethetnek. Az Úrnõ ezzel a kérdéssel kapcsolatban csupán legszûkebb körben nyilatkozott, a Szövetség kémei különös és aggasztó híreket hoznak; a Quironeia vidékén a rabszolgakereskedõk arany éveket élnek, és bár csupán a legszebb portékájukat vásárolják fel titkozatos, csuklyás alakok, buzdításképpen többszörös árat fizetnek az áruért. A gyönyörû ifjak további sorsa nem ismert, ám Alidax utcáin egyre gyakrabban látni rácsos ablakú fogatokat, a kovácsmûhelyek még éjnek idején sem csendesülnek el, kohóikból különös, tükörsima pajzsok kerülnek elõ, melyekrõl töretlenül verõdik vissza a napfény...

További gondot jelent a politikai színtér változása is. A Berkano-Morgenához fohászkodó rendek összessége a Toronban kibontakozó vallásháborúra készül a Syrcum, Toron leghatalmasabb szektájának vezetésével - ami ugyan hivatalosan engedelmességgel tartozik a Boszorkányúrnõnek, köztudott, hogy errõl valójában szó sincs -, elvesztésük Alidaxot az összeomlás határaira sodorná. Ám a Kristálykirálynõ számára - Daumyr, a Császár és a különféle egyházak álláspontja ismeretének hiányában - a morgeniták támogatása veszélyes játszma kezdetét jelentené, amire jelenleg még nem futja újonnan szerzett erejébõl. Így, a hagyományokat megszegve óvatos közeledési próbálkozást tett a rivális Livinai Gyülekezet felé azzal, hogy - legalábbis ideiglenesen - felfüggesztette az ellenük folytatott hadviselést. Hogy ezen lépése milyen reakciókat vált ki a tenger túloldalán elterülõ birodalomban, még jócskán a jövõ zenéje.

A hatalmas alidaxi boszorkányrendben is feltámadt a változás szele. Gyönyörû fõk hullanak véresen a hófehér márványpadlóra; az Úrnõ akarata minden régi, minden förtelem eltörlése. A rend korábbi vezetõi közül alig néhányan maradtak korábbi pozíciójukban, a nekromancia és az életerõvel való manipulálás összes tudora áldozatául esett Liliath morbid puritanizmusának. Helyükre mások kerültek, olyanok, akik bár hagyományos értelemben mentesek a fekete mágiától, valójában többségük cseppet sem kevésbé ördögi elõdeinél. A könyvtárakból vén fóliánsok kerülnek elõ, a boszorkányok mágiájának pusztító aspektusa van felívelõben, nemkülönben az ölelés által szerzett kötelékek, a beavatottak pedig egy olyan mágiaforma rejtelmeibe nyerhetnek betekintést, melynek utolsó maradéka is korok óta eltûnt Ynev színérõl, bár passzívan mindig is jelen volt...a tavak felszínén, a szobák falán, a kéjtõl csillogó szemekben, és minden egyéb tükörben, ami valaha létezett a világon.

Idézetek: Raoul Renier– Korona és Kehely