Nem csak a legmagasabb fokú után kapod meg tehát most 2-t vagy a kyr metódusért vagy a godoni örökségért. Választhatsz Maradok tisztelettel a lovak, és kígyók nagy barátja Laokoon
"A nép elvesztette a kormány bizalmát, a népet le kell váltani" Bertold Brecht "A történelem hazugságok tömege olyan eseményekről, amelyek sohasem történtek meg, olyan emberek elmondásában, akik nem voltak jelen" George Santayana "A Kalandmester csak a hangjáért dobja el a kockákat" E Gary Gygax
Lehet, hogy már volt ilyen megszólalás, elnézést, hogy nem olvastam végig azt a pár száz bejegyzést: Miért kellett szerintetek ennyire visszafogni a mágiahasználókat? értem ez alatt, hogy a varázslat erősítése eléggé időrabló, így egy íjász ellen esély sincs pl. Másik kérdés, hogy a méregkeverés nem túl erős? 4. fokon képzett kari tud csinálni kb 10 ezüstér halál/ájulás mérget lehet készíteni, ami maradandó/hosszú hatású, azonnal ható fegyverméreg. ha valaki elájuk néhány napra, az általában már nem kel fel többé, tehát egyenlő a halálossal, és még az erősítésre sem kell IP-t költeni Erre Ti mit találtatok ki azon kívül hogy a KM azt mondja, ilyet "nem csinálsz!"?
"Bízz bennem és fordíts hátat!"
Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. /Albert Einstein/
Karaktereim:
Brodan Gravel, Új pyarron szülötte, homálytestvér rabszolgája, kocsmák ismerője.
Én többnyire mágiahasználót hozok, és persze nyilván nem előny a lassú varázslási idő, de logikusan belegondolva a mágiahasználók sohasem a gyors harci aprítás mesterei voltak, többnyire minden fantasy környezetben erős, valamilyen szinten lassú, és sebezhető egységek. Valamivel kompenzálni kell azt, hogy képes vagy olyan dolgokra amire pl. egy egyszerű falusi vadász sohasem.
Bár nem szorosan ide illik, de még megjegyezném, hogy nekem bejött volna, ha bizonyos rituálékhoz bevezettek volna anyagi komponens szükségletet. Kicsit életszagúbb lett volna a pár varázslat.
Anhorien! A 4ed fok már a mesterfok tehát nem kell ennyire meglepődni hogy a mesterfokú méregkeverő tud csinálni halálos mérget. A kómásssal kapcsolatban (a maradandó ájulás az nekem kóma) el kell vinni paphoz egy héten belül addig pedig óvni a kiszáradástól Maradok tisztelettel a lovak, és kígyók nagy barátja Laokoon
"A nép elvesztette a kormány bizalmát, a népet le kell váltani" Bertold Brecht "A történelem hazugságok tömege olyan eseményekről, amelyek sohasem történtek meg, olyan emberek elmondásában, akik nem voltak jelen" George Santayana "A Kalandmester csak a hangjáért dobja el a kockákat" E Gary Gygax
Köszönöm az észrevételeket. Bár megjegyezném, hogy ha bekómál valaki akár csak 1 napra is, az nem éli túl a harcot, mert első dolga márki arra járónak az ellenségből, hogy lebökje Az meg, hogy mesterfok: kb 3. szintre meglehet egy BM-nek, ha úgy dönt, hogy ő erre gyúr. utűna csak valami lövő fegyver pl tűvető kell, és hatásos aprítógép lesz belőle. És ez nem hiszem, hogy ellentétes a BM- jellemével
Mágia téma: Az nekem is tetszene, ha rituálékhoz pl eszköz, anyag is kellene, de harcban (mi sokat harcolunk, egyéb varázslatok kevésbé kelendőek) igen nagy hátrányba kerültek így a varázstudóink. pl Sogronita, aki nem egy elbújós jellem, mint pl a BM, hanem kiáll, elkezd varázsolni, és mivel a logika azt diktálja, hogy a varázshasználót amint lehet ártalmatlanítani kell, minden nyílvessző belé csapódik.
Amúgy a többivel egyetértek! Az is tény, hogy nálunk a logika dominál, szóval nem futkosunk 60-70-es KÉ-vel, de van helyette ugyanakkor 130-135TÉ és 170-180VÉ pl 3.-4. szinten a harcosainknál.
"Bízz bennem és fordíts hátat!"
Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. /Albert Einstein/
Karaktereim:
Brodan Gravel, Új pyarron szülötte, homálytestvér rabszolgája, kocsmák ismerője.
Mivel vívok és részt vettem már csatajátékon így mondhatni tapasztalat, hogy az aki a földön fekszik az nem képes elvágni a nyakadat tehát azzal foglalkozol aki még láthatóan mozog. Majd a csata után lehet foglalkozni a sérültekkel ájultakkal félholtakkal stb.
A varázshasználók tök mindegy melyikről legyen szó vagy képzett harcban is valamilyen szinten (tűzvari, bárd, arel pap stb) vagy pedig alapvetően támogató egység akinek semmi keresnivalója az első sorokban.
Egyébként ilyen harcértékek mellet marad kp-tok a nem harci képzettségekre. Mert elég magasak a 3. szinthez képest.
Szemtõl szembe így kívánja tisztességünk a becsület mindennél többet ér.
Krodon cwa Clangon Elátkozott part zárt arel pap A balszerencse netovábbja zárt
Jah, a harcosabbaknak, pl. tv aki merészel az első sorokba menni az hordjon vértet (hacsak nem akar SÜN! lenni. ) Aki meg törékeny az inkább vonuljon hátra vagy jó előre kapjon fel egy 10-es erősségű elemi erő aurát .
Végül is logikus Valamint az is igaz, hogy pusztítani mindig könnyebb, mint védekezni, (ld.: tankok) Amugy ami nekem nagyon szimpi, de lehet,hogy félreértettem, hogy bárki tanulhat bármit, és végre olyan karaktert játszhat az ember amit szeretne, nem ahhoz kell a karit alakítani, amit kidobott kockával. A KAP pedig lehetővé teszi, hogy ostoba, semmit nem tudó nagyot ütő harcos, vagy 0 HM-es über varázsló legyen, pl Csatamágus jellemzőkkel. Szóval összességében pozitív, és úgyis minden csapat a saját képére alakítja a környezetet,mint eddig.
El tudná valaki mondani, hogyan lehet Vier karaktert kialakítani? vagy hagyományos Ork-ot? ezek hiányoznak nekem, és hátha valaki tud rá valami könyvet amiben kiegészítőként benne van, vagy ilyesmi?
Thx!
"Bízz bennem és fordíts hátat!"
Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. /Albert Einstein/
Karaktereim:
Brodan Gravel, Új pyarron szülötte, homálytestvér rabszolgája, kocsmák ismerője.
Nincs kidolgozott wier, se ork, kiegészítő nem lett kiadva rájuk. De ott van az új besti, abban van lényalkotás, megfelelő szabályokkal, azzal biztos össze lehet hozni.
"Az otthon talán azt a helyet jelenti, ahol sosem bocsátanak meg, ezért örökre oda tartozol, oda láncol a bűntudat."
Az orkot biztos össze lehet hozni, lévén elég egyszerű lény (értsd: nincs faji alapú mágiája, meg ilyesmi), sőt, azt hiszem konkrétan benne is van a bestiben. A wieren már én is gondolkodtam, de a sok vérmágiája miatt nem biztos, hogy olyanná lenne, mint amilyen eredetileg volt. De például a khált, ami szintén MTK-s szülemény, már megcsináltam Már ha valakit érdekelnek a macskalények, ami szerintem az egyik leghangulatosabb faj.
Az az egy baj a semmittevéssel, hogy sose tudod, mikor végeztél. "A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy például a téglák sohasem."
Szerintem azért nem lehetetlen megoldani, elvégre az Élet jellemű emberek sem mind vegetáriánusok Egyébként hozzáállás kérdése, hogy az élet jellembe mi fér bele: még a legszentebb életű ember sem fog senkit lenézni, ha lecsapja a szúnyogot, ami épp a vérét szívja, megeszi a kenyeret, ami búzából készült, pedig ezek is élőlények, elvben az Élet jellem még az ő létüket is védi (természetesen ez elég szuicid hajlamot feltételez, ami megint nem tudom hogy fér össze az Élettel). Persze vannak alternatívák: nem ölöm le, csak azt, aki az életemre tör (ebbe beleértve az éhhalált is ); talán kevésbé szimpatikus, de lehet olyan felfogás is, ami csak az értelmes lényeket kíméli; és még sok más, a Játékosnak (és olykor a KM-nek) kell eldöntenie, hogy szerinte mi fér bele. Szóval attól, hogy alapvetően ragadozó, még lehet Élet jellemű, csak alaposan definiálni kell, hogy mit értsünk ez alatt.
Az az egy baj a semmittevéssel, hogy sose tudod, mikor végeztél. "A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy például a téglák sohasem."
Van benne valami, lévén, hogy bár a mi fajuk mindenevő, és én élet jelleműnek érzem magam, mert nem szeretem, és ha lehet, és kell megakadályozom, hogy kioltsanak egy életet, de disznóvágáskor én fogom a bökőt, mert az kaja. Az is igaz lehet, hogy egy elf, aki az über élet jellem rossz szemmel nézné, ha a szúnyogot lecsapod... És nem biztos, hogy előre kell definiálni, mit értünk ez alatt. Olyan mint a Rend jellem, ami lehet saját rend szerinti, de őt is befolyásolják az érzelmei, aktuális lelki állapota. El lehet képzelni, de akkor egy átlag ork is az.
"Bízz bennem és fordíts hátat!"
Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes. /Albert Einstein/
Karaktereim:
Brodan Gravel, Új pyarron szülötte, homálytestvér rabszolgája, kocsmák ismerője.
Lehet, hogy az über-élet elf a szúnyog lecsapását rossz szemmel nézi, de neki is van egy határ, amit meg kell húznia, hogy életben maradjon, hisz mivel nem tud fotoszintetizálni, nem képes vízen és levegőn elélni, kell valami élőt ennie. Mert az még OK, hogy vegetáriánus és csak növényeket fogyaszt, de miért lennének azok a növények kevesebbek egy fánál, amit nem hiszem, hogy hagyna akármelyik elf is kidönteni?
Egy vicc: Két vegetáriánus beszélget: - Mondja, maga is azért tért át erre az étrendre, mert szereti az állatokat? - Fenét! Utálom a növényeket!
De lassan kezdünk nagyon off-olni. Át kéne menni, csak nem tudom, hová...
Az az egy baj a semmittevéssel, hogy sose tudod, mikor végeztél. "A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy például a téglák sohasem."