Szép lassan megreggelizek nem sietek sehova... ha késünk akkor már olyan mindegy... miután megettem megittam mindent, megtörlöm a szám a cuccaimat összepakolom és várok a többiekre.. Majd ha elindulnak elindulok velük én is.. Nem nagyon törödök semmivel, közömbös vagyok mindennel szemben..
A kocsisok feltűnésekor felfigyel, majd mikor azok bejelentik az indulást, elégedetten horkant egyet. Legalább a plakáttal nem kell bíbelődnie… - Induljunk! – kurjant fel, majd a málháját felkapva a kocsi felé iparkodik. Neki megfelel a kocsi belseje is, el is foglal egy helyet. Csak ezek után ötlik fel benne: kinek is kellene fizetnie az utazásért? És egyáltalán EZ a kocsi oda megy, ahova ő és a társai szeretnék?
"Bocsáss meg! Eszemet az idő meg nem óvta, Most fekete,fakó, mint könyv, múlt mélyiből."
*Farnoth kedélyes mosollyal hintázik, amíg be nem állítanak a kocsisok, hogy indul a szekérfutam. Kényelmesen visszabillen ülő helyzetbe és feláll az asztaltól. Utitársait előre engedi, majd még az ajtóból visszaköszön a fogadóséknak.*
-Köszönünk mindent és a legközelebbi viszontlátásra! Vagy az Istenek irgalmazzanak nekünk!
*Ezzel ő is a kocsihoz sétál, jobbjában íjja, baljában hátizsákja. Látja többen gondolkodnak hova is üljenek, illetve van, aki célirányosan bevágódik a "legjobb" helyekre a batárban. Ő sem tétovázik, már az előzetes latolgatásoknál eldöntötte hol akar utazni. Ennek megfelelően szinte meg sem áll, ahogy fellendíti a tetőpalánkon át csomagját, majd ruganyos mozdulatokkal fellép először a kerékre, majd a bakra és végül a tetőre, ahol leül és íját az ölébe fekteti. Ha a számszeríjász kolléga is fent utazik, akkor elismerően biccent felé, hiszen nem hitte volna, hogy lesz még valaki, aki önszántából idefent akarna üldögélni. A lentieket és az udvarban ténykedőket figyeli, amíg el nem indulnak. Indulásnál azért még üdvözlésképp felemelt íjjal int a lovászoknak, őröknek, mint érkezésükkor is tette.*
(Albrecht) Vigyorogva fogadja Eldar gyermekének üdvözlését. Pár pillanat múlva már arra összpontosít, hogy minél kényelmesebben utazhasson. Valami puhára ülne, így kivesz valami ruhafélét a hátizsákjából, majd megkapaszkodik a csomagokat rögzítő kötelekben. Valahonnan egy kulacsot szed elő, amelyet jó kedvvel húz meg, majd átnyújtja Farnothnak. - Legalább ne unatkozzunk!
*Az elf mosolyogva szemléli pár pillanatig a neki nyújtott kulacsot. Majd átveszi, de csak beleszimatol. Nem látszik viszolygás vagy fintor az arcán, inkább kíváncsiságból teszi.*
-Nem sértésnek szánom a szimatolást, csak nem iszom, főleg töményet. Mondhatnám, hogy rontja a látást, de az az igazság a sörnél vagy hígabb bornál erősebbeket nem bírom.
*Ha az illatából következtetve nem túl erős a tartalma, akkor egy kortyot iszik belőle, hogy tényleg ne sértse meg utitársát. Ha viszont erős, főként égetett és tömény szeszt érez, akkor bocsánatkérő arckifejezéssel visszanyújtja. Majd ő is előhúz a hátizsákból egy bőrtömlőt, ami bár meglehetősen nagynak tűnik, most nincs teletöltve és gonoszkás mosollyal átnyújtja ő is egy kóstolás erejéig. A különbség, hogy ebben tiszta víz van.*
A kulacsban minden kétséget kizáróan égetett párlat leledzik, így valószínűleg visszautasítod a tartalmát. A férfi kissé csalódottan veszi át, de csalódottsága nem tart soká, úgy ítéli meg, hogy akkor a te részedet is magáévá teszi. Kár volna otthagyni, hamár így alakult. Ezen felbuzdulva önfeledten fogadja az elf tömlőjét is, nem szagol bele, beleiszik, de láthatóan meglepődik a tiszta víz ízén. - Valahogy másra számítottam. Pedig vannak jó boraik, nemde jóuram? Vagy ez is csak mese, mint a vaempiricus? Kedvét még a víz íze sem lombozhatja le. Kalandok, pénz, ó igen, csillogó aranyak, kedélyes mosolyú Karlok, igen, ez minden vágya. A farmon töltött évek után, a fenébe is, végre történik majd valami! Annyira elmerül a gondolatban, hogy szinte már gépiesen masszírozza görcsölő lábikráját.
*Kissé értetlenül néz az elf a furcsa szó hallatán és megvakarja halántékát tanácstalansága jeleként.*
-Öhmm. Háát boraink azok vannak, de mi az a "vénp-ricinus"? Bár, hogy jók lennének-e az elf borok? Attól függ. Nekem jó, mert nem bírom az erőset, de lehet magának csak málnaszörpnek tűnnének.
*Látszik, hogy Farnoth-t még mindig az ismeretlen kifejezés foglalkoztatja, de ezzel elvan magában, nem kérdezősködik, de ennek köszönhetően a lábdörzsölést sem veszi észre. Úgy általánosságban, mint mindig, most sem törődik vele, hogy mi lesz ha... Úgy van vele, hogy majd ha már megélték, hogy átvehetik a fizettségüket, akkor ráér elkölteni. Ezzek együtt is már előre élvezi az utazást, a zötykölődést.*
Látván az elf értetlen arcát, és kissé zavarodott válaszát a férfi így szól. - Tudja jó uram, ilyen hosszúfogú bestiák, disznó vagy denevérfüllel!Közben felemeli két kezét, és zombi-módra lógatva hörrögő hangot hallat. - Vem-pi-ri-kusz. De szerintem marhaság. Ugyanmár, hol létezne ilyen nevetséges kreatúra! Csak legyint, és felnevet ezen a képtelen ostobaságon.
__________________________________________________ Mesélő: Togar Első fejezet: A belső ellenség Helyszín: Reikland Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel Résztvevők: Mindenki __________________________________________________
Kilépve az ajtón, látszik a többi utas már beszállt, csak ti vagytok hátra, odabenn három hely van csak, mikor közlitek tetőn való utazási szándékotokat, a kocsisok elvigyorodnak. A plusz két ember, az ő zsebpénzük lesz, fejenként öt ezüstöt kérnek mindenkitől, majd mikor megkapják, mindenki elfoglalhatja a helyét. Nem sok csomag lévén a tetőn utazók kényelmesen elférnek, egyetlen apró bosszantó tény van csupán, a szemerkélő eső. Akik beülnek látják a fogadó vendégeit, a két nő látványosan elfordul az újonnan érkezőktől, a többiek is csak biccentenek.
Épphogy sikeresen leült mindenki, mikor a kocsi elindul, igaz nem túl gyorsan, és egy kis ideig ez így is marad, majd kiérve az útra, felgyorsulnak a lovak, két oldalt, fák szegélyezik az utat, és esőillat száll a levegőben. A kocsisok sietősre fogják a dolgot, nem szeretnék, ha az éjszaka az úton találná őket, ezen okok miatt a kocsi eléggé pattog az úton, és a tetőn utazóknak kapaszodni kell, le ne essenek.Már jó két órája utazhattok, mikor a kocsis egy kanyar után hirtelen fékez. A tetőn utazók épp meg tudnak kapaszkodni, a bentiek viszont, kiesnek a székből, és egymáson landolnak.
Farnoth és Albrecht egy kocsit pillant meg az úton keresztbefordulva, és rajta egy ismerős jelzés. A tegnap este mellettük elszáguldó kocsit látják meg maguk előtt. A lovak nincsennek sehol, csak egy alak áll nekik háttal, a kocsit szemlélve, az alakon egyenruha van, a hátán ugyanaz a jelzés, mint a kocsin....
*Bár a tetőn utazásért sokallja az öt ezüstöt, de ezt csak felvont szemöldöke árulja el. Végül átad egy aranyat és megvárja, amíg sikerül ténylegesen megkapnia a visszajárót és nem "véletlen elszámolások" történnek a kocsisok részéről. Az esőpermet és a zötykölődés nem zavarja, legalább felfrissülnek. Így az úton kapaszkodik a kedélyes beszélgetés közben. Ahogy Albrecht imitálja az élőholtak jellegzetes mozgását, még aki sosem látott ilyet élőben az is erről hall a mesékben, mondákban, megértés csillan az elf szemeiben.*
-Jaa! A mindenféle vérszopókra gondol! Igen hallottam már róluk. Nálunk a nyílvessző a szívbe módszerrel dolgoznak az erre trenírozott vámpírvadászaink.
*Bár az idegen kifejezést nem ismeri, de úgy tűnik Farnoth hazájában is van hagyománya az élőholtak elleni fellépésnek. Viszont nem látszik rajta, hogy nagyon megrázná a vérszívó szörnyetegek gondolata.*
-Szerintem ezek az éjszakai rémekk annyira nem veszélyesek, mint a Káosz-bestiák, akik nappal is különösebb gond nélkül díbolnak az erdőkben. Szívósak, torzak és drabális nagyok. ...
*Már épp kezdene belelendülni az újkeletű ellenségek taglalásába, amikor nagy zökkenéssel megáll a kocsi alattuk. Még jó hogy kapaszkodtak, mert így is előrelendült felsőteste, de nem vitte le a tehetetlen lendület a helyéről. Ahogy ismét kihúzza magát, Farnoth szétnéz, hogy merről fenyeget veszély. Meglátva a felborult kocsit és a mellette álló mozdulatlan alakot összehúzott szemmel morog orra alatt.*
-Valami nincs rendben. Miért hagynának meg egy élő és viszonylag ép kocsist, ha a szekeret keresztbe fordítják?
*Kivételesen nem mosolyog, látszik tényleg odafigyel a történésekre. Bár inkább lehetséges célpontot, ellenséget keres, mintsem maga vagy a kocsi utasai élete miatt aggódna.*
Savanyú képpel számolja az ezüstöket az egyik kocsis kezébe, láthatóan személyes kapcsolatban van minden áldott érmével. Az időjárás kifejezetten felvidítja, mélyeket szív a hűs, friss esőillatú levegőből. Talán a lába is helyrejön, mert rövid idő elteltével már a számszeríjával bíbelődik: egy rongy segítségével tisztogatja a meglett darabor. Komoly képpel néz az elfre, mikor amaz a Káosz fattyakhoz hasonlítja a vámpírokat. - Nemtudom, én stirlandi vagyok, nálunk nem voltak káoszlények, hála Sigmarnak. Amikor megáll a kocsi érzi, hogy megindul előre, de sikerül a lábával kitámasztania magát, és nem pottyan le a tetőről. Szemöldökráncolva szól Farnothhoz: - Úh barátom! Szépen felborult ez a batár. A kocsis rettentően meg lesz büntetve. Naivan áll a dologhoz. Bár furcsállja a lovak eltűnését, de ez egyenlőre egy szerencsétlen balesetnek tűnik. Megköszörüli a torkát, és leszól: - Testvérem, te ott lent! Mi történt veletek?
A törpe felkapja a fejét az ár hallatán, ám mivel mindenki szó nélkül fizet, előkaparja a zsebeiből a szükséges ezüstöket. Bár látszólag a pénzt összevissza keresgeti, pontosan tudja, melyik zsebében, mennyi pénz van. Morogva leszámolja a kocsis markába, beül a szekérbe, és még morcosabban viszonozza a bent ülő nők tekintetét. - Bah! – legyint, és nem foglalkozik tovább velük. A kocsikázás alatt leginkább csak szunyókál, ám a hirtelen fékezés felborítja ezen foglalatosságát, és személyét. - A mennykő álljon a részeg kocsisába! – kiált fel, ahogy kikecmereg az emberhalom alól. Kinézve az ablakon, érdeklődve szemléli a felborult szekeret. Csapdát szimatol, így előveszi, felhúzza és megtölti az íjpuskáját. - Nem teccik ez énnekem… - magyarázza a tetteit, mintegy magának.
"Bocsáss meg! Eszemet az idő meg nem óvta, Most fekete,fakó, mint könyv, múlt mélyiből."
A hirtelen fékező kocsiban kezét lábát maga elé tartva zúdul a túloldalra, s bár nem kellemes így megérkezni azért kis mosollyal a szája szélében kecmereg fel.
< Hiába na, a menetirány szerinti ülésnek is van előnye, több is... Igaz van hogy lehányják az embert >
Kinézek a kocsiból és a látott kép alapján nem annyira akaródzik kiszállni onnan. Szépen vissza is ülök a helyemre, és onnan figyelem az eseményeket.
< Baljós kép, mi a fenét kereshet ott egy ember? Hol vannak az utasok meg a lovak? Nem kerek ez! >
__________________________________________________ Mesélő: Togar Első fejezet: A belső ellenség Helyszín: Reikland Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. reggel Résztvevők: Mindenki __________________________________________________
A kocsinál álló alak egyenlőre nem reagál a kérdésre, pár másodpercig csendesen álldogál, majd hirtelen megfordul és a keze követhetetlen gyorsasággal villan. Az egyik kocsis a ttorkához kap és eldől a bakon, a veletek szemben álló lény, valaha ember lehetett, de már nem az ebben biztosak vagytok. Az arcának fele hiányzik, mintha letépte volna valami, a szeme vörössen ízzik és hangos röhögésben tör ki a kocsis halála után.
A röhögés mintha valami jel lenne, újabb támadást indít el, négy nyílvessző indul útjára a bokorból. Az első a másik kocsis vállába éll, a második Farnoth mellett fúródik a palánkba. A harmadik Torum mellett az ajtófélfába, áll bele. A negyedik az éppen az ablakon kinéző Bodint találja homlokon, aki szontén összeesik és nem mozdul többé, a koponyája hátsó részén kikandikáló nyílhegy ezt nyílvánvalóvá teszi. Viszont egy apró gond van, a nyílvesszők szurokkal vannak bekenve és meg vannak gyújtva, így a kocsit eltaláló nyílvesszőn égő lángok, elkezdenek belekapni a kocsi oldalába. és ekkor az erdőből, még ngy az úton lévő alakhoz hasonló lény indul támadásra, erre az utasok megrémülnek és a túloldali ajtót kinyitva elkezdenek kimászni a kocsiból. Mindez egy pillanat alatt történik, teljesen összehangolt támadásnak lehettek szenvedő alanyai...