Chapter I

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. délelőtt
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Farnoth és Torum a hullát az egyik ló után kötözi, nem kívánják maguk vinni vissza a többiekhez. Közben a törpe átkutatja a hullát és egy pecsétgyűrűt talál nála, továbbá egy levelet. amit az elf orrá alá tol, amennyiben el tudják olvasni a következő szöveget látják rajta.

Messers, Lock &Barl Ügyvédi Iroda
Bögenhofeln
Garten Weg Str. 8.

Kedves Kastor Lieberung úr!

Hosszú évek alatt folyó sikertelen nyomozásunk után már kezdtük feladni a reményt, hogy a Lieberung grófi család élő tagját kutassuk fel. Ám ekkor kaptunk egy információt miszerint őn Uberseik városában él, emiatt bátorkodom ezt a levelet megírni önnek. A ngybátyja Grend Lieberung gróf és egész családja elhalálozott, és ön maradt a család egyetlen túlélője, és a grófi cím és földek örököse. Kérnénk minél gyorsabban jelentkezzen nálunk a fenti címen az irodánkban.azonosítás céljából. Az azonosítás két részből áll, szükségünk van a pecsétgyűrűjére, továbba rendelkezésünkre áll önről egy kép, ami alapján igazolni tudjuk kilétét és a szükséges papírok aláírása után, birtokba veheti örökségét, amely egy kastély és körülötte 15 hektár föld.

Tisztelettel
Dietrich Barl.

Majd elindulnak vissza a többiekhez, nem kell messzire menniük kb öt perc séta után ismét az út mellett álnak, és látják a többieket, immár mindenki fel van fegyverkezve egy nyílpuskával, és őket várják.

Konrad kérdésére Albrecht arcán őszinte meglepetés látszik, látja fogalma sincs miről is beszél. Nem valószínű, hogy hazudik, főleg az eddigi cselekedetei alapján. Mindenesetre Albrecht is elgondolkodik a kérdésen, elvégre a pap nem kérdezné ha nem lenne igaz a dolog. Közben Otto próbálgatja a kapott nyílpuskát, a működési elve egyszerű, bár a célzás kissé nehezebben megy, lévén még nem használt ilyen fegyvert. De elfog boldogulni vele, más kérdés el talál-e valakit ha eljön az ideje. Hirtelen hangott hallanak mindhárman az erdő felől és felbukkan az elf és a törpe a két lóval és az egyik egy hullát vonszol maga után, eléggé bizarr látványt nyújtanak....

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

A törpe forgatja a papírlapot egy darabig a kezében, majd mikor rájön, hogy nem fog vele boldogulni, átadja az elfnek.
- Remélem, te el tudod olvasni. Ha nem, akkor a kocsinál vannak tudók, akik talán igen. De se a ficsúrra, sem a papra nem bízzuk a dógot! No mozdoljunk…

S ezzel a lovak mögé köti a testet, minden különösebb részvét nélkül. Kemény idők járnak, így nincs sem idő, sem kedv a finomkodásra. A tetemnek meg már úgyis mindegy.
Ha az elf is beleegyezik, elindul visszafelé a kocsikhoz.

A kocsiknál előveszi a nyílpuskát, majd megtölti és a ficsúrra fogja.
- Jobb, ha nem teszel hirtelen mozdulatot, komám! Lenne némi magyarázkodnivalód…

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*A papírlapot látva halványan elmosolyodik.*

-Kösz. Ha úgy adódik megoldom egy lapulevéllel is. ... Mert másra én se megyek vele, ha csak ákombákomok vannak rajta és kép nincs. ... Majd elővesszük azt az Otto-t, hogy olvassa fel.

*A tetem ló után kötése és vontatása nem zavarja az elf lelki nyugalmát. Inkább a lovakat sajnálná, ha elkapnának valamit és kidőlnének mielőtt elérik a legközelebbi várost. Így egykedvűen megindul visszafelé. Baljába véve íját, jobbjával pedig a lovak kötőfékjét fogva vezeti az állatokat. Ahogy visszaérnek és a törpe előveszi a nyílpuskáját, Farnoth kicsit lassít és megállva a lovakkal ő is egy nyílvesszőt helyez az idegre, de egyenlőre csak álldogál, figyeli a többieket és a környéket. Hagyja kibontakozni Torumot a kérdsezősködésben.*

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

A szekérnél várakoznak a két figura visszatértére. A szekér tetején ül épp, onnan kémleli a környéket, sosem lehet tudni honnan kerül elő egy bestia, vagy bármi. Már messziről látja, hogy megvannak a lovak, de az egyik, mintha húzna valamit...
Nyugodtan figyel, elvégre csak be kell kötni a lovakat, és indulhatnak is tovább.
Akkor kezd gyanússá válni a dolog, mikor a törpe megtölti a fegyverét, és az elf is vesszőt helyez az íjra. Eddig jó hangulatú arckifejezése egyszerre átcsap fáradtba, és érzéketlenbe. Nyugodtan, és hozzá képest artikulálva ejti ki a szavakat, hogy érthetőek legyenek:
- Nem vagyok a komája, és tegye le azt a szart, addig nem tárgyalok magával. Kezd most már fárasztóvá válni a fenyegetőzésük. A korábbi kellemes beszélgetéseim az elffel kellő erővel nyomott a latba, hogy elnézzem a legutóbbi esetet, de ez nem jelenti azt hogy a továbbiakban eltűröm hogy fegyverrel fenyegessenek.
- Tegye le a fegyvert, adja elő, amit akar.

Látszik hogy őszinte, és komolyan gondolja, amit mond. Több igazságtalan atrocitást nem fog eltűrni.
Kezét a lentről nem látható nyílpuskán tartja, ha úgy alakul.

[Nefarious]

(Konrad)

A törpe és az elf közeledtére kissé borúsabb lesz a hangulata. Remélte , hogy még egy összetűzésük lesz a káoszfattyakkal...
Egy pillantásnál többet nem szentel a visszatérteknek, tovább gondolkodik, azon amit látott s az egyház dolgain.
Amint a törpe is fegyvert ránt és fenyegetni kezd kizökken a melankóliából, az elmélkedésből és a törpére szegezi tekintetét.

<Egy tündétől még csak csak kitelik, az árulás és az intrika a vérükben van... no de a törpe?!... Mégiscsak ők kovácsolták urunk fegyverét Ghal Marazt...>
Tekintete a lovak után húzott tetemre siklik és belehasít a felismerés. Csak egy emberé lehet a fekete selyemruha.
Első gondolata a fegyvere melyet a fogat mellett hagyott, de a harc ötletét gyorsan elveti. A többi utasra tekint majd Albrecht reakcióit figyeli.

<Ha most közbeszólnék csak ártanék vele, ketten halnának hol egynek sem kell... Nem avatkozhatom közbe bármily nehéz is, csak ha a szavak ideje lejárt.>
Oly erősen ökölbe szorítja kezét , hogy bütykei elfehérednek.
A fogat mellett marad és hallgatja a beszédet, amint támadás jelét látja pörölye felé nyúl és rohamozik a tündére.
<Sigmar, ha ma meg kell halnom ne hagyd , hogy a rossz ügyért essem el.>

[Sessaryen]

------------
Torum
------------

Torum megvető pillantással nyugtázza, hogy a ficsúr elfoglalta azt a pontot, ahol a legnehezebb hozzáférni. Talán csak nem tart valamitől?
A kijelentésére, miszerint tegye le a fegyvert, addig nem tárgyal, majdnem hangosan felkacag. Mit képzel ez magáról?
Ám legyen, ketten játsszák ezt a játékot. Félresandít, látja az elf is felkészült, és ő jobb lövő nála. A bakról biztosabban leszedi Albrecht-et, ha szükséges. És a pap sincs messze, no meg a pörölye sem.
Ami közelharcban veszélyes ellenféllé teszi, ha odáig fajul a dolog…

Idegesen megrángatja a szakállát, amikor a ló mögötti tetemre gondol, majd leteszi a földre a számszeríjját.
- Legyen, ám ne hidd, hogy sima beszédeddel kihúzod a csávából magad! Van testvéred? – teszi fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatja. Hisz nem vak, azt látja, hogy bár az arcok teljesen megegyeznek, a testalkat kicsit különbözik. De a gyanú az gyanú, és nem akar itt dögleni, egy nevenincs erdőben, csak azért, mert vakon megbízik bárkiben…
- Uram! – szól Ottónak, ha a közelben látja. – Tud olvasni?
Csak remélhető, hogy az Ottó nevű alak nem a ficsúr szövetségese…

Közben visszasétál a lovakhoz, és leoldja a holttestet a kötélről. A vállára dobja, majd elindul a pap felé, és ledobja elé, arccal felfelé. Még arra is van gondja, hogy a papnak így rajta keresztül kelljen átgázolnia, ha az elfhez akar jutni. Csak minden eshetőségre.

[Orwen del'Correl]

(Albrecht)

Amikor a törpe leteszi a fegyvert, óvatosan elhúzza a kezét saját fegyveréről. Továbbra sem érti, miféle bűnt követhetett el, de annál jobban izgatja már. Amikor Torum a testvéreiről kérdez kiüt rajta az értetlenség, a papra pillant, tekintetük találkozik, kérdőn mered rá, de választ nem kap, így Farnoth-ra néz, majd a törpére megint.
- Nincsenek testvéreim, de ez furcsa, már kérdezték korábban. Én... miért?
Érdeklődve pillant a ló által húzott valami felé, de messze van, és a látása sem tökéletes esőben. Ígyhát erősen megkapaszkodik a kocsi szélében, és leereszkedik. Közelebb sétál a törpéhez. Közben amaz elsétál a lóhoz és közelebbhúzza 'azt'.
Mikor a kölyök meglátja döbbenten áll, jó darabig szóhoz sem jut.
- Mi a... fészkes átkozott bűbáj ez? - a saját arcát tapogatja, miközben képtelen levenni a tekintetét a holttest hályogos szemeiről. Mintha a saját holttestét látná. A saját halotti vicsorba fagyott arcát.
- Ez... én.. hisz nem voltak testvéreim, ilyen idős semmiképp sem...
- Nem ez nem lehet. Kizárt. Nem... nem lehet... nem... - vadul rázza a fejét, miközben átoktól óvó jeleket rajzol a levegőbe.

[Arnoil]

(Otto)

Kocsiból kászálódik elő kezében a nyílpuskával. A szóváltásra kissé értetlenül nézi a szembenállókat.

- Tudok olvasni, mi a fene van már megint?

Albrecht megrökönyödését látva a nyílpuskát beteszem a kocsiba s közelebb lépek, hogy lássam mi is a rökönyödés tárgya.

[Mesemondó]

__________________________________________________
Mesélő: Togar
Első fejezet: A belső ellenség
Helyszín: Reikland
Időpont: 2518. Jahrdrung Marktag 4. délelőtt
Résztvevők: Mindenki
__________________________________________________

Otto kikászálódik a kocsiból, és látja ismét szemben állnak egymással a két ember, meg az elf és a törpe. A törpe egy papírlapot lóbál a kezében és közben a nyílpuskáját Albrecht felé fordítja, valamiféle magyarázatot követelve. Konrad ökölbeszorított kézzel figyeli az eseményeket, egyenlőre nem vatkozik közbe, akár csak Farnoth, ő is figyeli Albrechtet, aki amint meglátja a hulla arcát, elsápad, és rázza a fejét, Elég nagy meglepetés érhette ez látszik rajta, fogalma sincs ki ez az ember és miért hasonlít ennyire hozzá. Közben Otto odasétál hozzájuk, mint békebíró és elveszi a törpétől a papírt. Ránézésre megállapítja egy levél az, amit gondosan őríztek, megóvva a nedvességtől egészen idáig, a törpe ugyanis kinn lóbálta az esőben. A papír kissé elázott ugyan de el lehet olvasni a rajta lévő szöveget, amit Otto meg is tesz. Először magában olvassa, majd utánna hangosan, hogy a töbiek is hallják.

Messers, Lock &Barl Ügyvédi Iroda
Bögenhofeln
Garten Weg Str. 8.

Kedves Kastor Lieberung úr!

Hosszú évek alatt folyó sikertelen nyomozásunk után már kezdtük feladni a reményt, hogy a Lieberung grófi család élő tagját kutassuk fel. Ám ekkor kaptunk egy információt miszerint őn Uberseik városában él, emiatt bátorkodom ezt a levelet megírni önnek. A nagybátyja Grend Lieberung gróf és egész családja elhalálozott, és ön maradt a család egyetlen túlélője, és a grófi cím és földek örököse. Kérnénk minél gyorsabban jelentkezzen nálunk a fenti címen az irodánkban.azonosítás céljából. Az azonosítás két részből áll, szükségünk van a pecsétgyűrűjére, továbbá rendelkezésünkre áll önről egy kép, ami alapján igazolni tudjuk kilétét és a szükséges papírok aláírása után, birtokba veheti örökségét, amely egy kastély és körülötte 15 hektár föld.

Tisztelettel
Dietrich Barl.

A levél felolvasása után csend telepedik a környékre, csak a lovak prüszkölnek és az eső dobogása hallatszik kitartóan.

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Továbbra is nyugodtan szemléli a díszes társaságot és lövésre készen tartja íját. A felolvasás utáni csendet néhány pillanatig hagyja megtelepedni, majd egykedvűen megszólal, hogy hangot adjon türelmetlenségének.*

-Most mi is történt, amitől így befogtátok mindannyian?

*Egy nevenincs örökösödési ügy nem foglalkoztatja. Az annál inkább, hogy miért nem tanult még mindig rendet a kölyök.*

[Nefarious]

(Konrad)

Mikor a törpe leereszti fegyverét sóhajt egyet.
Albrechtre tekint újból. Miután végignézte reakcióját arcán kisimulnak a ráncok, felderül.
<Köszönöm.>

Hamar újra elkomorodik, a tünde nyílvesszejének hegyét nézi majd a tünde arcára siklik tekintete. Elszántság tükröződik szemében.

<Ha a fiúra lőnek, ömleni fog az ő vérük is.>
Közelebb indul a többiekhez (üres kézzel). Még mindig nem gyújtottak máglyát és most van egy újabb holttestük is.
Segít Torumnak vinni a testet ha az hagyja, de mindenképpen Albrechttől távolabb húzza.
-A többihez? Fejével a holttest rakásra mutat.

Az örökösödésről szóló üzenetet szinte meg se hallja, nem is nagyon foglalkozik vele. A földi javakért kaparjon az akinek szüksége van rájuk.

[Arnoil]

(Otto)

Elsétálok a papírral a hintóhoz, s bent még egyszer elolvasom, majd gondosan lerakom a levelet úgy hogy ne menjen jobban tönkre, s legyen lehetősége szépen megszáradni.
Visszaigyekszem a törpéhez, s nézem a hozott hullát ismét.

- Khm. Nála volt a levél? A pecsétgyűrűje is megvan? Hm?

Albrechthez fordulok:

- Gróf úr! Már ha hívhatom így, ugye nem kívánja kastélyát parlagon hagyni hogy arra érdemtelenek tanyázzanak benne, s ősei lakhelyét meggyalázzák mindenféle jöttmentek. Ugye egyetért velem kedves Kastor!

Közben teli szájjal vigyorgok rá...

[Orwen del'Correl]

(Albrecht/Kastor Lieberung Grófja)

Az elvonszolt holtest helyét bámulja még hosszú ideig, amelyből Otto szavai zökkentik ki.
-Hmm? Hogyan szólítottál? - látszik, hogy kell némi idő, hogy megeméssze a dolgot, így csak pár pillanat múlva derül fel az arca, lassan a zavarodottság ködén átlép, és megnyugszik.
< Csak hasonlít, Sigmarra nem te vagy az te bolond! Térj magadhoz, mindenki téged néz! >
Megköszörüli a torkát, és felvéve a határozottság álcáját így szól:
- Akkor khm, szükség lesz a gyűrűre. Valaki vegye le erről a ... halottról. - Ha eléhozzák egy darabig forgatja a kezében az ékszert, miközben mint egy mellékesen megkérdi, szavait az elf felé intézve:
- Találtak valami más érdekeset is?
Majd a válasz után zavartan felhúzza a gyűrűt, és Ottóhoz lép.
- Nem lesz jó Otto Mester. - közelebb hajol hozzá, és így szól:
- Nem tudok írni. A saját nevem kacifántjait még papírra vetem, de a néhai grófét bizonyosan nem. Emellett... nos minden vágyam egy grófi élet, de nézzen rám. - keserűen elmosolyodik - Én a termőföldeken nőttem fel. Ha a politikáról, vagy a legújabb Altdorfi divatról kérdeznek azonnal lelepleződöm. Valahogyan orvosolni kellene a problémát. Kezdjük talán a gróf nevének leírásával. Legyen ez az első.

[Sessaryen]

-------
Torum
-------

A törpe értetlenül áll a fordulat előtt, majd dühösen és lemondóan legyint egyet.
- Bah! Csináltok amit akartok!

A pap mellé lép, és segít neki a testet a többi közé tenni...
Majd az elfre néz.
- Én elmegyek a munkát felvenni, a pénz az pénz. Ezek meg rohanjanak, ha akarnak, várnézőbe. Az ő dolguk...

[Quator ar Zaraquer]

(Farnoth)

*Az elf csendben hallgatja, hogy az emberek milyen hamar belefeledkeznek a sehonnai örökség megkaparintásának ideájába. Őt, mint eddig is, nem érdeklik a világi javak, elegendő annyi pénz, ami kitart a kvöetkező harcig, a következő városig. Így a törpe megenyhülése és kijelentése, miszerint ő továbbra is a hirdetményre akar jelentkezni, láttán és hallatán elrakja a nyílvesszőt és íját lazán a bal kezében lógatja. Torum felé apró biccentéssel ad nyomatékot egyetértésének.*

-Én is magával tartok. Inkább egy életveszélyes, de egyenes út, minthogy alakoskodni kelljen valami palotáért.