Bányák

[Birak gal Gashad]

_______________________________________________________________
JK: Droga
Helyszín: Gro bányáinak egyike
Időpont: Este-majd reggel
_______________________________________________________________

*Az orkok elégedetlen, kiábrándult morgások és legyintések közepette elkezdenek szétszóródni. Mindegyik megy a dolgára, így végül csak ketten maradnak a verem környékén a goblin és a törpe. Nem úgy tűnik, mintha bárki is szeretné őket kiengedni vagy bármit csinálni velük. Jó fertályóra eltelik így, hogy csak a tábor mindennapi életének azjai szűrődnek le a gödörbe. Közben a goblin annyira összeszedi magát, hogy fájós oldalára szorított kezekkel feltápászkodik, majd szótlanul, azaz a fájdalomtól sziszegve a verem némi árnyékot adó szélénél telepszik le a fal mellé, azért mindenre felkészülve maga mellé veszi a tüskés baltát, de nem úgy tűnik, mintha támadni akarna, inkább csak bizalmatlan a törpével szemben. Végül feltűnik az ork vezér és lenézve a gödör közepén álldogáló, vérben úszó papra elégedetlenül rámorran.*

-Még ezt se csinál te jó! Addig nem nyit k kapu, míg nem öl meg egymás.

*Ezzel maga részéről befejezettnek tekintve az ügyet elvonul a feladatai után nézni. A goblin mondhatni kedvetlenül nyúl a balta után, de továbbra sem mutatja jelét, hogy meg akarná támadni "megmentőjét", de azért azt se fogja hagyni, hogy csak úgy megölhesse a törpe a szabadulás reményében.*

[Garmacor]

komoran hallgatom az ork vezér szavait
- Ez nem küzdelem volt hanem kivégzés add ide a fegyvereim és ellenfelet ha igazi harcot akarsz.
majd a gödör másik végébe megyek és lehetőség szerint a rajtam lévő ruhából tépet csíkokkal bekötözöm a sebeim miközben szemmel tartom a goblint

[Birak gal Gashad]

_______________________________________________________________
JK: Droga
Helyszín: Gro bányáinak egyike
Időpont: Dél
_______________________________________________________________

*A goblin szótlanul lógatja az orrát a talpalatnyi árnyékban, melyet a lassan delelőre hágó Nap még meghagy a verem pereménél. A szemközt ülő törpét viszont már a délelőtt folyamán is jócskán érte, éri a Nap melege. Odafentről a mindennapi élet zajai szűrődnek le tompa monotonitással. Így telik el egy fél nap. Se az "ellenfél" nem adja jelét, hogy bármit is tenne a helyzet megoldása érdekében, sem az orkok nem jönnek megnézni mi van a viadorokkal. A szakadozott és igencsak elkoszlott uhákból tépett csíkok nem kecsegtetik Drogát túl sok jóval a sebek tisztasága felől, de azért a felszíni, inkább csúf, mintsem veszélyes vérzések elállnak még a délelőtt folyamán. Az már biztos, hogy kiváltképp kegyetlen fegyverek ezek, hiszen ha nem is tudják megölni, halálra sebezni egymást könnyedén a küzdők végül jó eséllyel a sebláz és a fertőzések megteszik áldásos/áldatlan hatásukat és a kevésbé szívós alapanyagot kirostálja a természet rendje az "igazi" gladiátornakvaló közül.*

[Garmacor]

Mivel nem történik semmi a lehetőségekhez képest igyekszem a lehető legkényelmesebb tethelyzetet felvenni, de arra ügyelek, hogy gyorsan felpattanhassak illetve, hogy szemmel tudjam tartani a goblint.

[Birak gal Gashad]

_______________________________________________________________
JK: Droga
Helyszín: Gro bányáinak egyike
Időpont: Dél
_______________________________________________________________

*Droga nem tudná megmondani, hogy a kimerültségtől a sebektől és vérveszteségtől, a kezdődő sebláztól vagy épp a tűző nap forróságától van-e, de az biztos, hogy kissé tompán jutnak el hozzá a hangok, mintha a füle be lenne dugulva. Úgy érzi a szemei égnek, szája kiszáradt. Talán láza is van, de minimum túlhevült ebben a levegőtlennek tetsző veremben. Mégis, ahogy fókuszál és a goblinra tekint az nem sokat mozdult ültében. Enyhén parázsló tekintettel fogyeli a törpét, de nem szól vagy tesz semmit. Olyan ebből a távolságból, mintha tudna valamit, amit a törpe nem és csak várná, hogy bekövetkezzen az, amire gondol.
Eközben az éhség mardosó karmai is összerántják Tooma-papjának bensőjét. Rég nem tudott enni és azt végképp nehezére esik felidézni mikor is evett utoljára rendes ételt és rendes mennyiségben. Talán egy vagy két hete lehetett, mielőtt bele vetette volna magát az orkok hegyeinek erdejébe, sziklái közzé.*

[Garmacor]

csak fekszem tovább és lassan felkészülök az elkerülhetetlennek tűnő halálra és halkan egy imát kezdek mormolni magamban

[Birak gal Gashad]

_______________________________________________________________
JK: Droga
Helyszín: Gro bányáinak egyike
Időpont: Dél-kora délután
_______________________________________________________________

*Ahogy Droga a tűző nap perzselte szikkadt földön fekszik félig lehunyt szemekkel, mintha egy árnyék vetülne rá. Már homályos a látása, így először úgy tűnik számára a goblin erre várt és most bevégzi a kiadott feladatot. Egyszerűen megvárta a kis vakarcs, amíg a makacs törpét legyűri a természet és elveszti erejét.
Végül mégsem történik semmi végletes. Ahogy Dorga ismét felnéz lassan tisztuk kissé a kép és bár nem teljesen tisztán, élesen látja maga előtt/felett az alacsony árnyékforrást lassan felismeri benne öreg barátját, akinek keresésére indult. Sőt mi több kiszabadítására! Eléggé elgyötört az ábrázata a szakállas kis alaknak, de azért mindentudóan, szelíden mosolyog, ahogy közelebb hajol Dorgához.*

-Dorga! Drága Barátom! Tudtam, hogy ezek a vadállatok nem szakíthatnak el minket végleg egymástól és megtaláljuk a másikat. Itt az ideje, hogy együtt kijussunk innen, hiszen otthon már várnak ránk...

*A szavak fátyolosan, távolról érkeznek, mintha csak valami üvegfal vagy vastag szövet túloldaláról szűrődnének át. Tooma-papja ahogy egy hosszabb pislogás után ismét barátjára néz meglát mögötte egy sokkal nagyobb árnyat is. Egy ork az. Félmeztelen felsőtestén, karjában megfeszülnek a dagadó izmok, ahogy friss vértől csöpögő, kőszilánkokkal kivert korbácsát magasba emeli és némán vicsorogva teljes erejét-súlyát beleadva az ütésbe végigvág a sovány törpén, aki ennek hatására egy éles fájdalomkiáltással előre hanyatlik.*

-ÁÁÁáááááá.... Droga.... ááá, ááá...

*Az ork még néhányszor keményen végigvág a földön, Droga mellett, heverő testen, amitől szerte-szét freccsen a frissen kiontott törpevér...
Ahogy mozdulna, esetleg kapna barátja után a pap csupán a szikes, kavicsos talajt érzi, markolja maga mellett az ork bányák egyikének vermében. Ki tudja hol lehet barátja és talán ez a látomás nem is áll messze az igazságtól.*

[Garmacor]

ahogy meglátom a barátomra lecsapó korbácsot felüvöltök dühömben és lehanyatló barátom után kapok
<csak rémálom, bocsáss meg barátom, hogy elhagytam magam>
<Tooma kérlek adj erőt, hogy kitartsak>
felülök és amennyire tudom kihúzom magam majd halkan egy harci dalt kezdek énekelni

[Birak gal Gashad]

_______________________________________________________________
Menekülés Gro-Ugon bányáiból
JK: Mirco, Elder Karuto, Bron Anrau
Helyszín: Ugon bányáinak egyike
Időpont: Hajnal/kora reggel
_______________________________________________________________

*Egy újabb nyomorúságosnak ígérkező nap virradt fel az Ugon-hegység laposan Reag felé nyújtózó láncának oldalában. A nem is olyan távoli, mégis elérhetetlennek és misztikusnak tűnő Yian-Yiel magasba törő csipkés ormai felé kúszik a sápadt fényű Napkorong. A pirkadat első sugarai ébresztik a rabszolgák újabb hordáját, ahogy a rácsokon keresztül éppen a szállásul szolgáló sziklamélyedésbe tűznek el-elvakítva az óvatlanokat, akik félálomban belenéznek. Alig pár órája, vagy a tagjaik sajgásából ítélve akár csak néhány perce, hogy beterelték őket a rabtartóik. Az orkok igen kegyetlen tempót tudtak diktálni, hiszen nekik, rabszolgáikkal ellentétben, bőven elegendő volt napi 3-4 óra alvás a teljes kipihentséghez. Ezt a feszített tempót követelték meg a munkásaikól is, hiszen a kitermelés sosem állhatott le. Kellett a jóféle vasérc a Kovács-nemzettségeknek, hogy fegyverrel lássák el a törzsi hadseregeket. Főleg ezekben a labilis, határvillongásoktól terhes időben elkellt a hadaknak az utánpótlás.
Így ismét nyílt a súlyos vasrácson az ajtó és a felvigyázók néhány kurta vakkantással jelezték, hogy ideje elindulni a napi robotba. A legtöbben nem ellenkeznek és maguktól feltápászkodnak, elindulnak, hiszen a makacs ellenállás itt nem segít. Ezt jól mutatja a rabok okulására felállított pózna is, aminek kihegyezett vége egy félig már elrohadt törpe tetem koponyájából meredt az ég felé. Itt egyszerű volt az életbenmaradás szabálya: "Megszoksz vagy megszöksz". Természetesen mindig voltak renitens próbálkozók és mindig jutott egy-egy üres karó a tetemüknek. ...

Hőseink, bár még nem igazán tudták, hogy ők tényleg hősök-e vagy csak martalék a keselyűknek, de éjszaka a barlang belső felében találtak fekvőhelyet maguknak, így most az utolsók között kulloghattak ki a "szállásról", hogy ismét a levegőtlen és fénytelen tárnákba tereljék őket, ahonnét éppen kifelé sorjáztak az elcsigázott, portól és törmeléktől fekete madárijesztők, az előző "műszak". Kivételesen jól kezdődött a napjuk, ritka szerencsével indulhattak neki a munkának, hiszen ma reggelre senki nem múlt ki végelgyengülésben vagy valami kórság miatt. Ez azért volt igen fontos, mert így még nem mérgelte fel semmi egyébként enyhén szólva labilis türelmű hajcsáraikat és nem szakították már kora reggel csontig a húst a megmaradt szerencsétlenek hátán.

A bányajáratok már az elején szűknek és főként alacsonynak bizonyultak minden emberi méretű rab számára, így csupán fejet hajtva a kérlelhetetlen sziklák előtt/alatt, enyhén görnyedve tudtak besorjázni, hiszen itt nem a tágas sétaútvonalak voltak a cél, hanem általában elmondható, hogy goblin méretű járatokat ástak. (A törpe méret is megfelelő lett volna, de a szakállas kis idióták inkább meghaltak, minthogy az orkoknak törjék a követ.) Ez egy viszonylag új tellér volt. Nemrég, ami jelen esetben olyan 2-3 hónapot jelent, nyitották meg és még nem kígyózott a hegy belsejében kilométereken át labirintust szőve a föld alatt. Így is volt benne néhány trükkös elágazás, ahol a figyelmetlen vagy épp tájékozatlan flótás végérvényesen elveszhetett a sötétben. A rabok eléggé vegyes társasága majdnem fele-fele részben volt goblin és ember, nomeg néhány félelf és egyéb félvér keverékek is előfordultak. A munka kemény, embert próbáló volt és nem sok irgalomra számíhatott eddig sem, aki elgyengült. A három külhoni szerencséjére még nem régen, a nyitás után röviddel került ork fennhatóság alá, így bár sokat fogytak versenysúlyukból még megőrízte testük alapvető ellenállóképességét és a szinte állandó álmos fáradtságon és kimerültségen, némi izületi sajgáson túl még nem volt más panaszuk az egészségükre. A bánya száját elérve megkapták a munkához elengedhetetlen kellékeket: egy nem túl ízléses tálka zsíroslevű zabkását és egy ütött-kopott, de meglepően jó minőségű szerszámot. Ki csákányt, ki lapátot, ki ásót, hogy kinek mi jutott azt általában a szerencse vagy a helyezkedés döntötte el. Csupán néhány "kivételes" rabtársuk volt, akik egy minimálissal jobb ellátást és felszerelést kaptak, de ők általában valamiféle elcsapott páriák voltak más-más ork közösségekből, akik megfeszített és odaadó munkával vájták, mélyítették a tárnákat, ezzel bizonyítva érdemességüket a jobblétre, ami itt a veremharcosok közé emelkedést vagy hajcsárrá válást jelenthette csupán.*

[Capricorn]

Úgy érzem még nem is koppant a fejem a párnának használt valamin - keménységéből ítélve kő lehet, ami ezen a helyen nem meglepő lelet - már emelhetem is fel, mert új napra virradtunk. Mondjuk ezt a virradást jó lenne már végre látni is. Na de se baj, ennek is eljön hamarosan az ideje. Nem adtam fel, hogy lássam én még szabad emberként a napot huzamosabb ideig. Úgy még hatvan-hetven évig.
Kezem lábam sajog, de már kezdem megszokni. Nem a fájdalmat, hanem a munkát. Eleinte a "nem szokta a paraszt a szántást" alapon fájt minden tagom, de ahogy telik-múlik az idő annál kevésbé érzem. Fogytam ugyan, de nemrég elhunyt mesteremnek hála izmaim úgy érzem megőrizték ruganyosságukat. Halála óta is lopok kevéske szabadidőmből annyit, hogy a szokásos testedzéseket megtegyem. Nem mintha itt el lehetne tunyulni, de a kőtörés nem a legjobb módja a testi lelki épülésnek. A testinek lehetne ha megfelelő lenne a táplálkozás, na de erről itt szó nincs.
Kisorjázok én is a többiekkel, elveszem az ételnek látszó tárgyat - erről beszéltem - és rutinból menet közben bekanalazom. A sor elejére akarok kerülni, hogy jobb szerszámot kapjak. Jelesül csákányra fáj a fogam. Mesterem - aki velem raboskodott haláláig - ennek a forgatására tanított, miután meglátta benne a lehetőséget. Ő sem mondott le a szabadulásról míg egészsége meg nem rendült annyira, hogy a kor miatt teste ezt már nem tudta legyőzni. Azóta egyedül gyakorolok. Hogy hogyan? Egyszerű. Ha nincs a közelben őr, és nem látják az orkok, akkor a kövek sziklák helyére őket képzelem, és harcos mozdulatokkal, harci technikákat bevetve fejtem - kvázi irtom - a követ. Szórakoztató és hasznos is egyben. Arra vagyok csak kíváncsi, hogy mikor fognak jönni az orkok, hogy elvigyenek miatta, ha rájönnek a képességeimre. Visznek majd a verembe harcolni. Vigyázok nagyon, hogy ne vegyék észre, de néhány jobb falat, több étel, könnyebb munkakörülmények reményében mindíg lehetnek besúgók rabtársaim között. Patkányok a világ minden táján élnek. Na de lásuk a medvét. Új nap, új élmények. A szar élmény is élmény.

[Lumir]

<"Micsoda móka lesz versengeni a kutyaképű orkokkal"...mi? Jóformán még a lábunk alatt se melegedett meg a talaj, mikor már a csapdájukban voltunk. Két vadász és egy felderítő halott, a megmaradt két társamról mit sem tudok. Talán már nem is élnek...mh-mh...még azt sem tudom, mióta vagyok itt. Ájultan dobtak a ketrecbe, lehet, hogy már több napja itt rostokolok. Bár csak több időt fordíthattam volna elmém megregulázására, akkor a szellemek szavával elérhetném Odheq elméjét. Ki kell jutnom innen... Ki KELL jutnom innen! Nem válhatok ilyen lesilányodott, letompult zombivá, mint ezek a rabok itt a ketrecben. Izzadtság és vizelet szaguk van, szemükből kifakult minden büszkeség, minden fény. S kevéske gondolatuk nem forog más körül, csak a korbács csapások elkerülésén és azon a moslékon, amit itt ételként dobnak eléjük. Na, azért tudnának ölni!... Nem lehetek ilyen, nekem nem ez a sorsom. Ki kell jutnom innen!! Mh-mh...talán, ha szerezhetnék egy darab fát, csákány nyelet, vagy hasonlót... azzal megfeszíthetném a ketrec ajtaját, s ha rábírnám a ketrec lakókat, hogy a fára vizeljenek,.... talán megduzzadna annyira, hogy elpattintsa a zárat. Aztán, már csak elboldogulnék itt az árnyakközött...valahogy ki kell jutnom...>

[Arnoil]

(Mirco)

Fásultan kelek, s haladok a tárna felé ahol a szokásos robot vár a mai nap is olyan lesz mint a többi...

< Vigyázz az elmédre patkány, a látszat maszkja ne égjen az arcodra, mert magad is azzá válsz mint amit játszol. >

A kapott kását bekanalazom, takarékosan eszem, minden falatot alaposan megrágva, s a tálkát kinyalom.
A szerszámom elveszem, s haladok a mélybe. Lapos pillantásokkal mérem fel a többi rabot a környékemen van-e aki nem ette meg az adagját, vagy csak egyéb okból feltűnő a személye. A munkahely választáshoz igyekszem olyan helyet választani ahol olyan társ lesz a közelben aki nem ork vagy goblin, illetve látótávon belül marad esetleg olyan balek aki nem ette meg az összes élelmét (igyekszem erre egy jobban ellátott kiemeltet keresni).

< Szokjuk meg a helyet, először is két dologra lesz szükségem. Élelemre hogy ne épüljek le fizikailag, és pihenőidőre hogy szellemileg se szűküljek be. >

[Birak gal Gashad]

_______________________________________________________________
Menekülés Gro-Ugon bányáiból
JK: Mirco, Elder Karuto, Bron Anrau
Helyszín: Ugon bányáinak egyike
Időpont: Hajnal/kora reggel
_______________________________________________________________

*A bánya éhesen nyeli el a rabok tömegét, iután nemsokkal ezelőtt kiköpte az előzőleg megrágott és félig emésztett tömeget, akik bebotladoznak a rácsok mögé és még a hideg és kemény kőnek is örülni tudnak, ahogy végre elfeküdhetnek rajta.
A szerszámkiadásnál nincs túl nagy jelentőssége, hogy ki áll sorba először, emrt ahogy épp beszedték az előző csoporttól úgy osztják vissza véletlenszerűen a felszerelést. Azért sikerül mindnekinek olyan szerszámot kapni, amiben reménykedett. Egy kis pozitívum a sok szenvedés közepette.
Az ételadagokat mindenki hamar befalja, vagy azért mert nincs más választása és az éhség elhatalmasodik rajta vagy pedig azért mert szereti az ízét. Bár ez kívülállóknak eléggé visszás érzés lehet, de a goblinok közül jópáran nem veszik olyan nagy tragédiának a rabságot, mivel úgyse nagyon ismernek mást, így ők valamiféle csökevényes társadalmi életet is élnek ezen a rövid szakaszon a cella és a bánya között. Saját nyelvükön még beszélgetnek, zajonganak is, miközben szintén kinyalják a zsíros lé maradékát is. Egyedül a jobb ellátásra érdemesnek tartott ork foglyok nem eszik a kását, bár ők azok, akik kevesebb masszát és néhány nagyobb cupákot kapnak, így az inas darabokat legtöbbjük kézzel kimarkolja és felzabálja, majd a szinte üresen maradó tálkát visszadobja a kiadópultra vagy épp mellé, ahogy esik úgy puffan alapon. Ezekből a tülekedést kihasználva lehet "csenni" még egy-két kanál moslékot, amiér viszont igencsak meg kell dolgozni, mert elég sokan vannak a rabok közül, akik ezekre hajtanak. Ezt pontosan tudják az őrök is, de nem zavartatják magukat, hiszen ezzel is a természetes kiválasztódást segítik elő. Az élelmesebb, erősebb rabok több élelemhez jutnak és erősek maradnak, a gyengék helyett, meg úgyis jön majd új szállítmány.
Mirco éppen a derekas durakodás és kölcsönyös oldalbakönyöklések után elért, meglehetősen teli pultszéli maradékostálat ragadná magához, amikor a ult alól hirtelen kicsap egy meglepően hosszú ujjú, sovány és inas kéz és a "mélybe" rántja a kaját. Mire utána kapna vagy megnézhetné ki volt a leleményes arcátlan egy vigyorgó goblin mászik ki oldalt, akinek egész arca tiszta zsír, ahogy a hirtelen szerzett repetába gyorsan belenyomta a fejét, hogy arrébb oldalogva lenyalja, letörölje magáról. Azért így is sikerül némi pluszhoz jutni, de lényegesen több részből kell összekanalazni.
A sor feltorlódását megakadályozandó lassan, de biztosan terelik tovább az őrök a tömeget. Ahogy végül beérnek a járatokba és a mögöttük jövők eltakarják a kinti napfényt, mintha megvakultak volna. A tárnák korom sötétbe burkolóznak, az ember foglyok csak tapogatózva, illetve a tömeggel hömpölyögve tudnak előre jutni és általában ott ásnak, ahova a goblin "brigádvezetők" vezetik, taszigálják őket. Ezek az önjelölt vezetők nagyon aljasul, de eredménnyel kihasználják, hogy akár több tucat, idelent vak szerencsétlent el tudnak úgy veszelyteni, hogy fel sem tűnik áldozataiknak, hogy nem találják többé a kiutat. A másik csoportot az ork vájárok alkotják, akik szintén jól eltájékozódnak a tárnák sötétjében, de ők legelőre állnak és keményen nekiveselkednek a munkának, nem törődve a körülöttük ragadt emberekkel, akikre záporoznak az ütések nyomán felpattanő szilánkok. Mindehhez a levegőtlenség, a kőpor állandó folytottsága és a tömény izzadtság, vizelet és ürülék szaga is hozzátesz egy-egy nagy lapáttal, hiszen itt nincs kimenő, nincs más hely, ahol végezhetnék a rabok kis- és nagydolgukat. A vakság mellé az állandó robot zajai, a káromkodások, hörgés, lihegés kakofóniája is társul, így szinte teljesen elzárva a munkásokat még egymástól is az érzékeik jórészének hiánya miatt. Egy-egy lélegzetvételnyi felüdülést jelent ilyenkor a csillék megjelenése, amikbe belapátolják a fejtett ércet és a felszínre tolják osztályozni, válogatni.
Ebben a kavalkádban főként a goblinok érzik elemükben magukat, mert itt szinte bármely ellenlábasukkal végezhetnek a tumultus leple alatt. Ezért is ajánlatos nem nagyon foglakozni és tapogatózni az esetleg láb alatt lévő testekkel és kőnél puhábbnak tűnő dolgokkal, ha jót akar az ember magának. Ezeket a roncsokat néhány naponta a főbb járatokból kivonszoltatják a goblinokkal az út megtisztítása címén, mivel csak ők bukkannak rájuk és általában úgyis az ő mocskuk, de ezen felül büntetés nem jár érte, amíg nem ölt túl nagy mértéket a rabhalandóság.*

[Arnoil]

(Mirco)

Ahogy haladok lefelé a mélybe és ahogy sötétül el a világ egyre inkább a kezemmel tapogatom a falat és annak mentén haladok előre óvatos léptekkel.

< Jól esne egy kis fény, de azt hiszem az erre irányuló törekvések nem vezetnének jó eredményhez. Tartósságuk sem igazán biztosítható... >

Próbálok egy helyet találni magamnak ahol eldolgozhatok. Nem lazsálok, végzem amit kell, nem akarom megvárni amíg a korbács kényszerít.

< Itt teljesen esélytelen bármi, nem látok, nem hallok... Fent a ketrecben meg őriznek minket. Innen semmi kijutási út nincs. Fent van csak őrzik... >

[Lumir]

Ha mennem kell, megyek én is. Igyekszem emberek közé keveredni, mert egyáltalán nem bízom azokba a sunyi kis goblinokba. És persze a kapott munkaeszközömet méregetem, próbálgatom, miként tudnám megszabadítani a nyelétől, s hogy csempésszem ki...