III. Csapat

[Pelso]

Még nincs vége.
Legkésőbb az este folyamán folytatom.
Most sajnos mennem kell.

[Syris]

Pelso, én még mindig nem vagyok kész az előtörimmel, de még ma felteszem, szóval nincs okod elnézést kérni. Viszont én 3 dolog miatt is megtenném. Elsőként, hogy így le vagyok maradva a karival. Másodjára leginkább csak tőled, mert közben kicsit változott az elképzelésem a kariról, mind kinézetre, mind jellemre. Előbbit leírtam, de úgy látszik azt nem vetted észre, ezért megkérlek, hogy léci írd át. Bocsi, nem akarok plusz munkát csinálni neked. A harmadjára pedig azért, mert azt nem említettem, hogy nekem a varjú-szerű madár lenne a botom átalakulva.

[Syris]

Nah. Végre kész vagyok. A pénz mennyi is?

Előtörivel kapcsolatban csak annyit, hogy majd nézzétek milyen időpontot ír ki arra, hogy mikor tettem fel! 10 óra óta írtam. Szal ha nagy hülyeség van benne és nem vettem észre, akkor sorry, fáradt voltam, majd kijavítom. De remélhetőleg nem túl nagy baromság.

Alyer am Calerin Lh’syanth vagyok. Felip Lodar, erigowi íjkészítő három gyereke közül a középső. Doran varázslója.
Még egész kicsi voltam, mikor drága jó édesanyánk súlyos betegséggel küszködve eltávozott közülünk. A szomorú esemény az egész családot megrendítette és szétzilálta. Apánk szinte minden szabad idejét munkájába ölte, így nem tudott velünk foglalkozni. Nem hibáztatom. Nagyon szerette anyánkat. Máshogy nem tudta volna megőrizni józan eszét. Beleőrült volna a hiányába, ezért ki kellett töltenie valahogy az űrt. Ez okból kifolyólag szinte minden idejét a műhelyben töltötte. Nem panaszkodom, nem volt rossz sorsunk, lehetett volna rosszabb is. Bátyám mindigis nyughatatlan lélek volt. Mindig kereste a bajt. Anyánk halála még jobban feltüzelte, így hát nemsokára kirepült a családi fészekből, és úgynevezett örök vándor, kalandozó lett belőle. Eleinte mérges voltam rá, hogy csak úgy otthagyott minket, de idővel ezen érzéseim enyhültek irányába. Húgom ekkor még csak alig pár esztendőt élt meg. Én se voltam nála sokkal idősebb. Szerintem ő fel sem fogta mi történt. Hogy is foghatta volna fel. Csak annyit érzékelt, hogy a család szétszakadt és ketten maradtunk. Apánk gondoskodott rólunk ugyan, de nagyon ritkán, csak késő esténként láthattuk. Kétfősre szűkült családunk „rangidőseként” úgy éreztem felelősséggel tartozom érte. Ahogy tapasztalódtam és tanultam, továbbadtam neki amit csak tudtam. Mikor nagyobbak lettünk apám egy tehetősebb kereskedő mellé adott minket, hogy tanuljunk. Avard úr régi jóbarátja volt apánknak. Sokkal tartozott neki, ugyanis apánk több alkalommal is megmentette az életét, mikor ifjúkorukban együtt kóboroltak Ynev szerte. Ailan és én sok mindent köszönhetünk neki. Többek között ő tanított meg minket olvasni és számolni. Időnként régi történeteket, legendákat is mondott nekünk. Ezeket szerettem legjobban. Mindigis lenyűgöztek a régmúlt eseményei. De húgom lemaradt a tanulással. Egyszer messziről látott egy udvari dámát. Lenyűgözte a nő finomsága, kecsessége. Azóta mindig arról álmodozott, hogy valami úton-módon bekerül az udvarba. Egyre többet akart. Avard úr a legfinomabb ruhákat, a legszebb ékszereket szerezte meg neki. Húgom egyik napról a másikra változott meg, így egyre jobban elhidegültünk egymástól. Nem éreztem magam jól abban a környezetben. Elvágyódtam. Nem tudom mi vezette vissza bátyámat hozzánk, talán a honvágy. Mindenesetre visszajött. Amint hírét hallottam indultam haza, hogy láthassam. Kalandjait hallgatva egyre inkább erősödött bennem a vágy, hogy vele tarthassak további útján. Először nem akart beleegyezni, végül mégis sikerült meggyőznöm. Búcsúzásom gyors volt. Távozásunk előtt meglátogattam édesanyám sírját. Kedvenc virágát vittem búcsúzóul. Könnyes szemmel búcsúztam ismét a halottól, majd letettem a sírra a virágot. Ekkor történt valami. Hideg örvénylő szél kerekedett. A táj megváltozott, anyámat láttam magam előtt betegen, amint kileheli magából az életet. Ezután sorban jeletek meg a képek a temetőben fekvő emberek túlvilágra távozásáról. Rémület fogott el, a töménytelen iszony megdermesztett. Elsötétült a kép. Mikor magamhoz tértem már sötét volt, hazasiettem. A történtekről senkinek sem beszéltem. Így senki sem tudta megmagyarázni a néhány nap múlva megjelenő ősz csíkokat a hajamban.
Indulásunk után néhány holdhónappal csatlakozott hozzánk egy varázsló, Amadeus Khor’l. Nem tudtam milyen indokkal. A felnőttek dolga volt, egy magamfajta gyereket nem avattak be. A Mester mindig nagyon kedves volt hozzám. Érdeklődő faggatásaimra nyugodt bölcsességgel válaszolt. Látva gyors felfogóképességemet, tanulni akarásomat méltónak talált arra, hogy ne csak kérdéseimre válaszoljon, hanem magától is tanítgasson. Utunk során egyszer egy rossz fogadóban szálltunk meg, egy olyan szobában, ahol felakasztotta magát egy ember. Mikor egyedül maradtam a szobában, látomásom volt. A férfi utolsó pillanatait láttam, amint véget vet az életének. Elborzadva meredtem magam elé. A következő emlék már az, amikor megtörve mesélem a Magiszternek a legutóbbi látomásom és az anyám sírjánál történteket. Rögtön megértette. Már akkor tudta, ami senkinek sem tűnt fel. Különleges vagyok. Bátyámmal megbeszélve Doranba vitt a Nagytanács elé, javasolva felvételemet. Mivel nem a szokásos felvételi procedúra útját követtük, a Nagytanács keményebb próbák elé állított, mint általában szokták a felvételiző ifjakat. De megfeleltem a próbatételeknek. Bekerültem az iskolába. A Mester nem tévedett. Az alapokat gyorsan elsajátítva az iskola legjobb tanulói közé tartoztam.
Már egy éve voltam az iskola tanulója, mikor álmomban megláttam a botom. Fura érzés volt. Mintha egy régi, szeretett ismerőssel találkoztam volna. Aztán elhalványult a kép. Ezután szívem egyre inkább valami fura érzés szorította össze. A hiány, egy betöltetlen űr a lelkemben. És ez egyre fokozódott. Csak akkor enyhült némiképp, mikor álmaimban és meditációim során újra láttam a botom. Idővel egyre kitisztult a kép. A botom nem a szokásos helyen, a drakkfa erdőben volt. Messzebbre kellett érte menni. Az Arowin-hegység legtetejére. Utamon a Vigyázók Rendjének hét lovagja kísért el. Hosszú út volt és olykor veszélyes, de végül rátaláltam a botomra. Ott volt egy magányos fában. Mérhetetlen boldogság fogott el mikor levágtam és először a kezembe vettem. Ott volt teljes valójában az, ami olyan sok álmatlan éjszakát okozott. Az elkövetkezendő év során szinte le se tettem a botom. Amikor csak lehetett magamnál tartottam. Mérhetetlen büszkeséget éreztem, mikor elmentem a többi tanítvány előtt kezemben a botommal. Az év hamar elrepült. Egyre izgatottabb lettem a bot rituáléja miatt. Végül elkövetkezett a nagy nap. Életem legszebb napja, azt hiszem. Aznap sok mindent megtudtam magamról. Olyanokat is, amikről álmodni sem mertem volna.
Dorani varázslóvá avatásom után a Szarvtoronyban folytattam tanulmányaimat. A halottakkal és túlvilági szellemekkel valamilyen fura viszonyban álltam. Egyre több látomásom volt holtak közelében. Ez világossá tette számomra, hogy ezt a szakirányt kell választanom. A nekromancia mellett a mágia több területét is magas fokon tanultam meg. Mérhetetlen tudásszomjam szinte kielégíthetetlen volt. 28 éves koromig tanultam szinte megállás nélkül. Mindvégig arra gondoltam, hogy tudásom az emberek védelmében kell kamatoztatni, ezért minél jobbnak kell lennem.
Kikerülve Doranból én is kalandozó lettem, mint bátyám. De mostmár társaság nélkül utaztam. Néha ugyan mellém szegődött egy-két társ, de amilyen gyorsan jöttek, olyan hamar is távoztak. Leghosszabb ideig egy Arowlyn nevű pyarroni lánnyal kalandoztam. Többek közt vele jártam az Elátkozott vidék peremterületén, Yllinorban és a Pajzsállamokban. Miután elváltak útjaink Észak-Ynevre vezetett utam.
Északi tartózkodásom alatt kaptam hírt apám betegségéről, ezért mihamarabb hazamentem Erigowba. Apám szörnyű állapotban volt. Tudtam, hogy nincs sok ideje hátra. Azt kérte tőlem, hogy hozzam haza a bátyámat, mielőtt a betegség elviszi közülünk.
Ennek már lassan több, mint egy hónapja. Bátyámat még nem találtam meg. Idáig annyit sikerült kideríteni, hogy valahol Caedon városában van. Mihamarabb meg kell találnom. Mielőtt még késő lesz.

[Syris]

Induló pénz:
3k6 = 2+1+5 [8] arany

Pénzhez amúgy nem azt írta Con, hogy induló pénz*10? Bár idáig nem láttam sok embernél így számolva. Nem nagyravágyásból vagy kapzsiságból kérdeztem, nyugi.

Felszerelés:
-utazó ló -1a
-gyeplő.kantár,zabla -15r
-kötőfék -3r
-utazónyereg -150r
-2 nyeregtáska -2e
-patkó -1e
-4 hosszú tunika -4e
-2 derékszíj -10r
-2 szövet köpeny -2e
-2 pár cipő -2e
-fél font kétszersült -1r
-fél font sajt -1r
-fél font aszalt gyümölcs- 3r
-3 agyagedény -15r
-írótoll -20r
-2 kulacs -8r
-pecsétviasz -10r
-3 ív pergamen -45r
-2 ív papír -40r
-2 üvegcse tinta (piros, fekete) -40r
-tarisznya -40r
-fáklya -1r
-20 láb kötél -30r
-takaró -80r
-kis sátor -5e
-2 láb szövet -60r
-bot
-dorani pecsét

összesen: 4a 1e 72r
marad: 5a 8e 28r

Jellem:
Kedves, vidám, emberszerető, élettel teli nő. Az új dolgok felé nyitott, érdeklődő, könnyen tanul. Gyakorlatias, isteni hatalmakban nem hisz. Szeret varázsolni, viszont ha lehet először inkább világi módszerekkel próbálja elérni a célját. Ha ez nem sikerül, akkor fordul a mágiához. Megfontolt, igyekszik mindent jól átgondolni, mielőtt cselekszik. A harcot kerüli, a békés megoldásra törekszik, viszont ha ártatlanokat bántanak, akkor mindig kész megvédelmezni azokat.

Öltözködés:
Hosszú, földig érő sötétkék tunika, mely eltakarja barna cipőjét. Derekán barna derékszíj. Általában ezen felül még egy fekete utazóköpenyt is visel.

[Pelso]

Bocsánat hogy végül nem dobtam fel a kész előtörténetet.

[Dierol]

Köszönet a nagyszerű meséért, és a többieknek a csapatjátékért