Rahim Kalabi kalandjai

[Dorio Racchini]

Név: Rahim Kalabi
Kor: 25
Jellem: Élet, Káosz
Faj: Ember
Kaszt: Tolvaj
Vallás: Dolzsah

Helyszín: Erion - Örömnegyed
Idő: P.sz. 3701, Meleg évszak, Lant hónapja

[Dorio Racchini]

Szépen lassú léptekkel haladtál tovább a kihalt, gyéren megvilágított, csatorna folyosón. Lassan haladtál, szeretted volna kiélvezni, ennek a számodra igen fontos pillanatnak, minden rezdülését, pillanatát. Gyomrod még mindig kicsit görcsbe volt szorulva, a verejték egy kicsit kiverte homlokod. Pillanatra megállsz. Nagyot szippantasz a dohos, párás levegőből, nem esik valami jól, de próbálod teljesen elraktározni ezt elmédben. Hogy később, erre az illatra, ezek a kellemes emlékek ugorhassanak be.

Szent Dolzsah! Még mindig alig hiszed. Újra lepörgeted magadban a bent történteket. Milyen kevesek láthatják ilyen közelről. Te is most láttad őt életedben először, és milyen fiatalon. Megtisztelve érzed magad. Mosolyod még mindig nem olvadt le az arcodról. Szippantasz még egy mélyet ebből a tömör levegőből, majd tovább indulsz. Tudod, hogy ha eléred a folyosó végét, nem lesz megint kellemes. De ezek a pillanatok, minden kellemetlenséget egérnek.

Eléred a folyosó végén, az előbb még a csatorna homályába meredő ajtót, majd megállsz, felszeged a fejed, és koppantasz hármat a megfelelő ritmusban. Az ajtó egy óriási tölgyfa ajtó, elég vaskos lehet, így ránézésre. Középen egy kis kémlelő ablak van, megszokásból belenézel, de nem látsz semmit. Frappáns, gondolod, direkt úgy van megoldva, hogy csak a túloldalról lássanak benne.

Egy szemrebbenésnyi idő után egy erős férfihang szólal meg a túloldalról.

- Mi a parancs?

- A felszínre! – válaszolod, majd az újabb kérdést megelőzve, öklöd újra az ajtó elé emeled, majd megint rákoppintasz, de immáron négyet, kettőt lassan, majd megint kettőt gyorsabban.

- Rendben!

Micsoda óvintézkedések, mondjuk megérted, ma egy igen fontos emberrel találkoztál idelent, ha ezt sokan látnák, amit te is… Inkább ebbe, bele sem mersz gondolni.
A nehéz tölgyfa ajtó pedig lassan kinyílik, még egy utolsó pillantást hátra vetsz, majd tovább indulsz egy újabb szobába, valahogy úgy érzed, az éned egy darabja, az előző folyosón maradt.

******

Kinn állsz újra a felszínen, hátad mögött az Szürke Hold. Alig vannak benn az ivóban, de valahogy most nem vágysz rájuk. Inkább kijöttél a szabad levegőre. Valamit ennél, de most nem kívánod a fogadó kínálta ételeket.
Vállad fölött még egy utolsó pillantást vetsz a fogadóra, egy apró biccentés az ajtó mellett strázsáló őrnek, majd indulnál tovább, amikor az épület mellett futó kis utcácskából, egy barna, igen míves lovaskocsi vágódik ki. Majd amilyen sebesen érkezik olyan lendülettel áll meg előtted. A hajtója egy magas, délceg, délvidéki ember. Tar fejével feléd fordul, de nem szólal meg.
A kocsi elfüggönyözött ajtaja kivágódik, majd lassan Jaszef mester arca jelenik meg az ajtó helyén, és lassan az egész teste kibontakozik a kocsi belsejének sötétjéből. Rád néz, majd elmosolyodik, és azonmód kikászálódik a kocsiból. Az idő, az öregedés kegyetlen jelei már az ő arcán is megmutatkoznak, de a mosolya, ami leginkább ismerteti őt, nem változott semmit.

- Gratulálok fiam! Halottam, hogy előléptettek! Végre te is teljes jogú tagja lettél a családnak! Ezt meg kell ünnepeljük! Gyere velem fiam! Amúgy is rég beszéltünk, van miről csevegnünk - aztán azzal a lendülettel, választ sem várva, már mászik is vissza a sötét kocsiba.
Életedben nem örültél még ennyire Jaszef mester mondanivalójának. Válaszolni is alig tudsz, egyszerűen csak bólintasz, majd követed vissza őt a lovaskocsiba.

******

Másnap olyan fejfájással ébredsz, mint eddigi életedben soha. Még ki sem nyitottad a szemed, de az előző éjszakának a képei szépen lassan lelki szemeid elé kúsznak. Épp az egyik táncosnő testének domborulatai élednek fel újra előtted, amikor végre kinyitod a szemeid.
Először azt sem tudod merre vagy, majd rájössz, hogy a "Szürke Hold" legfelső lakosztályában, egy tágas szobában, francia ágyon talál a reggel. Tőled balra elhelyezkedő ablakon besütő nap sugarai ébresztettek fel. Szembe veled egy ajtó, tőled jobbra íróasztal székkel, mellette még egy ajtó.
Szépen lassan kászálódsz csak ki az ágyból, a fejed zsong, szinte széthasad az előző napi tivornyától. Pedig Jaszef Mesterrel indult az egész, és milyen hamar elköszönt tőled. Aztán megjelent egy két régi cimbora, egy két szervezeti ismerős....
A gondolatok és az emlékképek csakúgy suhannak át a fejeden, közben szépen lassan összekészülődsz, felöltözöl, mikor az íróasztalon észreveszel egy beborítékolt, lepecsételt levelet. Odahajolsz, elveszed. Egy méregzöld, csuklyás alakot ábrázoló pecséttel van lezárva a levél. Felbontod, majd elolvasod annak tartalmát.

"Rahim!

Mielőbb készülj el! Egyél valamit, majd lenn az alagsorban, az első szinten várlak!

Jaszef Mester

u.i.: Mostantól az ilyen pecséttel ellátott leveleket, olvasásuk után azonnal égesd el!"

[JonasDaniel]

Bal kezemmel a galléromat igazítva ülök le az íróasztal melletti székre, közben egy mély lélegzetet veszek. <Munka... Hiba volt tegnap este a másik házból érkezőket asztalunkhoz engedni. Különben sem tesz jót nekem az ital... Végülis, mi a baj azzal, ha itt is vannak barátaim?>

Ránézek a levélre, még egyszer átfutom, majd övemről leakasztom a tűzszerszámomat és lángot csiholva megkapatom a papirusz sarkát, az alját és kissé az oldalát. A tegnap délután, vacsora gyanánt elfogyasztott saláta üres üvegtáljába teszem aztán. <Egyek valamit... Na igen, az nem ártana. Legyen egy könnyed villásreggeli. Félig átsütött omlett zöld salátával és szegfűszeges szósszal, igen...>

Felállok, megszagolom félig begombolt ingemet. <Egy forró fürdő, aztán pedig egy hideg zuháré sem ártana... Mindenesetre előbb eszek. Eh, de be van itt szorulva a levegő.> Az ablakhoz sétálok, a függönyt kissé félrehúzva kinyitom a nagy ablakot. Azzal elindulok az ajtó felé és a vaskos kilincsért nyúlok. Mielőtt azonban kilépnék, egy pillantással megbizonyosodok róla, hogy a levél tényleg megsemmisült. Bezárom az ajtót a kulcsommal és leveszem a "Békességet szeretnék"-táblát az ajtóról.

Kényelmesen lesétálok az étkezőbe, a lépcső alján egy pillanatra megállva alaposan, mégis gyorsan megszemlélem a vendégsereget, aztán inkább az ismerős arcokra koncentrálok; a borospince előtt álldogáló embervadász, a konyhában ténykedő Zaida karakteres hangja, az ivóban... <Ariana ma is rendkívül csinos, és milyen természetes szépség... Lenyűgöző.> Mosolyodok el. A pult mögül erőteljes és jelentőségteljes köhintést hallok, egy pillanattal később már nyoma sincs megdöbbenésemnek, ártatlan arccal nézek Peralra, mindenki szeretett csaposára. <Munka és barátság együtt, hmm... Miért is ne?> Gondolok egyet.
- Üdv Peral! - köszöntöm mosolyogva, pontosan olyan hangosan, amilyen hangosan kell. Odalépdelek a pulthoz, felkönyökölök lezserül és megrendelem már kigondolt reggelimet, valamint kérek egy fürdőt is a lakosztályomba. Miután elköltöm reggelimet, mosolyogva megköszönöm Peralnak.

A fürdő után már egész jól érzem magam, ebben a melegben az a legjobb, ha forróval és hideggel egyaránt érintkezik az ember. Fürdés után egy kis torna keretében megmozgatom a forró víztől zsibbadó tagjaimat és felöltöm ruháimat, felszerelésemet; majd lesétálok.
<Nem lesz megerőltető az első küldetés, úgy gondolom. Hiszen a tudásom még friss, az új társaságokkal pedig egész gyorsan ismerkedem. A probléma itt a felelősségtudattal lesz, egyedül az verheti láncba az ember elméjét... Hol is vár rám Jaszef mester? Első szint?...>

- A parancs? - kérdezi a személytelen hang a ritmusos kopogtatás után. Tisztán és érthetően válaszolok.
- Felszegett fejjel a sötétségbe.

[Dorio Racchini]

Belépsz a következő szobába, három felfegyverzett őr van veled szembe, az egyik nyitott neked ajtót, a másik kettő egy, a szobát majdnem betöltő asztal mellett ül, kártyázik, de beléptedre felnéznek rád. Biccentenek, és azonnal visszatérnek eredeti elfoglaltságukhoz.
A harmadik tovább kísér téged a szoba túloldalán lévő nagy tölgyfaajtóhoz, a kezében lévő kulcsomon kiválasztja a megfelelőt, és kitárja neked azt. A következő terem már jóval tágasabb, a falakon sűrűbben követik egymást az égő fáklyák.
A terem közepén méretes asztal, körülötte öt támlás fa szék. Amikor belépsz az ajtón, szembe megpillantod, az asztalra görnyedő Jaszef mestert. Az ajtónyitásra felkapta ugyan a fejét, de még valamit lejegyez az előtte található papírra, csak utána üdvözöl.

- Jó reggelt fiam! - feláll, eléd siet, és kezet nyújt feléd - Jól aludtál? Egyáltalán siekrült kipihenni a tegnap estét? Igen! Halottam róla! Reggel beszéltem Perallal - folytatja kérdő tekinteted láttán.

- Kérlek foglalj helyet! Egy feladatom lesz számodra! - mutat rá az egyik székre - Valamit vissza kell szerezni a Szervezetnek! Vagyis valakit! Egy renegát Szuke Klán, az Isitták néven ismertek. Vagyis annyira még nem, most próbálnak kitörni a szürkeségből. És ennél a Szervezetnél van egy emberünk. A főnökség úgy gondolta, hogy ez tökéletes lesz számodra, mint első feladat. Neked kell valahogy megállapodj velük, ugyanis ez a kis társaság, máris szoros kapcsolatot ápol a Senko klánnal, és velük nem kéne elmérgesíteni a viszonyunkat.

- Ami még fontos az mind benne lesz ebben a levélben - ugyanebben a pillanatban az asztalon található papírkupacból, egy lepecsételt levelet csúsztat eléd - Ugye tudod, mi a dolgod ezzel az elolvasása után?

- Még valamit had mondjak neked indulásod előtt! Nagyon fontos, hogy kialakítsd a saját csapatodat! Később, nagyon hasznos lehet, ha bizonyos szituációkban, ugyanahhoz az emberhez tudsz majd fordulni.
Összességében minden típusú feladatra, legyen meg a saját embered.

[JonasDaniel]

Határozottan sétálok az őr után, ahogy ők engem, én is szótlanul üdvözlöm a kártyázó őröket. Egy halvány mosolyt el kell fojtanom.. Viccesnek találom a helyzetet: az őrök kártyáznak. Aztán, noha magam sem tudom, hogy miért, de megmagyarázom magamban az okát: a pincében vagyunk, hogyha bárki megtámadta volna a házat, már biztosan észlelték volna.

Jaszef mester elé járulva a tiszteletet megadva állok, gondolataim; pontosabban egy gondolat azonban kelletlenül motoszkál odabenn: <Azután az este után már másnap feladattal bíz meg?> Viszonzom a kézfogást. Legszívesebben mosolyognék, hiszen örülök látni a mestert, de tudom, nem szabad.

Mikor hellyel kínál, egyenes derékkal, lábamat átvetve leülök, és jobb kezem két ujjával fejemet támasztva figyelmesen hallgatom a megbízás részleteit.

<Üldözött enoszukeiek? Szukék... Harcosaik félelmes gyilkosok hírében állnak. Ugyanakkor, ha nincs nyomósabb okuk, nem ölnek meg senkit. Ez megnyugtató alap a kezdéshez. S máris összefogtak? Mi lehet a kapcsolat? Bizonyosan hatalmas ajándékkal érkeztek, ha lekötelezték a Senko klánt...>

A levél említésére felnézek, és nyugodt mozdulatokkal kezembe veszem. Arcomon, szavaimon és hangomon nem érződik enyhe sértődöttségem lebecsülésemmel kapcsolatban.
- Igen, tudom. - Közben már-már megszokásból megvizsgálom a pecsétet, a borítékot, a boríték vastagságát, aztán mellényem zsebébe süllyesztem.

<Csapat? Hasonlóan gondoltam én is. Egyedül nem fogok belekezdeni... Rémlik is néhány név.>

- Köszönöm az idődet, Mester. Hamarosan jelentkezem - mondom egy enyhe meghajlás kíséretében. Azzal, ha nincs más mondanivalója, végigzongorázva a formát, elhagyom az őrszobát.
Idelent keresek egy üres szobát átgondolni a dolgokat. Előtte az egyik kamrából szerzek egy kancsó vizet és egy kupát, úgy tervezem, egy ideig idelent leszek. Az ajtót csak behajtom, pilácsot gyújtok.
A székre leülve egy pillanatra elmerengek, majd elmosolyodok, aztán feltörve a pecsétet, hozzákezdek első megbízásomhoz...

[Dorio Racchini]

Egy kisebb szobát találsz, egyetlen kisebb íróasztallal, egy egyszerű faszékkel. Szabad. Tökéletes.
A pecsétes levelet ledobod az asztalra, a kancsóért és a pohárért, még kihajolsz az ajtón, átveszed az őrtől, majd szépen lassan becsapódik mögötted a súlyos faajtó.
Leülsz, majd töltesz magadnak egy pohár vizet, egy pillanatra elmerengesz, majd elmosolyodsz, aztán feltörve a pecsétet, hozzákezdesz első megbízásodhoz.

Több papíros csúszik ki a levélből.
Az elsőn egy rajz az illetőről akit keresel, az adatai, a többin írások, összefoglalások, és egy-két további adat a hollétéről.

Hosszúkás, kicsit lópofájú az illető, hosszú fekete haja, kicsit kócosan, kissé ápolatlanul hullik alá, orra hosszúkás, kampós, szeme mélyen fekszik, kerek és barna, szemöldöke vastag, és bozontos. Nem egy bizalom gerjesztő látvány, lehetséges, hogy a rajzoló igen ki akarta hangsúlyozni, az illetőnek a vonásait, nem tudod, de nem egy szép küllemű ember lehet. Viszont tovább vizsgálva a papírt, most már tudod miért is kell annyira a szervezetnek.
Egy hamisító, az eredményeit olvasva, nem is egy pitiáner ember a műfajból.

Név: Doval Kirkean
Kora: 28
Besorolása: Fontos
Tevékenységi Köre: Hamisítás
Foglalkoztatottság: Aktív, Magasan
Munkák Száma/Sikeres: 46/44

Itt egy két munkáját részletezik, átfutva őket, nem találsz semmi érdekfeszítőt, talán annyit, hogy egyszer egy enoszukei fogadóst, egy hamis okmánnyal 10 aranyra megvágott, de ezt nem találod fontosnak.
A többi munkából fakadóan, sokkal többen akarnák a halálát ennek az embernek.
A legnagyobb bulija 56 aranyat hozott a konyhára.
A Lapok végén észreveszed Mestered saját kezű kiegészítését ("Ezekről nem tudhatnak"), amiből arra következtetsz, hogy az Isitták, igazán nem is tudják kit kaptak el.

Klán: Isitták
Érdekeltségi kör: Ismeretlen
Csatlósok: Ismeretlen
Nagyobb Pártfogó: Senko klán
Hasznosság: -
Jövőbeni tervek: Béke/Elnyomás (Senko klán befolyásoltságának függvénye)
Előfordulás: Örömnegyed Nyugati csücske
Központ: Kotoio Teaház (valószínűsíthető)
Vezető: Ismeretlen

[JonasDaniel]

A rajzra enyhén megemelem szemöldököm. <Ez lenne a megszokott eljárás küldetéseknél...? Nem baj, legközelebb már nem fog meglepni...>

Több percet is eltöltök vonásainak memorizálásával, noha legközelebb valószínűleg rabként fogom látni. Legszívesebben felállítanék egy felületes személyiségrajzot, de az olyan is lenne, mint ez a rajz: valószínűleg hűtlen a valósághoz. Az adatait böngészve első megállapításként, ajkaimat egy pillanatra lebiggyesztve levonom a következtetést... <Tényleg fontos nekünk...>

<Szóval, Kedves Doval... Elraboltak?> Iszok egy korty vizet. <Kár, hogy nem tudjuk, pontosan, mi történt...>

<Kotoio Teaház?... Hallottam én már erről?...> Hátradőlök a székben, a plafont bámulva kutatok emlékeim között, hátha valami akad. <Térképek és tervrajzok kellenek... És egy szöktetési terv. Ahhoz persze emberek kellenek... Ráér.>

Kihörpintem azt a pohár vizet, összegyűjtöm a levél összes tartozékát, majd miután meggyőződtem, hogy minden ugyanúgy volt, ahogy találtam, eloltom a pilácsot. Előtte megjegyzem az utat az ajtóig, és a sötétben kioldalgok. Az őrnek biccentek, odaadom neki a kancsót és a kupát.
- Köszönöm.

Azzal a Klán levél- és irattárához veszem az irányt. Elvégzem a rutin formalitásokat, hogy bejuthassak és összegyűjtök minden információt (összefoglaló jegyzeteket, térképeket tervrajzokat, rajzokat, kivonatotokat, klántagok elbeszéléseit, stb.) a Senko klánról, amit csak találok.

// Nekem az is elég, ha összefoglalod, a mottóm: gördülékenység és szerepjáték. //

Addig ezzel foglalatoskodom, amíg gyomrom nem jelez, eljött a délebéd ideje, vagy amikor már tényleg úgy érzem, egyáltalán nem fog az agyam s nem ártana egy kis ejtőzés a folytatás előtt. Amíg nem szerzek meg minden információt, úgysem fejezem be, hiszen csak innen tudok elindulni...

[Dorio Racchini]

Egész délelőttödet rááldozod a keresésre, de semmi égetően fontos információt nem találsz, ami a te ügyedet előbbre vinné. A Senkó klán - egy két papírosra hivatkozva - valószínűleg csak az eredete miatt lépett szövetségre az Isittákkal, plusz egy két elejtett lábjegyzetből, arra következtetsz, hogy az Isittáknak, nagyon jó a kapcsolata az anyafölddel.
Talán nem jó helyen kezdtem, gondolod. Lehet nem itt kéne keresgélni. Ezt már főleg a gyomrod mondja, miután egy nagy korgás veszik bele az irattár csöndjébe.

[JonasDaniel]

- Dolzsah szemére, hát nincs semmi általános egy ekkora helyi érdekeltségről?! - kelek ki magamból, miután lejárt az időm, egy mozdulattal lesöpörve az üres kupát az asztalról. Néhány szívdobbanásig öklömmel az asztalra támaszkodom, majd beletúrva hátrasöpröm arcomba lógó hajamat. Csuklómmal letörlöm az izzadságot homlokomról, aztán visszapakolok mindent a helyére, legalább lenyugszom.

Felérve a pincébe, miután megfelelően visszarejtem a lejárót, kifújom a levegőt: idegességem maradéka is elszáll, majd egy mosollyal ajkamon kiveszek egy üveg bort az egyik tartóról; ezzel sétálok fel.
A pulthoz érve mintegy mellékesen megjegyzem Peralnak. - Ezt találtam csak - mosolygom -, megbonthatom ebédre? - egy kis szünet után mondom aztán. - Kérhetném a mai délebéd menüt ebédre?

[Dorio Racchini]

- És ennyi időbe telt? - kérdez vissza mosolyogva Peral - Rendben fiam, bontsd csak, gondolom akkor egy kupa is eldukál hozzá! - már kapja is elő a pult alól - Egy menü mellé rendel! Hová kéred? Itt eszel mindenki előtt, vagy egy fülkébe, esetleg teljesen elzártan szeretnél enni?

- És legalább jó híreket kaptál odalenn? - kérdezi tőled Peral, mikor már helyet foglaltál, és egy tál gőzölgő levessel a karjaiban érkezik - Ha kell valami segítség, csak szólj - ezt már szinte suttogja, majd kacsint is egyet - Jó étvágyat Rahim!

[JonasDaniel]

Mosolyogva, szemem forgatva veszem tudomásul kérdését, de nem válaszolok rá. Inkább felülök a legközelebbi bárszékre és kortyolok egyet a borból. - Jó lesz itt megenni, köszönöm - mondom udvariasan.

Második, immáron elevenbe hatoló kérdésére <Ez megbolondult...>, teljesen feltűnésmentesen körbenézek a fogadóban és szemügyre veszem a fogadó népét.
Aztán visszanézek és széles mosollyal arcomon nyúlok a leveshez, farkas éhes voltam már.

// Hogyha látok figyelő tekinteteket, illetve a szokottnál is élesebb hallású vendégeket. //

- Erről jut eszembe - mondom a kanállal rámutatva a nagyon lényeges kérdésre -, tudnánk majd négyszemközt beszélni? Fontos dologról lenne szó.

// Hogyha nem látok senkit, aki hallhatná a beszélgetést. //

- Lenne itt valami - váltok komoly hangnemre két falat között, aztán egy pillanatra megállok. - Odalent nem találtam semmit a Senkokról, mit tudnál róluk röviden mondani? Már ha ismered a kultúrájukat, egy tárgyalás lenne esedékes velük, nem akarok hibázni. Apropó, az Issitákról hallottál már?

[Dorio Racchini]

- Hallok én mindent - suttogja hozzád közel hajolva - De ezt jobb lenne hátul az egyik kis bokszba megbeszélni.

Bólintasz, majd a leveseddel a kezedben elindulsz hátra Perallal. Helyet foglalsz, szembe veled a kocsmáros.

- Az Issitákról kevesebbet tudok. Elég újak, és elég kicsik egyelőre. Azt tudom, hogy elég szoros a kapcsolat közöttük! Pontos információm nincsenek, azt tudom, hogy az üzleti szálak igen erősek, úgyhogy a Senko klán nem igazán nézné jó szemmel, ha valaki az Issitták nyomába eredne, hátsó szándékaival egyetembe - a szemeit mélyen a tiédbe fúrja - Tulajdonképpen, elég sok általános információt tudnék veled közölnia nagyobbik testvérről. Ez így túl sok, amit én tudok a Senko klánról, azt napestig tudnám neked mesélni. Mondj valami konkrétumot. Mire vagy igazán kíváncsi?

//Off: Igazából, így tényleg nagyon egyszerűen kérdeztél rá, és lenn a szervezet papírjai között is. Ez így túl tág. A Senkó klán nagyon nagy Szervezet. Túl tág témáról érdeklődsz. //