Raehur bukása

[Kijoe]

Sidoshi Tanaka

<<Kutyák! Most bajban vagyunk.>>

Ahogy bolyongunk a sűrű erdőben a kutyák csaholása mindenkit megrémít.

<<Nincs esélyünk ellenük. Talán ha szétválasztjuk az üldözőket kisebb csoportra...>>

- Emberek fel kell mászni a fákra. Három különbözőre és legalább 20 m távolságúakra. Sűrű lombozatúakat keressetek. Moooost! - nyomatékosítom mondandóm végét.

Ha találunk megfelelő fákat akkor a lovam segítségével felmászhatnak az öregek és a nők.
<<Remélem a fák lombjának takarásában nem tudják majd őket becélozni az íjászok, már ha van az üldözők közt.>>

A lovamról leveszem a hátizsákom és kikötöm az egyik fához. Majd én is felmászok egy fára és várom a végzetünket.

<<Azért nem adom meg magam harc nélkül. Remélem a taktika beválik és megbontják az alakzatukat a katonák. Így több esély lesz ellenük a harcban.>>

[Narxes]

Roneld Alarro

A sokat emlegetett hosszú életűek fajtájával még nem volt alkalmam találkozni és bizony rácsodálkozom a közénk ereszkedő tüneményre. Ámulatom ellenére, igyekszem nem túl feltűnően megbámulni a szépséges nőstény elfet, ki akaratom ellenére is beindítja a fantáziámat. Megtisztelve érzem magam, hogy egyáltalán kitüntet a jelenlétével. Hogy egy ilyen lény a bajbajutott emberek védelmére kel, pedig csak tovább fokozza az iránta kialakult rajongásomat. Nagyot nyelek mielőtt bemutatkozok a társaságnak. A barátságos erdőlakók felbukkanása, visszaadja a megszokott nyugodtságomat.
Táborba vezető utunk során Norina, Rupert és Kisej közelében ballagok.

- Elnézésed kérem Rupert, hogy várattalak a válasszal. Azon kívül, hogy a romlott lelkű Tharr hívők esküdt ellenségei vagytok, nem sokat tudok a Tűz táplálóiról, de számomra ez már elég ahhoz, hogy tisztelettel adózzak rendednek. Örülök, hogy megismertelek titeket – mondván a többieknek is, miközben kis mosolyra húzom a számat. – Jómagam predoci árvaként cseperedtem serdülővé, majd Alborne kegyelméből Pyarronba vezetett az utam, hogy ott gyakorolhassam, amit szeretek. Van aki talán megbotránkozik a szabad életemen és valójában hontalan vagyok, de én örülök, hogy ezt szánta a sors nekem. –

A táborban is hármojuk közelében maradva figyelem az ott lakók életét. Rá kell jöjjek, hogy ez alkalommal nem csak Norinán segítek ha velük tartok, de mindnyájukon, kiket elkergettek otthonukból. Mikor hasztalannak kezdem érezni magam, a gyerekek közé ülök és mandolinom kíséretével, eléneklek nekik egy dalt egy árva kis őzikéről, aki végül megtalálja boldogságát az erdei világban. A támadók hírére a férfiak közé lépek, hogy (Norinát a táborban, biztonságban tudva) kivegyem részem a dologból. Eltöprengek a képzetlen emberek szemében látni vélt félelemtől.

//a karakter gondolatát töröltem//

[Thor]

Rupert Farigon


//off: Sikeres legenda ismeret próbát dobtam, ismerhetem ezt „az erdő mindent látó lelke” legendát? //


A hosszúkardos illető láttán kissé görcsbe rándul a gyomrom.


< Már megint harcolnunk kell?>


De szerencsére elmarad. Az elf nő láttán csak az udvari etikettnek köszönhetően nem marad tátva a szám. Szépsége, és könnyedsége rabul ejt. Olvastam már a hosszú életűekről, még rajzot is láttam, de az biztos, hogy semmi köze nincs a képnek az elf ábrázolásához. Talán nem is lehet ilyen gyönyörűséget élethűen lefesteni.

Végig hallgatom a beszélgetést, nem szólok bele, hisz az udvariatlanság lenne a nemes kisasszonnyal szemben.

Mikor eljön a bemutatkozás ideje, tisztelettudóan, de nem megalázkodóan meghajlok a lovon az elf felé:


- A nevem Rupert Farigon, Sogron papja. Messzi országból érkeztem, Ordanból, innen Észak-nyugatra fekszik.


Ezután udvariasan várok, hogy a többiek is bemutatkozzanak.


Roneld kedves szavaira, mely a táborba vezető út felé hangzik el, mosolyra húzom számat.

- Köszönöm elismerésedet a tűz rend iránt. Rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy a káoszt és szolgáit visszaszorítsuk, de nem adjuk fel soha.



A táborba érve meglepődötten látom, hogy családok, gyermekek, idősek egyaránt vannak a menekültek közt.


<Egyáltalán nem lázadó banditák, hanem menekülő dolgos emberek, kik már nem bírták az uruk sanyargatását.>


A Tanító története elborzaszt, és egyre jobban érzem, és látom mi is a feladatom. Sogron nem véletlenül küldött ide. Véget kell vetni ennek a kény uralomnak, mely egyértelműen a sötétséggel paktált le.

A hír hallatán komoran nézek magam elé. Sosem voltam a harc híve, de nem engedhetem meg, hogy ártatlanok vére hulljon. A hercegnő kérdésére keserű mosollyal felelek.


- Mindenképpen véget kell vetni ennek, és ha máshogy nem megy, akkor inkább a mi vérünk hulljon, mint ártatlan gyermekek vére, kik még fel sem fogják miért kell menekülniük.


< Jaj Rupert, higgy magadban és istenedben, különben elbuksz.>


Erőt veszek magamon, és megpróbálom legyűrni a harctól való félelmemet.
Kisejre és Roneldre nézek.


- Reménykedem benne, hogy nem találkozunk több átkozott halottal, de sok vért sem szeretnék ontani. Össze kellene szoknunk, hogy minél hamarabb legyőzzük ellenségünket, de minél kevesebb áldozattal. Szerintem a legjobb stratégia, ha elkapjuk a fejet, és úgy könnyen irányíthatjuk a testet. Az-az a vezetőjüket kellene lefegyverezni, talán akkor az egész csapatot megállíthatjuk. Utána meg majd a nép ítélkezik felettük. Mit szoltok?


//off: Indulás előtt beszerzek a táborban kötszert, és pálinkát, ha van. Természetesen fizetek érte. //

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap dél
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro
____________________________________________________________

//Thor, ez egy helyi legenda, nem igazán esélyes, hogy találkozhattál vele. Roneldnek viszont beugrik egy nagyon régi történet egy félelmetes hatalmú varázslóról, akin semmi gonosz praktika nem fogott, ezért ellenségei egy szépséges szűzlányt küldtek hozzá valami ürüggyel. A lány nem tudott semmiről, de a természet a többit megoldotta, parázs szerelmük lángjai elhomályosították a mágus látását és sötétség erőit nem tartóztatta fel a férfi óvó keze. A varázsló ezt felismervén saját szeme világát vette el, eltaszította magától a leányt és elvonult az emberektől, de közben "látása" kitisztult és többé gonosz praktikák nem kerülték el a figyelmét. Mintha őt emlegették volna "mindent látó"-ként, de az egész történet túl drámai, színpadon annyira hatásosan eljátszható, hogy nem hinnéd, hogy sok köze van a valósághoz.

Amikor Rupert bemutatkozik, az elf szúrós tekintettel méri végig.
- Különös szeszélye a sorsnak, hogy Sogron követője kél a segítségünkre. De nyomatékosan kérem, pusztító tüzét NE alkalmazza az erdő fái között! - a hangja kimondottan fenyegető, már-már bicskanyitogatónak éreznéd, és valami epés válaszon töröd a fejed, de amint a tünemény tiszta arcát nézed rájössz, hogy nem az agresszió szülte a mondandóját, hanem a fák iránti szeretete. Valójában nem is vagy benne biztos, hogy a titeket körülvevő fák nem jóval többek-e, mint egyszerű növények. Mintha a hatalmas ágak, amik eddig nyugodt ritmusban hullámoztak, a beszélgetéseitek hatására kicsit idegesebben rezdülnének. Tényleg óvakodnod kell itt a tűz használatával.
A táborban kérdezgeted, kinek van kötszere vagy pálinkája, de nem jársz szerencsével. Egy rozzant férfinél ugyan látsz egy gyanús üveget, de úgy tűnik annyira kapaszkodik belé, mintha az jelentené számára az utolsó lehetőséget, hogy enyhítsen a kínjain.

Roneld beül a gyerekek közé és szinte érzi, ahogy tengernyi panasz, apró lelkük tátongó sebei lelnek gyógyírt a dallamok nyomán. Ezek a kicsik jó ideje csak a szenvedésből vették ki a részüket, a felnőttek energiáját túlságosan lekötötték a túlélésért folytatott küzdelmek, hogy még velük is foglalkozzanak. Még egyes asszonyok szemében is könnycsapp csillan meg a dal hatására, és jól esik a hercegnő és az elf lány elismerő pillantása is.

Amikor véget ér a történet megrohannak, hogy még játszd el újra, de akkor feltűnik a férfi a rossz hírrel, és más dal idejét hozza el.

Kisej kérdésére az elf felel:
- A holtak mellett nem tudnának kutyákat használni, azúttal ember harcosokra kell készülni. És valóban jó ötlet lehet kétfelől rajtuk ütni és talán megadásra is bírhatók.

A hercegnő udvari meghajlással köszöni meg a harcos által felajánlott segítséget.

Grozen szól a hercegnőhöz:
- Úrnőm, hűségemet bizonyítandó engedje, hogy én vezessem a fromtálisan támadó csapatot. Fegyverforgatókra van szükségem, akik követik a parancsaimat. A kutyákat ránk fogják uszítani, de azok nem állhatnak ellen a fegyvereinknek. Az embereket viszont csak fel kell tartanunk addig, amíg a másik csapat lecsap rájuk. Férfiakra van szükségem! - néz a megrettent menekültekre.
A Tanító jelenik meg eszelős tekintettel: - Én veled tartok. - és egy jókora fabunkót lóbál meg. - Kutyaütők leszünk, heheheeee!
A helyzet abszurditása ellenére ez megtöri a jeget és hamarosan 6 kaszával felfegyverkezett rongyos férfi és három jobban felszerelt ember (plusz a Tanító) követi Grozent.

Ő rátok néz elszánt tekintettel. Úgy tűnik nagyon meg akarja szolgálni a bizalmat. A szemében a kérdés lebeg, vállaljátok-e a rajtaütő csapat szerepét. A vezetőt kellene kiiktatnotok és aztán megadásra bírni a támadókat.

Ha jelt adtok, és elfogadjátok az ötletét, akkor elindultok és amikor meghalljátok a kutyákat, szétváltok és kétfelől rontotok rájuk. Először ők támadnak a menekült sereggel, és aztán jöttök ti a meglepestés erejét kihasználva. Roneld dala is felcsendülhet közben, de ügyelnie kellene, hogy ne vegye el a meglepetést, tehát vagy a másik csapattal kell tartania, vagy csak akkor kezdeni a dalt, ha már elkezdtétek a támadast.

//fejlesztek egy programot, ami lejátsza a harcokat, és akkor nem kell többet kockákat dobálni. Így inkább azt mondjátok meg, milyen harcmodorban, hogyan képzelitek el a küzdelmet, a dobálással nem kell vesződni. Ha elkészültem, közkinccsé fogom tenni, persze jó lenne oda-vissza kitesztelni is.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

A harcban az egyszerű támadásokon kívül csak a helyzet adta lehetőségeket próbálom kihasználni. Ha van rá lehetőség, amit eléggé kétlek az erdő miatt keresek partnert magam mellé, hogy támadás közbe kettőnk közé, kihúzva egy kötelet, hálót feldöntve ellenfeleinket. Ha lóval megyünk, akkor megpróbálhatjuk lerántani őket lovaikról.
Inkább az első támadó csapattal tartok. Persze ha a kutyák támadnak először az ötletem csak hálóval működik. Mivel az nincsen nálam, csak kötél, a táborban megpróbálok kérni, ha van nekik.
Az ötletet megosztom a többiekkel, és kikérem a véleményüket.
A felszerelésemből csak a mellényt veszem magamra, késemet a csizmámba, és a kardom. A kötelet a lovam nyergére akasztom, hogy kéznél legyen.
Ha nem tudunk lóval menni mert olyan sűrű az erdő, a kötelet a vállamon viszem.
Minden más felszerelésemet a táborban hagyom (akár a lovat is), ha nem térnék vissza, használják.
Mikor megkezdődik a harc, (ha nem tudtam másra használni) az első támadóra dobom a kötelet. Remélem megzavarja a támadást.

[Jomadar]

_____________________________________________________________

Helyszín: Kereskedő hercegségek
Időpont: Psz. 3691. év elejétől 5. hónap 15. nap dél
Résztvevők: Sidoshi Tanaka
_____________________________________________________________

Sikerül felsegítened az embereket a fákra, de ahogy elnézed őket remegő tagokkal, nem fogják sokáig húzni. Nagyobb küzdelem a dolog, mint gondoltad, a nők többsége valahogy csak-csak felkúszik, de két öregasszonnyal meggyűlik a bajod. Mire sikerül őket biztos magasságban tudni, teljesen kimerülsz. Bár sokkal jobb így, mint a kutyák előtt szaladni, de félő, hogy ha egyszerűen letáboroznak alattatok, akkor is előbbb-utóbb lepotyognak az emberek. Már csak neked kell felmásznod a jókora fára, mire az első vicsorgó ebek megjelennek. Jó ideje követik a nyomotokat, és már nagyon rá vannak vadulva a prédára. Amikor az üldözők meglátnak, elengedik a kutyák pórázát és azok dühödten ugrálnak alattad de persze nem érhetnek el. 12 férfit látsz, gyalogosan jöttek, bőrpáncélt viselnek és többnyire rövidkardot, de a vezetőjük jobban felszerelt, nagydarab férfi hosszúkarddal. 3 kutya morog alattad dühösen.
Viszont fentről azt is látod, hogy kaszás, rongyos alakok közelednek felétek. Kevéssé valószínű, hogy az üldözőkkel jöttek, inkább úgy tűnik, ők a felmentő sereg. A katonák nem vették még észre őket, a kutyák meg veled vannak elfoglalva, de te jól látod, ahogy sorba rendeződnek és előreszegezik a kaszáikat. A katonákat meglephetik, viszont a kutyák ellen ezek a kaszák nem túl jók, a három harcikutya komoly gondot okozhat a kis számú csapatnak.

[Narxes]

Roneld Alarro

//Előző reagom végén a karakter gondolatát töröltem, mert a szabályrendszer utólagos átnézése szerint csak néhány embert bátoríthatna dalával , másfelől pedig elveszíthetnénk a meglepetés erejét. Viszont, ha a feltartó csapattal támadok akkor mégsem vetem el.//

Mikor észreveszem, hogy Rupert fertőtlenítéshez pálinkát keres a táborban, szólok neki, mert van nálam egy majdnem teli üveggel. Nem is értem miért nem nekem szólt először, hiszen tudja ő is. Annak a szerencsétlen öregnek meg talán nagyobb szüksége van rá mint nekünk. Legalább is remélem.

- Hagyd csak, van még nálam. Elég lesz, ha sérülést szereznénk. Khmm. Úgy is leszokóban vagyok. – Motyogom a végét.

Grozen elszántságát nézve, úgy gondolom, nem az első alkalom, hogy csapatot vezet csatába. Bár viszolygok attól, hogy bármilyen parancsot vagy szabályt be tartassanak velem, el kell ismerjem, hogy a hatékonyság érdekében szükség van egy jó stratégiára. Egyértelműen azon a részen kívánok részt venni a dologban, ahol Kisej és Rupert mellett lehetek, hiszen harcoltunk már együtt és tudom, hogy van pár trükk a tarsolyukban. Hát még az elfében… A stratégia szerint az első csapat feladata leginkább csak a feltartás lenne, én pedig, ha nem is vagyok ördögi fegyverforgató, talán egy-két ellenfelet feltartóztathatok, míg meglepik őket. Hárítótőröm és hangszerem mindig magamnál tartom, a hátizsákomat pedig Norina táborhelye közelében hagyom, csak a tőrt veszem ki belőle és rejtem a jobb csizma szárába. A vizes kulacsból iszom egyet, kicsit arcot is mosok belőle, majd készen állva indulok. Válaszolok Kisejnek, mikor ötletére a véleményünket kéri.

- Nem rossz ötlet, de nem tudjuk még milyen terepen kell összecsapjunk velük. Majd az alkalom szüli, hogy meglehet-e valósítani. –

A katonákhoz közeledve még időben elkezdem a húrok pengetését, hogy megüljön a varázslat mire ütésváltásra kerül a sor. Társaimat és Grozent elég eltökéltnek nézem, ezért pár kaszást próbálok segíteni. Úgy gondolom, egyszerű parasztokon amúgy is hatékonyabban létrejöhet a varázslat. A harc folyamán, a rohamozó ellenfél lendületét fa mögé kerülve töröm meg, majd felmérve az erőviszonyokat, egyenlőre védekezek.

// 6Mp ból 12 erősség 1 személyre, ezért 4 E 3 személyre, vagy 3 E 4 személyre alkalomtól függően, de ha elég butának nézem őket, akkor inkább 4 személyt jelölök ki.//

[Thor]

Rupert Farigon


Az elf nő félő megjegyzésére tisztelettel, de mégis mosolyogva válaszolok.


- Ne félj hosszú éltű, vigyázok a fáidra.


Roneld felajánlására pálinka végett megvakarom az államat.


- Igazság szerint nem akartalak megfosztani e nemes italodtól, de ha leszokóban vagy, nem félek elpocsékolni holmi sebek fertőtlenítésére.



Ezután mosolyogva vállon veregetem, persze csak barátian.

Míg mindenki felkészül a harcra, előhúzom fegyverem hüvelyéből, és párat csapok a levegőbe, hogy kidolgozzam magamból a harc előtti „izgalmamat”. Ezután vissza rakom helyére, és oda megyek a többiekhez. Csendben végig hallgatom Kisej ötletét, majd Roneld válaszát, és ekkor tudatosul bennem, hogy akarva akaratlanul egy csapat lettünk. Elmosolyodok magamban rajta, de aztán én is bele szólok a beszélgetésbe.


- Talán tudnék egy jó megoldást a kutyák elriasztására, és lehet pár katona is meg fog futamodni. Sogron segedelmével képes vagyok rá. Ha imámat a tűz ura meghallgatja, akkor félelmetesnek fogok tűnni ellenségeink szemében, és félve menekülnek el előlem. De sajnos nem elég Sogron segedelme, tőlem is függ, mennyire tudok koncentrálni. A kutyák biztosan elmenekülnek, de a katonák lehet ellenállnak.


Meghallgatom válaszukat, és ha belemennek, akkor a parasztoknak is elmondom, hogy Sogron, a tűz ura mellénk áll a harcban.
Indulás előtt imádkozok az úrhoz, segítsen a küldetésben. Megesküszök rá, ha lesz, aki megérdemli, lakolni fog gaztettéért, és utána járok mi is történik itt igazán.

Bár közelébe se érek társaim harci tudásának, mégis a rohamozó csapattal tartok, hisz így lesz igazán hatásos a papi mágia. Reménykedek benne, hogy minél több katona áldozatául esik az asztrális támadásnak, de ha egy sem, legalább a kutyák harapásával nem kell törődni. Kardal a kezemben megyek a többiekkel, gyalog, mivel nem tudok lovon ülve harcolni, és mikor oda érünk, elmondom a litániát. Ha sikerül nagyrész a hatás, felszólítom ellenségeinket, hogy adják meg magukat. Ha még is harcolni kell, nem futamodok meg. Komolyabb sérülés esetén védekező harcot folytatok.


//off: Rettegés litánia: 10 kegypont 5-ös erősség+1k10 KM dobása. Ha a katonák ki is védik, a kutyák biztos nem, hisz rájuk már az egyes erősségű mágia is hat. 30 körig, 5 percig tart, és 20 méter sugarú körön belül lévőkre, aminek én vagyok a középpontja, és velem mozog. Olvasatom szerint csak az ellenségeimre hat negatívan a mágia. //

[Kijoe]

Sidoshi Tanaka

Örülök, hogy a menekülteknek sikerült felmászni a fákra. Miután én is felmásztam, már hallottam a harci kutyák csaholását és a vérszomjuk messziről sütött róluk.

<<A taktika tehát bevált. Bár nem teljesen. Uwel szerencsére úgy akarja, hogy ezek a szerencsétlenek megmeneküljenek és ezért küldött felmentősereget. Na de kaszásokat? Valószínű ezek lehetnek a férfiak akik az erdőbe menekültek. Ha már így alakult akkor segítek nekik a harcban és így a nők is csatlakozhatnak hozzájuk. Azonban ha nem foglalom le a kutyákat, akkor hamar véget érhet a meglepetés előnye...>>

Hirtelen ötlettől vezérelve a naginatámmal a kutyák felé szúrkálok, hátha sikerül őket feldühítenem és ezzel elvonnom a figyelmüket a kaszásokról.

Ha sikerült és elkezdődik a csata akkor majd leugrok a fáról, persze arra figyelve, hogy nehogy bajom essen és én is segítek nekik a harcban. A kutyákkal kezdek.

[Jomadar]

________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap dél
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka
________________________________________________________________

//Roneld helyben úgy ítéled meg, hogy segíthet a dalod, és inkább teríted sok emberre. Ez az a különös helyzet, amikor az emberek morálja borotvaélen táncol, szinte a mágia csak hab a tortán, maga a buzdító dallamok megteszik a hatást.

Tanaka szúrkálásai nem sok kárt tudnak tenni az állatokban, viszont kellemes pillanatokat szerez a katonáknak, akik vigyorogva nézik. Igencsak lehervad a mosoly az arcukról, amikor a kaszások feltűnnek félkör alakban. Ekkor a férfi levetődik a kutyák közé és igencsak látványos küzdelembe bonyolódik a feldühödött állatokkal. Kisej azonnal felismeri, hogy a mozdulatai a tökéletesség útját járják.
A katonák vezetője parancsszavakat harsog és ketten a férfira támadnak, a többiek a kaszásokkal fordulnak szembe. A botcsinálta kaszás harcosok szemében tisztán kivehető a félelem, amint igazi harcosokkal szemben állnak, de azért előre szegezik a fegyverüket. A kutyák harapásai elől a harcművész ügyesen kitér, nem tudnak rajta sebet ejteni, de a két harcos vészjósló közeledése nem tűnik bíztatónak. A helyzet viszont hirtelen gyökeresen megfordul, amikor egy vörös ruhás hatalmas félelmetes alak lép elő a bokrok közül, kardját előre szegezve. A mellette álló nagydarab csatakardos férfi alakja eltörpül a vörös ruhás mellett, és amikor egy harmadik kezében egy mandolinból harci induló ritmusai csengenek fel, a katonák vérszomja igencsak meginog. A kutyák rémült vonyítással iszkolnak el, hátra sem néznek, de senki nem kiált utánuk. Két katona menten elejti kardját és hanyatt-homlok futásnak eredne, de vezetőjük villámgyorsan reagál, egyiknek lecsonkolja a lábát, a másikat egyszerűen szíven szúrja. A körülöttük állókra sugárban fröcsög a vér. Látszik, hogy bárhol máshol szívesebben lennének most. A csonkolt, nyögve-hörögve kúszik minél távolabb, végül a tiszt megadja neki a kegyelemdöfést.
Az előbb még riad tekintetű parasztok egyre inkább harcoshoz kezdenek hasonlítani, akik kaszája rezzenetlen fenyegetéssel fordul a katonák felé.
Ekkor egy fiatal lány lép a színre (a hercegnő, bár ezt Tanaka nem tudja) és megszólal:
- Tényleg hajlandóak vagytok meghalni azért, aki a saját bátyját akasztja fel a hatalma érdekében? Ha igen, akár még halálotok után is szolgálhatjátok őt, lelketlen zombiként akár saját családotok ellen is. Aki ezt választja, azért nem tehetek semmit. De aki más sorsot szán magának, annak van egy javaslatom. Aki hajlandó harcba szállni igazi ura életéért, és van mersze felkelni a bitorló Greguss ellen az fordítsa fegyverét ez ellen a bitang ellen (a tisztre mutat), és szálljon harcba igazi uráért. Aki így dönt, zombik végeláthatatlan seregével kell felvegye a harcot, de végre meg kell értenetek, hogy Raehur hercegség polgárai, kereskedői és parasztjai még a zombiknál is sokkal veszélyesebbek, és többé nincsenek egyedül. Tehát aki hajlandó szembeszállni a zombihadsereggel, álljon mellénk, vagy fogadja a halált, amit vagy a felkelők serege, vagy saját tisztje mér rá.
A beszéd nem csak a katonákra hat, szemmel láthatóan fellelkesülnek a parasztok is. A katonák egymásra néznek, és egyikük szembefordul a tisztjável és megszólal: - Neked kell pusztulnod átkozott gyilkos!
Erre a többiek is követik a parasztok üdvrivalgása közepette, de a tisztjük felkiált: - Árulók! Rémülten látjátok, hogy egy szemvillantás alatt a hercegnő előtt terem, magasra emeli a kardját és mielőtt bárki megállíthatná... elejti a kardot és holtan rogy össze. A szeméből egy nyílvessző vége áll ki. Mindenki a lövés irányába néz, de lehetetlen felfedezni a forrását. Persze csak az újonnan jöttek nincsenek tisztában vele, kitől származott a lövés. A hercegnő falfehér lesz és kell néhány mély lélegzet, míg összeszedi magát, de aztán folytatja: - Sok vér folyt el ma, de talán közelebb jutottunk egy igazságosabb világ eljöveteléhez. Kik fegyvert fogtatok új lehetőséget kaptok, hogy ezentúl védelmezzétek azokat, akik ellen indultatok. Eddig bűnötök bocsánatos lehetett, mert nem volt választásotok, csak élet vagy halál. Most már van, Greguss vagy a felkelők. Több esélyt nem kaptok, érdemeljétek ki ezt! És ha majd mindőnk csontjai szétporladtak, és már csak a dalnokok meséiben maradnak fenn tetteink, ne arról meséljenek, hogy a zombihadsereg mellett voltak hús-vér emberek is, akik saját honfitársaik életére törtek. Hanem beszéljenek arról, hogy éltek itt hősök, akiknek volt mersze szembeszállni a holtak seregével. Szerezzük vissza Raehur dicsőségét!
A lány szónoklata nem marad hatás nélkül a katonák és a parasztok körében sem. Közben a fákról lekászálódnak a menekültek, és hálásan köszönik meg a felmentő seregnek és Tanakának egyaránt, amit értük tettek.
Rupertet legendás harcosnak nézik, az első benyomás örökre beléjük ívódott. Roneld meg a szemükben a dalnok, akinek a teste körül remeg a levegő a hatalmas erejű mágiától (nem is nagyon akarnak a közelébe menni, vagy a szemébe nézni, de hálásak és tisztelettel adóznak).

[Thor]

Rupert Farigon


Sogron nevét kiáltva, büszkén rohanok újdonsült társaim oldalán a támadó katonák felé. A kutyák és néhány katona rémült menekülése láttán erő költözik a szívembe, elfelejtem a táborban rám törő félelmet. De a vezetőjük tettén elborzadok, ahogy saját katonáit csonkolta.
Szerencsére a hercegnő szavai megállítják a többi katonát, és vezetőjük ellen fordulnak. Egy pillanatra eszembe sem jut gondolkozni azon, hogy mit is keres itt a kisasszony.

Mikor a vezér kardjával Norinára támad, lebénulok. Azt hiszem, ez különböztet meg egy vérbeli harcostól. De a hercegnő halála helyett, a katona rogy össze holtan.


<Az elf íjász. Ezek szerint igazak a legendák róluk.>


A csonkolt katonához sietek, és ha tudok rajta még segíteni, akkor a szíven szúrt ruháját próbálom kötözésre használni.


//off: Orvoslás: 1, csomózás: 1 //


Norina szónoklata engem is megérint, és boldog vagyok, hogy szolgálhatok egy ilyen erős akaratot.

Ha nem tudok segíteni már a katonán, akkor a fáról lemászó embereknek segítek. Ha sikerül életben tartani, akkor megkérem Kisejt, hogy segítsen cipelni a táborba.

[Prog-Nad-Doran]

Kisej

Mikor meglátom, az idős, fáradt embereket a fákon ismét szembesülök az emberi gonoszsággal. Szórakoznak az egyetlen fegyveres kísérő kétségbeesett próbálkozásán.
Mikor leugrik a kutyák közé, és harmonikus mozgásával hárítja a kutyák támadásait, elhatározom, hogy túléljük a mentőakciót igyekszem megismerkedni a férfivel.
Nagyon meglep, hogy a támadók megjelenésünkre megrémülnek, és menekülnek.
Kezdem csodálni Sogron hatalmát, akit Rupert annyiszor emlegetett már.
A parancsnok tette nagyon felbosszant. Saját embereit mészárolja le? Hogy lehet egy ilyen embert tisztelni.
Aztán a hercegnő szavai ráébresztenek, hogy a katonák nem tisztelték soha parancsnokukat, csak féltek tőle. Szerencsétleneknek ugyan olyan életük van, mint a fára menekült embereknek. De szerencséjükre a hercegnő is látja ezt, és ad nekik választási lehetőséget.
Mikor a vezér a hercegnőre támad, már mozdulnék is megakadályozni, de szerencsére nincsen szükség a kardomra. Az elf gyorsabb volt.
Rupertel tartok, és próbálok segíteni neki a sebesült ellátásán, és a menekülteken.
Mivel most rengeteg tenni valónk van, az ismerkedést későbbre halasztom.

[Narxes]

Roneld Alarro

Elismerő tekintettel nézem végig, ahogy Rupert térdre kényszeríti az ellenség csapatát. Nem kellett csalódjunk Sogron és a papmágia hatalmában. Elképedve látom, hogy nem véletlenül kapta rangját az a tiszt, ki ezen körülmények között is képes kiállni a romlottság eszméje mellett és szörnyűségeket cselekszik. Talán életemben először vélem azt valakiről, hogy nincs helye az élők között, mikor saját katonáit öli. A hercegnő feltűnésekor az első gondolatom, hogy;

< Te meg mi a fenét keresel itt? Mert ez nem az a tipikus biztonságos hely, ahol nem eshet bajod. >

Viszont szónoklatát hallgatva, egyre inkább érzem magam jelentéktelennek ahhoz, hogy e gondolataimat szóljam hozzá, vagy egyáltalán megszólítsam őt. Meglepődve, csak fegyverrántásig jutok a tiszt merényletére, majd felsóhajtok, mikor az elf végez vele. A tiszt halála, sok jó ember biztonságát szavatolja, ezért cseppet sem sajnálom. A fák lombjait fürkészve, szeretném tudni, mit érezhet most az orvlövész nőstény macska, kit szívesen megcsodálnék ismét. Végül örülök, hogy Norina itt van, és átélhetem a pillanatot, mikor az ellenség katonáit az oldalunkra fordítja. Azon kapom magam, hogy egy olyan történet részese lehetek, amit mindenképpen papírra kell vetni, meg kell énekelni, be kell mutatni majd az utókornak. Rupert bravúrjától, Norina szónoklatán keresztül, az emberek üdvrivalgásáig, mélyen az emlékezetembe vésem a történtek képeit. Már a dal címén töprengenék, de most más a tennivaló…
Köszönésképp biccentek az idegen férfinak, ki a menekülteken segített és biztonságba helyezte őket a kutyák elől. Körülnézek, miképp tehetem magam hasznossá. Átkutatom a tiszt hulláját, hátha találok nála valami érdekeset. Úgy gondolom a halottak vértjeit, fegyvereit felhasználhatjuk csapatunk felszereltségére, de egyenlőre nem szólok ez ügyben. Gondolom ezt így látják mások is. A tábor felé menet (ha van) az idősebbek batyuit segítem cipelni.

[Jomadar]

______________________________________________________________________

Helyszín: Raehur hercegség
Időpont: Psz. 3691. év 5. hónap 15. nap este
Résztvevők: Kisej, Rupert Farigon, Roneld Allaro, Sidoshi Tanaka [NJK]
______________________________________________________________________

//Kijoe nem jelentkezett, és nem jelezte a távollétét, ezért kicsit most lebeg a karija, de hátrányt nem szenved.

A csonkolt férfi már megkapta a kegyelemdöfését még mielőtt közbeléphettetek volna, az elhantoláson kívül sokat nem tehettek érte.


Az este az ünneplés és a remény jegyében telik, egy falusi férfi pánsípot fúj, messze nem olyan hozzáértéssel, mint amit Roneld tudna, de azért jó kedvre deríti a menekülteket. Egyesek nem átallanak táncra perdülni akár egy falusi bálban. A vacsora azért messze nem olyan bőséges, mint lakodalomkor, egy jókora üstben leves fortyog, abból mérnek mindenkinek egy tányérral. Hús nem sok van benne, és az ízvilága teljesen eltér attól, amit megszoktatok, de elég sűrű, hogy némi jóllakottság érzést nyújtson és az íze sem rossz. Tanaka bemutatkozik és elmeséli, hogy nem tudta nézni, amint egy katona a földműveseket kínozza és közbelépett, a bosszú elől kellett a falusiaknak elmenekülniük. Igyekezett megvédeni őket és egy furcsa pásztoremberrel is találkozott. Szívesen beszél veletek, ha kérdésetek van, készségesen felel rá. Utána félrevonul meditálni, hogy feldolgozza a nap eseményeit és visszanyerje lelke békéjét.

Az elf nem mutatkozik a nyílt színen, de Norinát követve megtaláljátok kissé odébb egy padként szolgáló faágon ülve. A bámulatos teremtés akkor is káprázatosan szépnek tűnik, amikor szemmel láthatóan épp beolvas Norinának. A lány válaszol és láthatóan nem tudják egymást meggyőzni, de nem haraggal néznek egymásra. Amikor meglátnak benneteket, jelzik hogy menjetek oda nyugodtan.
- Igazán hatásos volt a fellépésetek, sokat köszönhetnek nektek a menekültek és a katonák is. - gratulál nektek a hercegnő. És persze én is köszönöm, nélkületek minden máshogy alakult volna. A mai nap az örömé, de sok feladat áll még előttünk. A legfontosabb most, hogy megmentsük Takar-t a kivégzéstől. Még szerencse, hogy nyílt színen akarják felkötni, ahelyett, hogy egy sötét veremben végezné. Viszont nem masírozhatunk be a városba csak úgy, meg kellene tudni, amit csak lehet és utána kovácsolni valami tervet. Erre a feladatra kapóra jönnek az ismeretlen arcok, de azért valami fedőtörténetet érdemes lenne kitalálni.
Az elf megcsóválja a fejét:
- Ugye nem jut eszedbe NEKED odamenni? A mai őrülségedet túlélted, és rendben elfogadom, hogy kihoztad a legtöbbet a helyzetből, de ha téged elkapnak, az egész terved hamvába hal. A kalandorok bizonyították, hogy képesek önállóan dönteni, bízd rájuk a dolgot és megteszik. Ők elviszik a remény hírét és megvívják a harcaidat a fegyvereikkel. A lelkek meghódítását meg meghagyják neked, hogy ne érezd magad kihagyva. - ez már szinte baráti cukkolásnak hatott.

Nem biztos, hogy feltűnt, de eddig a hercegnő csak a magázó formulát használta veletek szemben (ti hol így, hol úgy), most pedig tegezett benneteket és olyan hangon szólt hozzátok, mint a barátaihoz. A légkör is ilyen, ünnepélyes és baráti, a végén még az elf is fesztelenül és kedvesen mosolyog (amitől Roneld biztosan tudja, hogy a sarkok jegét is felolvasztaná).

[Narxes]

Roneld Alarro

Körbekérdezősködök a táborban, van e valakinek eladó, felesleges meleg kabátja, vagy köpenye, esetleg takarója, amit jól megfizetnék. Nem szeretnék megfázni, ezért mindegy milyen állapotban vannak a göncök, ha akad eladó, megveszem. Ha az időjárás is engedi az est beálltával, összhangzatot játszom, félrevonulva egy nyugodt helyen. Az utóbbi napok szörnyűségei után, jólesik végre mulató embereket látni. A pyarroni bálest képmutató páváinak illegésénél, sokkal kedvemre valóbb az egyszerű ember mulatozása. Megköszönöm a levest és jóízűen elfogyasztom, majd a többiek társaságában élvezem az öröm pillanatait. Mosolygok a pánsípos zenéjét hallgatva, de nem kívánok közbeavatkozni, mert a hangulat most éppen így helyénvaló és nem szeretném, hogy úgy érezze, le akarom iskolázni az előadását. Biztonságérzetemben, csak előveszem azért azt a pálinkásüveget és mielőtt egy jóízűbbet belekortyolnék, tudván, hogy Rupert sem veti meg, tökéletlen vigyorommal őt is megkínálom.

– Egy kis fertőtlenítőt? –

Majd elrakom a maradékot, gondolván, hogy azt már tényleg jobb lesz hasznos dolgokra használni. Bár táncra azért nem perdülök, de a hangulat tetőfokán, én is tapsolok a pánsíp ütemére, miközben fejemben egy teljesen más dallam kezd kibontakozni. Hírtelen kényszert érzek hangot adni gondolatom dallamának, ezért félre vonulok egy kicsit a nyüzsgéstől. A pánsíp hangjától távolodva, kezdek egyé válni a mandolinnal és már egy-két hang pendül a húron, mikor észreveszem a társaságot. Zenémet elhagyva, boldogan csatlakozok hozzájuk mikor jelzik, hogy lépjek közelebb, mert az elf nő aurája egyenesen mágnesként vonz.

< Nem tudom mint gondolhat rólam egy teremtmény, ki a fajtámat a kérészekhez hasonlítja, de az esélyem egy ilyen nőnél kábé a semmivel vetekszik. Pedig ha tudná, hogy az ember hogy tudja azt a kis életet élvezni,.. hmm… Na mindegy. Jobb lesz erről letenni, öregfiú. >

Gondolatban; aranyosan szeplős emberleány orcák szőke copfjaival, dús kebleivel űzöm az elf nő kapcsán létrejött reménytelenségem kis bánatát. Leszegett tekintettel hallgatom a dicséretet, majd halkan hozzáfűzöm:

- Igazából Ruperté az érdem, hogy ily kevés vérontással fordult javunkra a dolog. -

Mondandójuk után, Norinához szólok.

– Igaza van Alavarának. Láthattad milyen veszélyes mutatkoznod a diktatúra előtt, ezért kérlek, többé ne kockáztasd az életed eképpen. Én szívesen részt veszek a város felderítésében. Meg kell tudjuk, hol tartják fogva, mikor, s hol akarják kivégezni Takart. Újdonsült szövetségeseink is tudnak talán valami információval szolgálni. – Célozván az katonákra. – El kéne egy kicsit beszélgetni velük, mielőtt a városba indulunk. –

//Remélem azért nem végleges Kijoe távolléte. Nem tudom pontosan mikor, a közeljövőben nekem is lesz pár nap szünetem, de még nem is biztos és amint lehet folytatom a kalandot. Azért megpróbálok majd előre szólni. Addig NJK ha nem gond. //