*Idegesen néztem körbe, nem találtam semmi nyomot, és mikor Gwon felegyenesedett az arckifejezéséből arra gondoltam, hogy ezzel ő is így van.
~ Ez így nem lesz jó. - *néztem az egyre közeledő holtakra.
Gwon felé pillantottam támogatásért, a mana háló egy pillanatra felbolydult körülötte mintha varázsolni készülne, majd hirtelen félbe hagyta és kérdést intézett hozzám:
- Mi, mármint, hogy én? - * pillantottam zavartan a tántorgó holtakra * - A képességeim nem oly hatalmasak mint Zefiré én nem vagyok csatamágus, hol van amikor szükség lenne rá?
- Úgy mondanám, hogy a képességeim inkább csak támogató jellegűek mint, tömeg pusztításra alkalmasak, úgy értesültem hogy az én és te hatalmad közti különbség olyan mintha én doronggal csapkodnám őket, míg a tied egy frissen élezett szabja. Nem csak felesleges pazarlás lenne, de még talán nagyobb bajt is okoznék itt a sűrű erdőben ha megpróbálnám. - *Léptem hátra kezemet széttárva míg kissé sietősen elmondtam érveimet * - Én inkább a lánnyal foglalkoznék hátra átsiklott a figyelmed valamin, fejeztem be immár a sziklánál állva.
//Tudat nyitást alkalmazok,hátha esetleg megláthatom a közelben a lány elméje vetette fodrokat. 1 PP 1 perc ható idő meditáció ideje 1 szegmens//