Arius di Morques
Megvonja a vállát mikor az Öreg visszautasítja az ételt, majd kérdése után tör egy darabot a kenyérből és elkezdi enni. Szavait hallgatva, biztos benne, hogy nagyon el lehet mélyedve hitében, mert majdnem minden mondatában az istenét emlegeti, ráadásul böjtöl... Fokozott figyelemmel próbálja követni a bemutatkozását és egyre kuszább szavait.
<... Hogy ki vagy? Mit zagyválsz itt össze? Hogy... A nevem??...>
Megáll a falat a szájában a neve hallatára. Átfut agyán; hogy tudott ekkorát hibázni, mikor alapvető lenne kilétét leplezni, de hamar elveti, mert tiszta fejjel érkezett, jóféle álnévvel. Kényelmetlenül érzi magát. Tanácstalan. Fogalma sincs mit kezdjen evvel a helyzettel. Mintha nyitott könyv lenne e Vén Bolond számára. Már nem hatja meg a barátságos mosolygása. Nem is tudja pontosan, hogy a körülöttük tomboló vihar, vagy az Öreg jelent nagyobb veszélyt.
<... Szóval olvasol bennem... Ha mégis csapda lesz, akkor bizonyára most fogsz lecsapni, hogy felfedted tudásod... de ha így van akkor mi a Ranagol poklának áldottál az istened erejével az imént? Mi terved van velem?.. Mit tudsz még rólam?...>
Gondolatai pörögnek, de kihalt a szó belőle. Némán ül kihúzott derékkal, s elkerekedett szemekkel mered az Öregre néhány pillanatig. Úgy érzi magát, mint valami csapdába esett vad. Aztán a kíváncsiság kezd úrrá lenni rajta. Kíváncsi, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Feszes testtartásán lazít valamelyest, lenyeli a félig rágott falatot, majd lassan megcsóválja fejét az Öreg kérdésére és talán választ remélve, továbbra is csendben figyeli.