Ahogy Ybon kérte, bal irányba indulok el és átkutatom a szekrényeket. Pechemre csak hülye tányérokat találok, hiába meresztem a szemeim valami értékeset kutatva, semmit sem sikerül találnom. A versen jár az eszem, pontosabban azon a személyen, akitől először hallottam. Valami vásári mutatványos, vagy mi volt.
<Remélem, nekünk azért nagyobb szerencsénk lesz.>
- Itt nincsen semmi – jelentem ki unottan.
Amíg a többiek kutakodnak, Magnus pedig valamiféle nyomok mentén kóricál, azzal szórakoztatom magam, hogy elképzelem a termet régi valójában. Határozottan bólintok.
– Foir, otthon csináltatsz nekem egy ilyen kéglit? – szólítom meg a kyrt somolyogva.
- ÁÁÁÁÁ!!!!
A kiáltásra egyből felkapom a fejemet, Magnus irányába fordulok és előrántom a fegyvereimet. Messziről szemlélem a hátán tekergőző valamit, mikor végül földhöz vágja és lelövi.
- Ez meg mi a fene?!
Hunyorogva nézem a rovart, ahogy a földön vergődik. Undorodva nézem az állatot.
- Hangyának túl nagy, mégis hangya – felelem.
Hatalmasra kerekedtem a szemeim és földbe gyökereznek a lábaim, mikor meghallom a fejem felett és a hátam mögött az érdes hangot. Lassan emelem a tekintetem a plafonra.
- Elbírtok velük?
<Na basszus…>
Óvatosan megfordulok, hogy szembe forduljak a hangyahadsereggel, mialatt Foir felé oldalazok el, remélve, hogy mellette több esélyem lesz megúszni karcolások nélkül. Szabályos időközönként a plafonra pillantok és készen állok rá, hogy elugorjak egy esetlegesen nyakamba vetődni vágyó jószág elől. Mihelyst Foir mellé érek, a kardjaimat védekező állásba emelem fel, a fejünk fölött lévő egyedeket továbbra sem hagyom figyelmen kívül.
<Nagyon remélem, hogy a méreg fájni fog nekik…>
- Rendben van, ha megépíted a házat, akkor ezeket a jószágokat ne rakd bele, jó? – súgom a bárdnak.
