A cirógatás szinte megdermesztette a menekülõ õzikét, aki kérlelõ tekintettel pillantott hátra. Amint Rad a fenekére csapott, azonban felsírt, és mikor szájával hozzáért volna a puha húshoz, az õzike megugrott. A vadász hibát vétett, amikor nem a lábaira koncentrált, így megmenekült, bár csak ideiglenesen. Zsákutcába futott, az ágy végében észrevéve szorult helyzetét, sarkára ülve szólt a hévvel izzó varázslóhoz.
-Kérlek, fejezd be, ez fáj! Csak játszani szerettem volna, de nem szeretem ha bántanak. Tudom, hogy mire vágysz, és azt is, hogy én mire vágyom. Bízz meg bennem.
Szavait hangosan ejti ki, éreztetve Raddaqqal, hogy vegyen vissza a tempóból. A vérpatak már körbefonta finom, gömbölyû melleit.