Feketeleves [ETK]

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Fahlant kantárszáron vezetem vissza az úthoz,majd pedig nyeregbe szállva folytatjuk tovább az utunkat.
Csupán lépésben haladunk,kímélem őt is meg magamat is.Hiszen ha az öreg igazat mondott,akkor ma minden képpen odaérünk.Akkor meg minek úgy sietni,még a végén fejjel rohanunk a falnak...
Jó kedvel vágok neki a mai napnak.A gyönyörű hajnal meghozta gyümölcsét,mosollyal az arcomon lovagolok és közben hol az úticélom,hol a tegnap este jár az eszemben.De inkább csak az utat élvezem,már régen volt ilyen gondtalan utazásom...
Az idő előlre haladtával és a meleg fokozódásával mind gyakrabban megállunk egy-egy rövidebb pihenőre,majd mikor a hőség már kezd elviselhetetlen lenni,akkor megállunk ebédszünetet tartani (lehetőleg valami hűvös,árnyékos helyen).De csak pár falatot eszek ebben a melegben még azt is kár.Aztán pedig üldögélve meg ide-oda bóklászva (Csak a tábor 3 méter sugarú körében) nézelődöm és figyelem a környéket.Várom,hogy kicsit hüljön a levegő és indúlhassunk tovább.*

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

- Nem okoztál csalódást. De mivel a részletekre nem kérdeztem rá, és csupán szomszédokról beszéltél, így én nem gondoltam a többnapos útra. Nem is úgy készültem. Most már mindegy. Még tegnap mondtam, hogy jövök veled és segítek. Ezt a döntésemet pedig nem fogom megváltoztatni semmiért – ha csak te nem szólítasz fel rá.
Azt hiszem nem ártana valamit megbeszélnünk négyszemközt…. - *nézek komolyan Malorra, egy kicsit várok, hogy átgondolja és választ adjon – ha nem akar, akkor felülök a lóra szótlanul és lassan elindulok.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 3. nap délelőtt
Résztvevők: Súrion (Huor Aikanáro)
_____________________________________________________________

*Az út csendesen és kellemesen telik a mai délelőttön. Épp megálltok egy kicsit ejtőzni még a melegedő kora délelőtti órákban egy magányosan álló tölgy árnyékában. Az úton szemből érkező szekér is eme „oázis” felé feszi az irányt, úgy látszik ezek az utazók is megpihenni óhajtanak. Két férfi ül a bakon egyikük (aki a kocsit hajtja) egy jólöltözött kereskedő benyomását kelti, társa inkább valamiféle poroszló vagy zsoldos lehet láncingében, karddal az oldalán és felhúzott, lövésre kész nyílpuskával a kezében. Ahogy hallótávolságba érnek a kereskedő hangosan köszönt.*

-Szép Jó Napot Uram! Mi járatban erre, hol a madár se jár? Arról jön amerre mi tartunk? Ha igen kérem árulja el lakoznak még banditák az erdőben?

*Társa csupán egy biccentéssel üdvözöl és bizalmatlanul méreget, hogy mennyire jelenthetsz veszélyt a védencére nézve.*

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Talpra szökkenek mikor észreveszem a közeledő szekeret és így várom be őket,ám közben néhányszor körbe tekintek,nehogy valami csapda legyen...

- Szép napot!
Hogy mi járatban vagyok?Hát visz a lábam az orrom után.
Azt meg nem tudhatom,hogy arról jövök-e,amerre Ti mentek.De ha megmondjátok merre tertotok,akkor meg mondhatom,hogy arról jöttem-e...

*Válaszolok vidáman mosolyogva,majd az arcom komorrá változik...*

- Viszont azt bizton állíthatom,hogy banditák vannak a környéken,mert tegnap vagy tizen rontottak rám,miközben békésen aludtam...!
Képzelhetik,hogy meg voltam ijedve,réműlve...
De szerencsére gyorsan összekaptam magam és...

*Ekkor már nem csak szavakkal mesélek,hanem elkezdem mutogatni is a történetet és nagy beleéléssel vagdalom a láthatatlan kardommal a láthatatlan banditákat...

- ...És hirtelen felpattantam,ezzel jól meglepve a zsiványokat és csak kaszaboltam és vagdaltam és döfködtem őket,amíg csak futotta az erőmből!!!és Arelnek hála ekkorra a megmaradt 2 banditának is elfogyott a harci kedve és vissza vonúltak.
Gondolom most a vérző sebeiket nyalogatják...

*Majd ismét mosolygósra fordul a szám...*

- Szóval azt hiszem nem kell tartani egy ideig tőlük,de azért jobb az óvatosság...!

[Yvett de Crei]

Msn-es játék termése:

Résztvevők:
Dzsana
Mustafa
Malor


M.:
-Hm ha jól emlékszem akkor indulni készültünk, induljunk.
azzal megyek tovább az ösvényen
akkor én azt hiszem kicsit elöremegyek felderíteni a terepet

I.:
-Indulhatunk. Ha megbocsát Mustafa a kisasszonnyal követjük Önt. Az ösvény tudomásom szerint a házhoz visz minket.


M.:
*Elindulok és vagy 100 métert megyek mire megállok -Fiatalok. Csóválom mefg a fejem majd tépek egy fűszálat és rágcsálom

I.:
*Az út egyenlőre eseménytelennek ígérkezik. Hálásan pillant a lovag a pap után, majd lovát kantárszáron vezetve Dzsana mellé zárkózik.* -Mond mit szeretnél megbeszélni.

D.:
*Dzsana biccent Mustafa iránt köszönet képp, hogy megérti és egyedül hagyja őket. - Talán a tegnapi napot, vagyis inkább azt, hogy miért is lettél ilyen.... zord.
-
I.:
-Azt hittem tudod. Nem tudom egykönnyen megemészteni, ha orvtámadást látok. Akár mennyire különbözőnek mondjuk a kultúráinkat, akkor sem értem mi vihet rá valakit, hogy mozdulatlan emberre támadjon.
-
M.:
*Látva hogy lassan jönnek beszélgetve és a lovakat vezetve én is bandukolok a ház felé. Figyelek nehogy én is úgy járjak mint Dzsanna, és inkább az erdö szélén megyek. Ha látok valamit akkor megállok és bízok benne hogy ez neiki is feltűnik.*

D.:
- Tudta nagyon jól mire számíthat - megette pusztán azt amit kifőzött. nem szeretem, sőt egyenesen viszket a kezem akkor ha valaki az égiekkel viccelődik, vagy akár hazugul a szájára veszi.
-
I.:
-Tegnap megöltél egy bűbájjal emgbénított szerencsétlent. A pap nem tudom mit mondott, mert a társaságra tekintet nélkül idegen nyelven diskuráltatok. Ettől függetlenül őt is hÁtulról rohantad emg és majdnem beszakadt a koponyája. Ki tudja mi lett volna az eszméletlen sorsa, ha nem állok közétek. Egyébként ő a felkent pap nem kei kellene tudnia, mit szabad az ISteneitek szemében tennie és mit nem?
-
*Mustafa eközben figyeli a környezetüket, hogy a két csevegőt ne érje csúnya meglepetés az út során. Az erdőből csupán az itt emgszokott neszek hallatszanak. Madárcsicsergés, harkálykopácsolás, a fákat ringató szellő hangjai.*

D.:
- Nem tudom elmagyarázni rendesen... A múltamra volt kíváncsi, úgy gondolta szökött rabszolga vagyok. Semmi köze hozzá, még akkor sem ha így igaz, azonban bizonyos jelekből arra következtettem, hogy pap, s mint papnak megadtam a tiszteletet, adtam volna, ha nem.... ha nem húz fel idegileg. Kiprovokálta magának mindazt amit kapott. Ha elborul az agyam nem látok és nem hallok.
Nem szeretem ha vájkálnak az életemben és azt sem ha kiforgatnak engem a bőrömből. Mustafa ügyesen rátapintott gyengeségemre - utána meg csak szurkálódnia kellett. Számítania kellett volna arra, hogy megteszem. Minek fordított hátat. - *vállvonás* - A feje meg nem szakadt volna be - nem akartam megölni, csak ártalmatlanná tenni.
-
I.:
-Neked ennyit ér az emberélet? Valószínűleg azért fordított hÁtat, hogy megmérethessen az önuralmad. Nem lett volna sokkal tisztább, ha egyszerűen kihívod a sértés miatt?
-Az életedben pedig senki nem tud vájkálni, amgí nem tudja mi is történt veled. *Látszik Maloron, hogy nem tudja ilyen könnyedén venni a történteket. Minden figyelmét a szavaidra fordítva próbál valami számára is elfogadható indokot találni, de a lelke mélyán érzi, hogy erre a neveltetésében nincs jó magyarázat.*
-
D.:
- Emberélet? Nem öltem meg. A haramia meg... nem kiabált, hogy figyelj meg sem bírok mozdulni, és nem is láttam rajta, hogy nem tud. A bola meg nem halálos fegyver. Tudom, hogy nem tudsz megérteni. Látom rajtad.
Dönts kérlek. Maradjak, vagy forduljak vissza inkább? Nem akarok terhet jelenteni, meg akadlyozni. Nem akarom, hogy azt figyeld mikor kinek rontok neki épp, mert úgy tartja "kedvem". Ha egy bizonyos szintre felidegeltek, ami hamar megtörténik nem tudom magam kontrollálni. Nem volt rá szükségem, nem tanította senki
-
I.:
-Nem dönthetek felőled. Csak te döntheted el, hogy megtanulod kontrollálni az érzelmeidet vagy ezen az asztrál-lény szinten élsz tovább. Elhiszem, hogy az arénákban nincs miért odafigyelni saját magadra, de már nem vagy az arénában. Azt mondtad nekem tegnap előtt, hogy nem szeretted azt az életet. Itt az ideje szerintem, hogy megvitasd magaddal és dönts.
Akár úgy is felfoghatod, hogy talán ezzel a pappal vagy épp velem, aki nem ismerem és nem is értem kultúrád erőszakosságát, való találkozásod az Istenek jele arra, hogy meg kell válaszd az utat amit életed elkövetkezendő szakaszában követni fogsz.
-
D.:
- Arról te döntessz, hogy hajlandó vagy-e velem tovább menni vagy nem. És nem nem szerettem, hanem MÁR nem szeretem. De ez vagyok én. Harminc nyarat élek lassan soha nem tanultam ilyet. Senki nem mutatta, hogy hogy kell... Eddig jól voltam így... Eddig sem követtem semmit. Úgy éltem ahogy a helyzet megkövetelte. Alkalmazkodtam, mert élni akartam.... akarok is, de vannak dolgok amiken nem tudok
változtatni, amik rögzültek az évek alatt és azonnal előjön kontrollálás nélkül
-
I.:
-Természetesen mehetünk tovább együtt. Elküldeni nem küldelek el, mert nincs jogom hozzá. Nem vagy sem leközelezettem, sem csatlósom, de ezt már mondtam. A tetteid felelősségét pedig kérlek ne hárítsd rám ezzel a "küldj el" kérdéseiddel. Az embereknek tudniuk kell, hogy a rend és az élet vagy a káosz és pusztítás a fontosabb számukra.
Számomra egyértelmű a választás, de számodra és Mustafa számára nem az. Őszinte leszek. Ha ilyen kaotikus és erőszakközpontú a dzsad kultúra lehet nem is tudnám megismerni.
-
D.:
- Nem kenyerem a pusztítás Malor. Nem ölök szó nélkül azonnal ha valami nem tetszik. Azonban vannak helyzetek, amik kiprovokálnak belőlem visszafordíthatatlan tetteket. Ilyen volt a tegnapi nap. Elküldeni pedig van jogod. Ki vagyok én itt egyáltalán?... Senki.... Sem rendfenntartó nem vagyok, sem városlakó, sem közeli barátja a megvert embereknek...
Te is tudod nagyon jól, hogy egyedül miattad vagyok itt.
-
I.:
-Tudom. *Mondja nagyon halkan, szinte csak magának mormogva Malor.* -Ez nagyon bánt is elhiheted. Miattam jöttél és valószínűleg nem azt kaptad tőlem eddig, amit kellett volna adnom. Emellé még ráadásul egy csúnya sebet is begyűjtöttél. Mindez nem történik meg, ha... Nem tudom mivel kerülhettük volna el a tegnapi történéseket.

D.:
*Megállok és szembefordulok Malorral, kutatom a tekintetét valami iránt, ami igazolja sejtésemet, hogy más is van itt...* - Te most ugye nem gondolod komolyan azt, hogy magadat vádolod azért mert engem meglőttek?
-
I.:
*Látszik, hogy pontosan ez lehet a helyzet. Ugyan próbálja a márványmaszkot felölteni, de most valahogy nem sikerül neki bármilyen nemesi neveltetést is kapott.* -Ha nem említem ezt az utat nem is jöttél volna el. Vagy legalább a vért elhozatalára figyelmeztethettelek volna, hogy védve legyél. A rablókra is figyelhettem volna jobban vagy...
Egyszerűen nem lett volna szabad hagynom, hogy egyedül indulj utánuk a sűrűbe.
-
D.:
- Khhhrr.... //ez egy horkantás lenne // - Ha nem úgy alakul az esténk, akkor másképp tudom meg mi a terved ezekre a napokra. De nem úgy alakult. A vértről nem is tudtál egészen ma reggelig - nekem pedig lehetett volna eszem, hogy rablókat emlegetsz, akkor magamra öltöm azt a sz@...... - *elharapom a mondatot.
- A rablókra nem figyelmezthettél, mert épp mással voltam elfoglalva és te is - szeretted volna megakadályozni, hogy leüssem Mustafát. Nem? És mégis mit csináltál volna? Erőszakkal megállítassz? Vagy utánam jössz, és egy sebesültet magára hagysz? Azt nem bírta volna elviselni a lelkiismereted.
-
I.:
*Az igazság meglehetősen fájdalmas kifejezést csal a lovag arcára. Megfeszülnek az izmok az állkapcsán és kissé rekedtes hangon válaszol. -Nem bírta volna. Akkor is tennem kellett volna valamit. Nem szabadna hagynom, hogy itt is más halljon helyettem.
*Kissé elréved a tekintete, mint aki megpróbálja az előtörő emélkeket elhesegetni. Keze erősen szorítja a kardmarkolatot, amin eddig nyugodott. Ugyan kesztyűt visel, de szinte biztosra v ehető, hogy alatta elfehéredtek már a bütykök.*
-
D.:
*Egy kicsit csendesen figyelem, majd kezem közé veszem az arcát, arra ösztönözve, hogy a szemembe nézzen.* - Nézd Malor! Én nem vagyok tanult ember, sőt... de egyet tudok. Helyettünk senki sem hal meg, és mi sem halunk meg mások helyett. Egyszerűen csak nem jött el az időnk még... Van még feladatunk, amit be kell végezni. Hogy mi, azt csak az égiek tudják, meg azt is hogy mikor....
A lelkiismeret nagy úr. Tudom. Engem is mardosott évekig, Csak tönkreteszed magad vele, de vissza már nem hozhatol senkit vele. Nem tudom kid volt, de közel állhatott hozzád azt látom. Gondoltál azóta rá boldogan, a szép emlékekre? Vagy csak a fájdalom keserített meg mindent?
-
I.:
-Barátom és rendtársam is volt egyben. Sokat tanultam tőle. Ő is úgy beszélt mint te, de végül mégis ő kapta a nomád orvlövész nyilát helyettem. Még mindig előttem van ahogy mosollyal az arcán lehanyatlik a pártázatról. *Tökéletessé keményedik a jégálarc.*
-Ne is beszéljünk róla többet. Nem kérem, hogy elmenj, de azt kérem, hogy ne cselekedj elhamarkodottan. Nem szeretnélek elveszíteni.
-
D.:
- Az égieknél akkor boldog a lélek, ha így is gondolnak rá ... és nem keserűséggel. *Még mindig fogom az arcát. Az utolsó mondatára kicsit szorosabban mint eddig - és csak ennyit tudok kipréselni magamból:* - Miért?
-
I.:
-Mert...
*Itt elakad a válaszban. Valahogy nem tud mást kinyögni pedig ő is érzi a várakozást a levegőben.* -Mert féltelek.
-
D.:
- Miért? - *a feszültség egyre nő bennem, azt érzem, hogy hamar itt lesz az önkontrollom vége - de nem vagyok dühös, mást érzek...*
-
I.:
-Két napnyi ismeretség után biztos hihetetlenül hangzana. Nem tudom pontosan, hogy mit is... *Kissé leszegi a fejét, már amennyire ez sikerülhet a két tenyered között és így mormog valamit, amit még ilyen közelről sem igazán lehet érteni.* -Szükségem van rád.
-
D.:
*Először megfeszül minden izmom érezhetően. Majd elernyed, lehanyatlik a kezem testem mellé. Úgy nézem Malort egy ideig mint valami kisértetet. Majd nagyon lassan "nemlegesen" ingatom fejem.* - Nem ... Nem lehet... Nem tehetlek ki veszélynek - *suttogom* - Miért én? Miért így? Miért ennyi idő alatt?... - *ezek viszont már egy ködös fátyol mögül törnek elő belőlem és az látszik, hogy ezt inkább magamtól kérdeztem mintsem Malortól.
-
I.:
*Ez a reakció igencsak meglepi a lovagot. Elkerekednek a szemei majd megenyhülnek a vonásai.* -Te mondtad az előbb, hogy az Istenek rendelése ellen nem küzdhetünk. Nem teszel ki veszélynek. Ha mégis ez lenne a sorsomban megírva hÁt vállalom. A miérteket én is feltettem magamnak, de nem tudok rájuk válaszolni. Ezt diktálják az érzelmeim és úgy látszik ezen a kontroll sem segít.
-
D.:
*Pár izom rángatózni kezd arcomon. Majd inkább szóra nyitom a számat, de nem nézek rá. Félrefordulok, a lovam kantár szárát megfogom (ha még azóta nem csatangolt el) és azzal kezdek el babrálni.* - Fejvadászok, gyilkosok vannak a nyomomban Malor. Ha megtudják mi köt össze bennünket, vagy akár a gyanu legkissebb árnyéka is rávetül arra, hogy mi ... hogy...
hogy fontosak vagyunk egymásnak téged is megölnek, és mindenkit akivel közeli kapcsolatban vagy. Vrukot is.
-
I.:
*Megfogja a karod és visszafordít maga felé, szemében ismét az elszántság lángja lobog, de valami boldog csillogás is vegyül belé.* -Jöjjenek csak! Ha meg mernek támadni megtudják mire tanítanak a háború éjszakái! Ne féltsd Vrukot több csatát és támadást élt már emg, mint mi ketten együt. Annak az árnyéka, hogy fontosak vagyunk egymásnak már igencsak beterítette a környéket,
így ezen már nincs mit rágódni szerintem.
-
D.:
- De ez.... ez csak az én saram. Az én hülyeségem leve. Nem teszlek ki neki, nem akarlak - nem akarok senki mást ebbe rángatni. Lehet, hogy már késő, de nem veszett ügy. Ha... ha most eltűnök, akkor utánam jönnek nem foglalkoznak veletek. Vagy nem is tudom... ha ... - *erősen gondolkodóba esem, de a képtelen ötlet kicsúszott direkt.
Az látszik, hogy lázasan kutatok valami indok után amiért NE alakuljon úgy a dolog ahogy már nyakig benne vagyunk, Hogy ezt mi táplálja... Talán tényleg a féltés, de lehet más is...*
-
I.:
-Biztos, hogy csak ez az oka a hirtelen viszakozásnak? Elismerem, hogy minden tájon veszett a híre a fejvadászoknak, de mégis a harcosok és katonák uralják a rendet és a harcmezőket egyaránt.
*Ismét a már tapasztalt vizsgálódó tekintetét veszi elő és most valahogy nem akaródzik neki annyiban hagyni a dolgot.*
-
D.:
*Nagy levegő be... lassan ki. Alsó ajak beharapva. Szem lesütve. Matatás a vértjén - mintha csak egy piszokfoltot kaparásznák le róla.*
- Nem.
*Nyögöm ki végül.* - Félek, féltelek. Nem tudom mi az amit érzek... én még így nem voltam senkivel... lélekben. Én nem.... - *mintha csak a fomamgat húznák* - én még nem... ilyen közel még senkit.... nem engedtem ... szívemhez. *Próbálom az élét elvenni (magamnak) egy fintorgó groteszk mosolyfélével* - Nem vagyok szűz, csak én.... még.... Na jó, ez nekem nem megy... - *próbálok szabadulni a keze
közül. Még jó, hogy sötétbarna a bőröm színe, így a rákvörösség nem ütközik ki rajta annyira.
-
I.:
*Nem enged Malor, de nem is túl szoros a fogása. Lehajtott fejjel csak azt veszed észre, hogy egyre közelebb kerül a makulátlan vért, ha ez egyáltalán lehetséges. Lassan felemeli az álladat a lovag mosollyal az arcán.* -Nekem sem megy, de majd belejövünk.
*Ezzel megpróbálkozik egy kisebb csókkal, ha hagyod.*
-
D.:
*Nem ellenkezem, de nem is viszonzom, inkább csak állok ott előtte mint egy "árva gyerek" először, majd szinte tudatlanul csókolok vissza. Azt érzem, hogy elpattan bennem valami, valami megváltozott. - Ha ... ha két nappal ezelőtt valaki ezt mondta volna nekem, szemen köptem volna akkor ismerve magam. De ezek szerint nem ismerem. - *dőlök a vértjének homlokommal a csók végén.*
-
I.:
*Először még kissé bizonytalan, de a viszonzásra magabiztosabbá válik. A vért enyhet adó acélja hűsítőként hat, de a bensődben szétáradó melegségnek nem tud gátat szabni az élettelen anyag.* -Ha ezt ma reggel mondja valaki, akkor sem hiszem el, de Kyel ismét megmutatta hatalmát a Sors kusza szálai felett.
*Öröm csendül a lovag hangjában, de kisvártatva megmozdul és körülnéz. Valami zavarhatja.* -Hol van Mustafa. Azt hiszem lemaradtunk kissé.
*Felnézve tényleg nem látni sehol a papot. Valószínűleg már befordult az ösvény enyhe ívét követve úgy százötven-kétszáz lábnyira.*
-
D.:
- Róla teljesen elfeledkeztünk. Menjünk. Nehogy eltévedjen, keresni kelljen, vagy ne adja az isten, megtámadják még mi itt... köhöm.... beszélgetünk.
-
I.:
-Remélem nem került ilyen rövid idő alatt bajba.
*Ezzel elindultok az ösvényen és a kanyarulat után meg is pillantjátok az "elveszett bárányt".*
-
*Eközben az ösvényen haladva Mustafa az erdőt és az utat figyeli, de egyenlőre semmi furcsát vagy nem oda illő dolgot nem vesz észre. Egy kis idő után feltűnik, hogy nem hallani a lovak patáinak hangját mögüle. Mikor visszanéz egy enyhébb kanyarulat bevétele után nincs senki mögötte. A társai nagyon belemerülhettek a disputába, ha ennyire lemaradtak, de a rémtörténetekben is így kezdődik minden...

M.:
*Várok pár percig míg hallótávolságba nem érnek, és ha már befejezték a diskurzust akkor bevárom öket teljessen. Amennyiben megy még az eszmecsere akkor egy sóhaj kíséretében folytatom utam.*
-
D.:
*Amikor megpillantom Mustafát elmosolyodom, talán először amióta együtt vagyunk így hármasban.* - Nem lett baja, szépen biztosította számunkra a terepet
-
M.:
-Miért lett volna bajom? Ez csak egy erdö. *Mosolygok szélessen, bár azért hátra nézek nehogy most vágjon valaki tarkón.*
-
I.:
*Malor is mosolyog. Valószínűleg sikerült megbeszélni a nyomott hangulatért felelős kérdéseket.* -Eddig nyugodt volt az út ezek szerint. Reméljük ez így is marad.
-
M.:
-Bízok benne, bár jobb szeretem látni is az ellent nem csak sejteni. messze vagyunk még?
-
I.:
-Már nem. Még körülbelül két órányi gyalogút és elérjük az öreg házát övező írtást. Ha jók az erdőjárók értesülései ott vertek tanyát a banditák.
-
D.:
- Akkor akár fel is készülhetünk, hogy hamarosan valami őrségfélébe belefutunk
-
M.:
-Hogy gondolod?
-
D.:
- Ha két órányira van a hely, akár már most belefuthatunk őrszemekbe. Fegyverek akinek nincs keze ügyébe és szemeket nyitva füleket szintén
Lovakra figyelni mert előbb veszik észre a veszélyt.
-
I.:
-Javaslom kissé szóródjunk széjelebb. Ha nem gond én mennék előre a vértem megvéd a legtöbb alattomban elkövetett támadástól. Középen Dzsana és Mustafa Ön zárná a sort, ha belefutunk az őrszemekbe így gyalogosan bekerítheti őket, amíg én elég jó célpontot nyújtva lekötöm a figyelmüket.
-
M.:
*Mosolyogva nézem a pajzsom meg a kardom mik már egy fél órája biztos a kezemben vannak.* -No akkor lovag Uram . *Teszek úgy mintha utat engednék egy hölgynek.*
-
I.:
*Malor felül lovára és a menet elejére léptet. Egyenes és büszke tartásával tényleg kitűnő és elég nagy célpontot nyújt, de úgy látszik ez tényleg nem zavarja.*
-
D.:
- Mi vagyok én? Védtelen királykisasszony? Lehet, hogy vértem nincs, de másom van... - *azzal lekászálódok a lóról és a pajzsomat felcsatolom, majd kantárszáron kezdem el vezetni a lovam. Közben sértődött arcot produkálok.*
-
M.:
-Nem kell úgy me... felfújni. igaza van Te sérült vagy. *Nyugtatom a nöt és besorolok mögé. Arra is igyekszem figyelni nehogy hátbatámadjanak minket.*
-
I.:
*A lovagot le sem lehetne lőni jelenleg, fűti a tetvágy vagy valami hasonlóan felemelő érzés. Így haladtok tovább és már-már úgy tűnik nem lesz gond, mikor úgy három fertályórányi út után "megérkezik" a jövendölt előörs. Elsőre annyit vehettek észre hogy kétoldalról, az ösvényen kissé feljebbről egy-egy nyílvessző érkezik és találja mellbe a lovagot. Mindkét lövedék hegye elvásik a jóféle acálon
és ártalmatlanul hulik a porba. Nincs sok idő a lövészek helyén gondolkodni, emrt hirtelen a fák közül előront hat bandita a legkülönfélébb fegyverekkel.*
-
M.:
*Beváltok a fák közé és a lövések vélt helye felé szaladok.*
-
D.:
*Felkészülvén az esetleges emlegetett őrsre a pajzsos kezemben fogva a kantárszárat haladok figyelmesen előre. Közben a jobb kezem a bolám csattják nyugszik - ha kell azonnal tudjak reagálni. Nem is kell sok idő, a támadás eljön... Amint a nyílvesszők becsapódnak a fák közt keresek menedéket, és az előrontó haramiák egyikére a "tömegből" a bolám repül. Majd kardom azonnal kirántom helyéről.
-
I.:
*Malor az elrontó haramiák láttán előrántja kardját és ezzel egyidőben meghúzza a kantárt is. Lova felágasokdik, de nem a meglepődéstől csupán lendületet vesz és a balga mód elébe álló cséphadarót markoló alakra "zuhan" kapáló patákkal. A szerencsétlent azonnal a porba súlytja a támadás.*
*Eközben Mustafa gyorsan leküzdi a lövészek és a menet vége közti távolságot a fák között. Kissé feltekintve észre is veszi, hogy az út mindkét oldalán ki van alakítva egy-egy fa törzséhez rögzítve egy kis les, amin rövid íjukat markoló újabb vesszőt az idegre illesztő lövészek helyezkednek el féltérden.*
*Dzsana bóláját az egyik szemfülesebb támadó hárítja partizánja segítségével. A fegyver így nem egy torokra, lábra csavarodik fel, hanem a szálfegyver hosszú nyelére.*
-
D.:
<Hogy szakadna le a kezed....> *Gondolom mikor látom, hogy nem ért célba a bolám. Kardomat megmarkolván kivárom míg az első jelentkező hozzám érkezik aprításra. Bár azt érzem, hogy számomra nem lesz kellemes a menet... A mellkasi seb még igen csak gondot okozhat.*
-
M.:
*Mivel mindkét helyre nem érhetek oda így isteni segítséget kérek(Csapás), és így próbálom meg lelökni az egyik íjászt (az én oldalomn lévöt)a lesröl
-
I.:
*Mustafa gyors fohászára felizzik a szent thadzsi pengéjét díszítő szimbólum, majd a kilökött energia eltalálja az íjászt, de valahogy most nem figyelt fel eléggé Doldzsah, mert csupán jól oldalba löki a lövészt, de nem sodorja le az állásáról. Viszont amíg ő fájdalmas szisszenéssel emggörnyed társa felfedezi az ideális közeli célpontjá
célpontját a pap személyében. Gyorsan megfeszíti íját és útjáraengedi a vesszőt, mely a jobb felkart találja, de nem ejt mély sebet.* //-2Fp//
*Dzsanára a partizánnal felszerelt martalóc támad, aki egyébként is észrevette bólás akcióját. Fegyverét előre szegezve közeledik, de azért nem fut esztelenül előre a köves, gyökeres terepen. BÍzik a fegyvere hossza jelentette előnyben, de nem valami jól sikerül a szúrása, mely hárításához még a pajzs sem szükséges elég kissé félrefordulnia a viadornőnek.*
-
M.:
*Beugrok a fa mögé amire a les van építve, amin meglöktem az ellent. Majd a másik oldalán elkezdek felkapaszkodni.* <miért nem lehet normálissan a földröl lövöldözni?... miért kell ezeknek fára mászni... a végén még kitöröm a nyakam..>
-
D.:
*Nagyon nem tetszik a hosszú nyél... Megpróbálom kihasználni ellenfelem gyenge kezdését, és valahová középre sújtani kardommal a fegyverére.* //Fegyvertörés h,karddal //

I.:
*Ugyan sokan mondják fára mászni bárki tud, de ők nem látták mgé ezt a rettenetes erdőt valószínűleg. Legalábbis ehhez hasonló gondolatokkal küzködhet Doldzsah papja. Valahogy nem akar összejönni még talán rá lehet fogni az alkarra csatolt pajzsra, de érezhező, hogy itt többről van szó. Közben a meglökött íjász is célba veszi a mászót és így már két nyíl elől kell kerülgetnie a fát.
Végül mindkét nyílvessző célt téveszt. Az egyik kissé távolabb a földbe csapódik, a másik pedig a fa törzsében állapodik meg. Szitkok szállnak a lesek magasából.*
*A partizános érzi, hogy ezt most elszúrta, így kissé meglepődik Dzsanával együtt, ahogy a nő kardja megvillanva lecsap a hosszú fanyélre, de csupán némi földet sikerül felcsapnia, ahogy elsüvítve a fegyver mellett egy kiálló gyökérben állapodik meg. Ezt kihaszbálva visszarántja fegyverét és az alacsonyan húzott alkalmatosság így a kard felett és a pajzs alatt elhaladva oldalsó hegyével
felszántja a nő jobb combját. A férfi arcán ennek láttára ördögi vigyor terül el és felkészül a következő döfésre.* //-6Fp, a 01-re való tekintettel egy támadást elvesztesz, amíg kirántod a gyökérből a pengéd//
-
M.:
*Mivel a lövöldözés és a mászás sem a csúcs kategória így maradok a taktikánál. Remélem nem én hibázok elöször.* < ha egyszer felérek akkor szük lessz a hely te kis gyáva féreg>

D.:
*Egy félhangos anyanyelvi szitok hagyja el a számat. Minden igyekezetem azon van (a jobb kezemmel), hogy a kardot kirántsam a gyökérből. Azért a következő támadásra megpróbálok figyelni - és ha úgy adódna pajzzsal védeni.*
-
I.:
*A mászás csínjára-bínjára hirtelen mintha ráérzett volna Mustafa. Kezei megtalálják a kapaszodásra alkalmas részeket és gyorsan indul felfelé. Ezzel el is tűnt a fent íjász látóteréből, aki szitkozódva ugyan útjára engedi a lövedéket, de az ártalmatlanul hullik alá. A másik fáról viszont pontosan érkezik a nyílvessző és a bal oldalt érő szúrást csupán az enyhén megzúzódó bordák fogják meg,
hogy ne érje a szívet. Így inkább csak fájdalmas, mintsem igazán súlyos sebet ejtve. Ez emg is torpantja néhány szívdobbanásnyi időre a papot, de már csak egy-két fogás és fent lesz.*
//-1 Ép (ehhez járul a -2 Fp), illetve trancsírbónuszként -3 Fp//
*Dzsana most hálás lehet kivételes erejének, amivel időben kirántja fegyverét, hogy legaéább védekezni tudjon vele, így a hasának irányzott szúrást sikerül félreütnie, ami nem ér húst végül, csupán a kissé kilógó ruhaszegélyt tépi meg.*
-
M.:
< hogy az anyád, na várj csak mindjárt te jössz> *Igyekszem eme hosszúra nyúló diskurzus végére gyorsan pontot tenni. Kicsit feljebb mászom a fán mint ahogy a les szintjét sejtem és onnan a köpenyemet elörelendítve próbálom a várakozó ellent meglepni( csak azzal hogy nem símán elölépek). Majd még a köpenytakarásában a hátam a fának vetem és csak utánna jön a leszámolás.*
-
D.:
Lapos ívben visszapörgetve a kardom - tengelyem körül megfordulva - megpróbálok közel kerülni hozzá.
A pördüléssel a kardot olyan helyzetbe hozom, hogy hátra szúrjak magamhoz képest feléje
-
I.:
*A köpenyes csel úgy látszik bejött, emrt a lebbenő anyagot hasítja fel a biztos kezű tőrdöfés. Mostmár mindketten a leshelyen vannak, de Mustafa van hÁttal a fának, ellenfele pedig a szélen. Azért nem adja könnyen magát és ,amíg a dzsad biztos állást talál még egy döfést megereszt, de nem valami ügyes a közelharcot illetően.*
*A pördülés végeztével a hÁtrafelé csapódó kard a szálfegyveres bűnöző oldalába áll. Az ing alatt viselt vértnek kÖszönhetően nem súlyos a seb, de azért eléggé mélyre sikeredett. A fickó dühödt horkantással próbál szabadulni a nőtől.*
-
M.:
*Taszítok rajta egyet a pajzzsal és ha sikerül kibillentenem az egyensúlyából akkor vágok végig a kis hamison a karddal.//elöször pajzzsal támadok majd rögtön utánna a karddal//Ha sikerül lelöknöm akkor utánna ugrom(nem rá) és megpróbálom kigurulni az esést. Ugrás közben nem nyújtózkodom hanem összhúzom magam. Próbálok kicsi célt nyújtani.*
-
D.:
*Lendülettel tovább pördülök, hogy szemben legyek vele. De most nem a karddal támadom, hanem a pajzzsal taszítok egy jókorát rajta (szeretném fellökni).
-
I.:
*A pajzsos taszítást sikerül elkerülnie a tőrös haramiának , de szúrása is eléggé gyengére sikerül emiatt. A thadzsi végigvág oldalán és bővel buggyan elő a vérből. Erre dühösen előrevágódó tőrpenge felel, mely az Istenek által vezetve védtelen húsba mar. A penge visszahúzásakor vérpermet fröcsköli össze a támadót és a paopt egyaránt.* //00-ás támadás: -3 Ép (-6Fp) plusz a tőr alap sebzése: -3 Fp/
*A közepes pajzs oldalba taszítja a partizános figurát. Ugyan nem esik el, de néhány lépésnyit arrébb tántorodik és látszik rajta, hoyg kezd elege lenni ebből az egészből.*
//bocs ezt sikerült dobni:$:D//
-
D.:
*A harc felhevít... hozva a régi "formám", hogy a kezdet sosem sikerül túl jóra felderít így csata közben - az ilyen kezdetű harcaim általában győzelemmel zárultak. Ezen tovább buzdulva ismét megpróbálkozom eltörni a fegyverét
-
M.:
*Belémmar a kutya de ezzel sajnos nincs idöm törödni. Felszabadítom elmém tartalékait és minden energiámat egy utolsó csapásra koncentrálom. Tudom hogy ezt a csatát már nem húzhatom sokáig és még a másik íjász is rám vár*
-
I.:
*A tökéletes vágás könnyedén átmetszi a szálfegyvert csupán egy körülbelül egy lábnyi rudat hagyva a bandita kezében. Ez volt az utolsó csepp a pohárban számára. Eldobja a fadarabot és megadóan feltartja a kezét.*
-Inkább megadom magam. Ne öljön meg!
*Az összpontosított csapás most valahogy nem hozza várt elsőprő átütést. Ismét széles vágás keletkezik mondkét combon végighúzódva, de nem ér létfontosságú részeket. A tőr viszont eléggé bizonytalanná válik az íjász kezében és csak csapkod vele maga körül. Az idő lassan múlik a harc forgatagában, ki tudja mióta húzódhat ez az ügy és mi van a többiekkel.*
-
M.:
*Dühít hogy ezt is ilyen jól hárította-vagy én bénáztam el- de sajnos már eröm végére kezdek érni. Marad a hentesmunka. Módszeresen nyomulok elöre az ipse felé és a kitérést pengém hivatott megakadályozni. <Minden kísérletet kíméletlenül meg fogok torolni!>*
-
D.:
- Jó nem ölöm meg! *Mondom közös nyelven, majd kardmarkolattal ájulásra ütöm.*
-
I.:
*Az elszánt hentesmunka már elsőre meghozza a gyümölcsét. Látszik, hogy a régi jól bevált arénai módszerek a legjobbak manapság is. A lecsapó penge a bal kulcscsontot éri és csúnyán felhasítja a nyak alatti rész izmait. A férfi hang nélkül lehanyatlik a lesállásról. Körbenézve a másik lövész épp az erdőbe menekül, miután kihasználva a néhány piilanatnyi háborítatlanságot lejutott a fájáról.*
*A fegyvertelen, magát emgadó férfit könnyedén sikerül leütni. Körbenézve már nicns is igazából harc. Az ősvényen két test fekszik és egy alak vérző alkarját szorongatva áll a lovas mellett. Maloron végignézve az tűnhet fel elsőre, hoyg egyáltalán nem vérzik pedig a biztosan kapott ő is eleget a körülötte lévőktől. A lovag épp felméri a helyzetet és miután úgy ítéli az ellenállásnak vége
leengedi magasba emelt fattyúkardját.*
-
M.:
*Szétnézek a lesállásomból, sajnos az egyik meglógott. Sajgó oldalam követel magának némi figyelemet, ezért talán az elöbbinél is tovább tart az utam lefelé, vagy legalábbis ez a tervem.Erös késztetést érzek hogy kimutassam Doldzsah iránt érzett tiszteletem és megejtesek egy fohászt a jövendö csaták eredményeiért.*
-
D.:
*Amint körbenézek és látom semmi teendő nincs hátra felnyalábolom a leütött fickót és Malorhoz viszem. A társai mellé rakom le - Jól vagy? - *intézem hozzá a legelső kérdést* - Van kötelünk?
-
I.:
*Rájár a rúd Mustafára. A lemászás rekord sebességűre sikeredik, mikor is rossz helyre téve lábát már az első lépésnél sikerül némi kéregmorzsakékot magával rántanva leszánkázni a fán. Szerencsére ezt a többiekkel ellentétes oldaon, így csupán ő és az erdő kiállatai tudják a pontos részleteket. Leérve itt az ideje egy kiadós imának. Egyrészt a mostani harc tiszteletére, másrészt érzi a pap,
hogy Istene segítsége sem árt, ha még szeretné megérni az elkövetkező csatáit.*
*Az alél ttestet ledobva észrevehető, hogy a másik két földön fekvőt elhagyta a lélek. Egyikük koponyája szinte pépesre zúzódott a vasalt paták alatt, másikukat kardcsapás küldte a másvilágra. Malor aggodalamas arcot vágva leszáll a lováról és Dzsanához lép.*
-Én jól vagyok. Krad vigyáz az utazóira és vastag a páncélom. Te hogy érzed magad? Felnyílt az előző napi sebed? A mostani súlyos? Fertőtlenítsük le először.
-
M.:
*Összeszedem magam és elörevánszorogva megnézem a drága barátomat kér e ápolást. Amenyiben úgy vélem hogy már nem igényli a törödést akkor elindulok és keresek valakit aki legalább a fél órát biztosítja a lelkem épüléséhez.*
-
D.:
- Semmi bajom. Felszíni sérülés csupán. Már nem is vérzik. Ne aggódj! De hol van Mustafa? Megyek megnézem merre van - csend honol az erdőben.... - *ráncolom össze homlokom és arra veszem az irány amerre láttam Mustafát eltűnni.*
-
I.:
*Már neki sem lesz szüksége felcserre. Áttáncolt a holtak völgyébe. Az íjászok vélhető leshelyei felől érkezik az igazán leromlott állapotú Mustafa. Nem valami gyorsak a léptei és a bőven permetező véri is szép csíkot hagy amerre jár. Malor elé siet, közben vet egy baljós pillantást a vérző rablóra is, aki jobbnak látja leülni a társai mellé és nem mozdulni.*
-Csúnyák a sebei Uram. Mit segíthetek?
*Visszafordul Dzsanához, miközben felajánlja támogatását a dzsad férfinak, hogy könynebben eljusson a jelenlegi "bázishoz", ami a csatatér közepén nyugodtan ácsorgó harcimén.*
-Talán jó lenne megitatni az Urat és kimosni a sebeit, hogy meg tudja magát gyógyítani, mint téged Dzsana.
-
D.:
*Megkeresem a kulacsot. Előbb inni segítek Mustafának, majd ha nem bánja a sebeibe lötykölök vizet* - Sajnálom, ha fájni fog...
-
M.:
-Fél óra nyugalom elég lessz. A többit megoldom...azt hiszem. Van amarra még egy a másik meglépett. *Amint meglátom öket nem megyek tovább sehova. Letérdelek és hosszasan ecsetelem Doldzsah számára az örvendetes tényt hogy megúsztam ezt a "komoly" ütközetett bár talán ha ráér most szentelhetne rám egy kis idöt. Feledtetve az elmúlt percek magányát. Mindezt dzsadul és roppant tiszteletteljessen.//imádkozok//*
-
I.:
*Kis itatás és sebmosás után lehetősége nyílik Mustafának kicsit egyedül maradnia Istenével. Malor arrébb sétál és inkább a rablókkal foglalkozik. Ő is konstatálja, hogy ketten halottak és a harmadik fekvő férfi halántékán is van egy nagy vörös véraláfutás. Az eszméletén lévő rablónak ad egy tiszta gyolcskendőt és egy kis vizet a csomagjából, hogy beköthesse az alkarját.
-Kötelet hoztam a raboknak. Azt hiszem egyenlőre hagyjunk egy kis időt mindenkinek a megpihenésre a harc után. Indulásnál majd emgkötjük a kezüket.

D.:
- Rendben. - *végezetül megnézem a saját sebem. Nem mély, nem fájdalmas nagyon, de azért pici vizet lötykölök rá. A sebesült férfihoz lépek ezek után - fél kézzel aligha tudja bekötni a kezét - segítek neki eme műveletben - mégha nem is készültem "ápolónőnek".
-
I.:
*A nagyobb sebek Doldzsah segedelmével bezárulnak Mustafán. A bandita hálás szemekkel néz a dzsad nőre a kötözés közben.* -Köszönöm a segítséget és hogy nem öltek meg.
-
D.:
- Ez az Ő érdeme - *mutatok Malorra* - Ha rajtam állna népem igazságosztása szerint már halottak lennének. - *válaszolom neki kissé komoran.
-
M.:
-Így már jobb. *felállok és kicsit megszédülök.* -Hóha csak ésszel. *Keresem az egyensúlyom, mikor meglelem pár percre megállok.* -Csak egy maradt?
-
I.:
*A hallottak után már nem is néz olyan hálásan a rabló, sőt meglehetősen ellenségesen bámul az "ápolónőjére". Közben Mustafa is megtalálja az egyensúlyát.* -Nem a mi dolgunk bíráskodni, mi csupán a törvény elő állítjuk Önöket. -Ha jól láttam az egyik fekvő ember is él még, csupán leütötték, mint Önt tegnap.
-
D.:
*Dzsana csak egy közönyös vállvonással "nyugtázza" a hangulatváltozást, valamint Malor megjegyzését.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 3. nap délelőtt
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

/Súrion/

-Akkor Ön nagyon jeles vívó Uram. Egyébként Verdinába tartunk szőnyegkereskedők lennénk. Azt hiszem, akkor most nem merészkednek a rablók ismét a erdejük szélére Önnek hála.

*Mosolyog a kereskedő is. Szórakoztató az előadásmódod. Hallgatag társa csak hitetlenkedve felhúzza a szemöldökét és egy marék szotyit rágcsálva időnként kiköp. A kereskedő szemében kíváncsi csillogással közelebb jön és imitálva a sugdolózást a szája elé tett kezével normál hangerőn érdeklődik tovább.*

-Arról mit hallott az Úr, hogy abban az erdőben Verdina felé egy kacsalábon forgó palota rejtőzik? Azt beszélik a szomszédos városkában, hogy egy őrült mágus lakja.

*Mutogat az általad tegnap este elhagyott erdőség hegyre felhúzódó mélye felé.*

/Dzsana, Mustafa/

-Azt hiszem ideje felkelteni alélt társát, hogy megadjuk a tőlünk telhető végtisztességet a halottaiknak.

*Ezzel Malor előveszi kulacsát és a Mustafánál is alkalmazott víz-pofon módszerrel ébresztgeti a véraláfutásos halántékút. Néhány perc alatt egészen magához tér a bandita és rosszat sejtve körülnéz. Ő se valami szívéjes tekintettel vizslatja az őt leütő viadornőt. Eközben a lovag Mustafához fordul kérdéssel.*

-Mustafa Önnél maradt a csata után halott, akit a társaival együtt el kellene földelnünk megóvandó a vadak éhségétől?

*A két megmaradt rabló nem repes az örömtől, de azért nekilátnak a sírok kiásásának.*

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Igen maradt egy. Bár a másik meglógott. Nézek a leshely irányába, hátha felbukkan valaki.
-Na kurafiak, most megtudjátok milyen az a becsületes munka. Szépen elmgyünk a kistársatokért és elhozzuk ide, utánna ástok három csinos kis sírt ide az út szélére. Vázolom elüttük a lehetöségeteket, a kezemben lévö karddal adva nyomatékot szavaimnak.
-Amelyik megint megpróbál meglógni annak megígérhetem hogy mélyre lessz temetve. Értve vagyok!?
-No akkor szerintem tudjátok az utat, a bal oldali leshely felé haladjunk szépen!
Terelgetem öket a hulla felé. Elvonszoltatom velük a másik kettö mellé, és az út szélén megmutatom hova ásák a sírokat. Mikor úgy látom hogy sekély lessz az a gödör:
-Mélyebbre nyavalyások, ebböl az elsö kóbor macska kiásná öket!
Mikor végzünk szólok Malornak.
-Megvolnánk. Lehet Öket szíjra fűzni. Még megszentelem a sírokat és mehetünk. Úgy is teszek, de eszembe jut valami.
-No, csak nem vagyok én fából, várjunk már egy percet. Elöveszem és felcsatolom magamra a páncélomat.//mf vértvisletem van//
-Sajnos úgy néz ki ez az elbizakodotság nem tesz jót az egészségemnek, így engedek kicsit belöle. Vigyorgok szélessen.

[Huor Aikanáro]

Súrion

- Áá,inkább csak szerencsém volt.Tudja,sikerűlt őket meglepnem...

*Válaszolom szerényen,kicsit mosolyogva.*

- Verdina... Igen,mi is onnan jövünk.De azér elég hosszú még az út odáig,nem árt óvatosnak lenni.

*Közben meg veregetem Fahlan nyakát...
Majd hírtelen elkerekedik a szemem az öreg említése hallatán.*

- Hogy... Hogy micsoda?Nem nem hallottam effélét...!

*És közben értetlenkedve tekingetek a kereskedő által mutatott irányba! *

< Mit mutogat ez a marha vissza felé?Hiszen még előttem kell,hogy legyen...!? >

- Ugyan már,ez biztosan csak valami buta helyi mende-monda...

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

*A férfiakra hagyom a "munkát".
Elnézve Mustafa viselkedését egy apró gonoszkodó mosoly jelenik meg az arcomon.*
<Ahogy elnézem ő rosszabb mint én vagyok A kis hajcsárja... >
*Megpihenek, és most megnézem, hogy a mellkasi sebem nem-e nyílt szét (nem jelenti azt, hogy levetkőzöm - csak pusztán a nyíl ütötte lyukon keresztül vizsgálódom). Ha rendben nem foglalkozom tovább vele, de azért pihenek - érzem ugyanis, hogy ez a seb még nem alkalmas ilyen terhelésre.
Ha már jót szusszantam, akkor viszont megkeresem a bolámat. Szeretem magamnál tudni... ha megvan lebogozom a fegyverről, ha nagyon használhatatlan, akkor is elteszem a hátimba.*

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 3. nap délelőtt
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

/Dzsana, Mustafa/

*A rablók engedelmeskednek és Mustafa felügyelete mellett eltemetik halottaikat. Dzsana megvizsgálva tegnap szerzett sebét nyugtázhatja, hogy nem nyíl fel, de az is előre látható, hogy az ilyen idő előtti megterhelésekkel nagyon lassú lesz a teljes gyógyulás. A lovag eközben megvizsgálja a két lovat, hogy nekik esett-e valahol bajuk, de megnyugodva konstatálja, hogy nem történt semmi végzetes az állatokra nézve. A temetés és a halotti ima után elővesz egy összecsavart kötelet és megkötözi a két jómadarast úgy másfél láb távolságot hagyva kettejük között „felfűzi” őket. Ezután egy-két kérdéssel tájékozódna a többi banditával kapcsolatban.*

-Milyen messze vagyunk a tábortól? Hol van pontosan? Hányan vannak még és milyen felszereléssel rendelkeznek?
-Nincs messze már úgy egy órányi út lehet az ösvényen. Valami nagyobbacska kőkunyhó melletti kút köré állítottuk a sátrainkat. A házikót benőtte a gaz és az ajtót sem sikerült felfeszíteni. Ööö... Nem is tudom. Körülbelül még kétszer annyian lehetnek, mint ahányan most támadtunk.

/Súrion/

*Zavart ábrázatod láttán a kereskedő kissé csalódottan húzódik vissza.*

-Óóó. Sajnálattal hallom. Azt hittem ennek a mesének is van több változata és egy kis igazsága is. No sebaj nem gyerekmesékből élünk meg. Azt hiszem lassan tovább is indulunk. A lovak pihentek kicsit és most már tudjuk azt is, hogy sajnos résen kell lenni az erdő széli úton. További jó utat és az Istenek tartsák szemmel Önt.

*Ezzel meghajolva elköszön és felkászálódik a szekér bakjára. A társa is mormog valami viszlát félét, de ő továbbra is a környéket pásztázza a felhúzott nyílpuskával kezében.*

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Talán nem ártana bekötni a kicsike szájukat, nehogy túl hangossan jajgassanak ezek az anyaszomorítók, mikor a tábor közelébe érünk! Miért is kéne hinnünk nektek nyavajások?! Morgolódok a vérttel bajlódva, hiába no, rég nem volt már rajtam. Mikor sikerül belebújnom, és az utolsó csatot is meghúztam, büszkén kiegyenesedek.
-Mit nekem holmi puhány íjász! Vigyorgok szélessen.
-A ló mögé kötjük Öket? Bár én inkább itthagynám az összest de nem otthon vagyunk. Kacsintok Dzsanára.
Nagy mázlitok van higgyétek el. Ezen a vidéken nagyon enyhék a törvények. Jól kinéztétek a helyet mi?
-Akkor indulunk? Kérdem mikor már rendezödött a rabok sorsa.
Menetközben jut csak eszembe így Dzsana mellé kutyagolok.
-Nem is kérdeztem, a sebe hogy van? Majd este még teszek vele egy próbát, de ha ezek tényleg annyian vannak, mint állítják, lehet csak holnap lesz belöle valami. Azzal visszaballagok a hátvéd posztomra, és várom a következö hullámot.

[Yvett de Crei]

(Dzsana)

<Szerencse, hogy ezzel nincs baj. Na, de lehet a következő csata hosszabb lesz és azt nem bírja ki...
No mindegy... majdcsak lesz valahogy. Tényleg felvehettem volna azt a francos vértet.>

*A "vallatást" figyelmesen hallgatom ezek után, de azért közben Mustafára is figyelek, hogy mit megkínlódik a vérttel. Már épp kérdezném hogy kell-e segítség amikor végül is belebújik, így csak megmosolygom, a végén a büszke kiegyenesedést.*
- Mustafa. Otthon is csinálnak ló mögé kötéseket... - *ez egy kicsit úgy hangzik a számból, mintha nagyon is tudnám milyen az...*
- No, de ... ez nem az az ország, itt más a törvény nekünk kell alkalmazkodni ide. Úgyhogy nem lesz lóvontatás, majd én fogom a kötél végét.
*Így is szándékozom tenni. A pajzsot tartó kezemmel a lovat vezetem, míg a fegyverforgató kezemmel a foglyok kötelének végét fogom meg - és ha akadékoskodnának apró figyelmeztető, de erős rántással hívom fel a figyelmüket arra, hogy ebben a női testben kicsit több az erő mint gondolnák - nem jó packázni vele.*
- Köszönöm, a seb jól van. Nem nyílt fel. Igaz hogy lassan gyógyul, de hát nem ágyban pihenek
Alig egy órával ezelőtt nem tegeződtünk véletlenül?
Hogy próbát, mégeggyet? Oh... köszi, de nem ... tartogassad csak az erődet, ez már begyógyul magától is.
*Az út során figyelem a környezetet - no meg a jómadarakat... ha rakoncátlankodnak rántok a kötélen - minden egyes rakoncátlanság után nagyobb és nagyobb erővel...*

[Huor Aikanáro]

Súrion

*Felhúzott szemöldökkel értetlenűl állok,nem értem a kereskedő gyors vissza hátrálását.*

- Jó utat...

*Válaszolok kurtán és csak nézek utánuk,ahogy elhaladnak.*

< Nem értem...
Miért kell elrohanni csak azért,mert azt mondta,hogy nem hallottam róla?!Azt hittem,majd neki áll mesélni minden féle badarságokat és majd jót mulatok rajta.
Erre elrohantak...
Meg miért mutogatott vissza felé,fel az erdőbe,mikor a házat említette...
...Hiszen itt valahol kell,hogy legyen!Most kell,hogy odaérjek... >

*Majd miután elhaladtak Én is vissza szállva a nyeregbe megindulok tovább,közben időnként elgondolkodva nézek hátra a kereskedő álltal mutatott hegy irányába...*

// Nagyon sajnálom a késlekedést de tegnap előtt villámcsapás érte a netszolgáltatóm antennáját és egyszerűen nem volt netem,csak most lett kész...
sorry //

[Mesemondó]

_____________________________________________________________

KM esemény [Quator ar Zaraquer]
Helyszín: Verdina városa, Kereskedő Hercegségek
Időpont: „Zivatar”-Arel első hava, 3. nap délelőtt – dél
Résztvevők: Mindenki
_____________________________________________________________

/Dzsana, Mustafa/

*A foglyok egyáltalán nincsenek sem vicces, sem beszédes hangulatban, így csak sötéten merednek rátok. Malor először mintha felderülne _Mustafa vértes mutatványán, de a lovak után kötésre elkomorul az ábrázata. A kötelet Dzsanának nyújtja.*

-Nem tisztünk ítélkezni és nem is fogunk. A szájukat nem kell szerintem bekötni. Egyrészt én hiszek nekik, ha megígérik, hogy csendben maradnak. Másrészt mindegy, hogy ők szólnak jöttünkről a társaiknak vagy mi szólítjuk fel őket megadásra. Mondjuk lehet, hogy az elmenekültek már oda is értek. Mustafa örömmel látom, hogy Istene rendbe hozta a komolyabb sebeit. Kérem ismét vállalja el a hátvéd és a bekerítő szerepét. Dzsana vigyázz a foglyainkra légy szíves. Nem kihagyni akarlak csupán nem szeretném, ha az esetleges harccal járó kavarodásban meg találnának lógni.

*Az általános tervei megosztása után a menet elejére vezeti lovát, de a nő mellett elhaladva megáll egy pillanatra és a szemébe néz.*

-Vigyázz magadra.

*Ezzel felül a hátasra és elindul nyugodt gyalogló tempóban előre a haramiák táborának irányába. Ismételten felvállalva ezzel a „jó céltábla” szerepét. Lassan haladtok a terep és a folyamatos készenlét együttes folyományaként, de egy szűk óra sem kell és ténylegesen ritkulni kezdenek a fák, elmarad a sűrű aljnövényzet. Az idegek pattanásig feszülnek, de nem láttok sem mozgást, sem más ellenségre utaló nyomot. Úgy tűnik Malor teljesen nyugodt, mert így hátulról nem lehet észrevenni rajta, hogy nagyon forgolódna vagy babrálná a fegyverét. Az utolsó öt perces séta óráknak tűnhet, de végül sértetlenül kiléptek egy nagyobb irtásra. Ahogy kisorjáztok észreveszitek, hogy a körülbelül száz láb átmérőjű tisztás nagy része ki van kövezve csak az idők során felütötte a fejét a gaz a macskakövek között. Középen egy földszintes kőház áll. Nem egyszerűen kövekből lett összerakva, hanem egy összefüggő kőtömbnek néz ki az egész. Megvan rajta minden, ami egy erdei laktól elvárható. Spalettás ablakok, pánttal megerősített ajtó, cseréptető, kémény. Csupán az összes rész szürke gránit. Hasonló kialakítású kút leledzik a ház bejárata előtt tíz-tizenöt méterrel és e körül a háztól azért tisztes távolságban sorakozik 4-5 nagyobb sátor és a hozzájuk tartozó holmik nagy része. Úgy tűnik az itt tanyázó rablók sietve hagyták el a helyet.*

/Súrion/

*Egy ideig patthelyzetnek tűnik a dolog, mert a nyílpuskás poroszló is arra várhat, hogy elhagyd a szekér környékét, de végül egy biccentés kíséretében ő is felkapaszkodik a bakra és elindul a szekér Verdina városa felé. Ezután te is felülsz a lovadra és tovább indulsz, hogy elérd az öreg házát. Körülbelül délre jár már az idő mikor megpillantasz az út egyik kanyarulatát bevéve egy kisebb települést. Nincs nagy forgalom. A városka melletti mezőn fehéres-szürke foltként terül el egy hatalmas birkanyáj, melyet két-három juhász és hű társaik a pásztorkutyák felügyelnek. Ahogy közelebb érsz megemelve karimás kalapjukat intenek üdvözletet az újonnan érkezőnek. Itt a hegyek lábánál gazdag, dús a fű, de erdőt nem látni ameddig a szem ellát, csupán a hegyoldalban magasan fent egy-egy foltban.*

//Huor: Ok. Semmi gond. Megesik.//

[Herold Bardelot]

(Mustafa)

-Ha nem hát nem, de az ápolást igényli még az a seb. Hívom fel rá figyelmét. Meghallgatva Malor szavait kétkedön rázom a fejem. <persze és a végén még segítenek nekünk bográcsozni is nem ?>
Bólintok a kérésre hisz egyébként is a tervem volt hogy maradok a hátvéd. Az idegek táncával hála Doldzsahnak nincs sok gondom. Fleszökik az adrenalin, kiélesedenek a zazajok szagok hangok. Tisztára mint az Arénában a belépö elööti utolsó percekben. Ez a tény megnyugtat és magabiztossá tesz. < nah nyavajások most majd meglátjuk hogy lövöldöztök itt össze vissza... már ameddig oda nem érek >
Az üres tisztás és a fura ház lelomboz, sehol egy jó kis hepaj, pedig illett volna megköszönömm Doldzsahnak a kegyet. Ha más nincs akkor a házat kezdem el babrálni nézegetni elöször csak szemmel távolabbról, majd a kuthoz megyek hogy megnézzem van e víz vödr kötél vagy bármi a környékén, benne.