*Fázósan húzódik közelebb a felélesztett tűzhöz.
Lopva végigméri a férfit, és látva annak szinte kifogástalan öltözetét, kicsit feszélyezve érzi magát. De hát mégse vetkőzhet le egy férfi előtt a vadon szélén, hogy megfürödjön, meg aztán...nem fürdésre való még ilyenkor a tó vize.
Hiába titkolja, nagyon-nagyon éhes. A felé nyújtott cipó és főleg a sajt illatának nem képes már ellenállni.
Nagyot nyelve legszívesebben két kézzel kapna az étel után, de az utolsó pillanatban erőt vesz magán.
Szép illedelmesen
 elveszi, és alig hallhatóan köszönetet mond. Ám  tovább nem képes tűrtőzteni magát: szinte rágás nélkül nyeli a számára oly ritka csemegét.
 elveszi, és alig hallhatóan köszönetet mond. Ám  tovább nem képes tűrtőzteni magát: szinte rágás nélkül nyeli a számára oly ritka csemegét.A férfi kérdésére kissé elgondolkodik, majd halkan beszélni kezd:*
- Sajnálom, de szinte semmire nem emlékszem a gyerekkoromból, így azt se tudom, hol nőttem fel, honnan származom. Ameddig vissza tudok emlékezni, mindig úton voltam.
Fogalmam sincs, merre megyek - csak úgy vaktában indultam el a világba.
Nem akartam udvariatlan lenni, elnézést...A nyelvet ismerem valamelyest, de jobban megy a közös.
<...mi a csodát faggat ez itt engem?...egyszer azt mondja, ritkán látni errefelé külhoniakat, mint én...most meg azt mondja, helyinek tűnök...hát ki érti ezt?...fura alak...de szépen rajzol...
kedvesnek tűnik...vajon ki lehet?...>
*Beszéd közben a mókust simogatja, megkínálja egy darab sajttal is.
Hirtelen elkomorul, mert eszébejut valami.*
- Te jó ég, hol a takaróm? Reggel még megvolt. Ohh, sejtem már: volt egy kis kalandom, ami után sietve kellett odébbállnom...úgy látszik, ottfelejtettem. Na, szép kis éjszakának nézek elébe ebben a hidegben
*Tanácstalanul néz a másikra.*



 *
 * *
 *
