Úttalan utakon, az ország földjét járva...

[Catti Brie]

/Venge/

*Fázósan húzódik közelebb a felélesztett tűzhöz.
Lopva végigméri a férfit, és látva annak szinte kifogástalan öltözetét, kicsit feszélyezve érzi magát. De hát mégse vetkőzhet le egy férfi előtt a vadon szélén, hogy megfürödjön, meg aztán...nem fürdésre való még ilyenkor a tó vize.
Hiába titkolja, nagyon-nagyon éhes. A felé nyújtott cipó és főleg a sajt illatának nem képes már ellenállni.
Nagyot nyelve legszívesebben két kézzel kapna az étel után, de az utolsó pillanatban erőt vesz magán.
Szép illedelmesen elveszi, és alig hallhatóan köszönetet mond. Ám tovább nem képes tűrtőzteni magát: szinte rágás nélkül nyeli a számára oly ritka csemegét.
A férfi kérdésére kissé elgondolkodik, majd halkan beszélni kezd:*

- Sajnálom, de szinte semmire nem emlékszem a gyerekkoromból, így azt se tudom, hol nőttem fel, honnan származom. Ameddig vissza tudok emlékezni, mindig úton voltam.
Fogalmam sincs, merre megyek - csak úgy vaktában indultam el a világba.
Nem akartam udvariatlan lenni, elnézést...A nyelvet ismerem valamelyest, de jobban megy a közös.

<...mi a csodát faggat ez itt engem?...egyszer azt mondja, ritkán látni errefelé külhoniakat, mint én...most meg azt mondja, helyinek tűnök...hát ki érti ezt?...fura alak...de szépen rajzol...
kedvesnek tűnik...vajon ki lehet?...>

*Beszéd közben a mókust simogatja, megkínálja egy darab sajttal is.
Hirtelen elkomorul, mert eszébejut valami.*

- Te jó ég, hol a takaróm? Reggel még megvolt. Ohh, sejtem már: volt egy kis kalandom, ami után sietve kellett odébbállnom...úgy látszik, ottfelejtettem. Na, szép kis éjszakának nézek elébe ebben a hidegben

*Tanácstalanul néz a másikra.*

[Sion]

(Yokomoto)

-Sajnálom, nem akartam megbántani... Biztosan nehéz lehetett... Nos ha gondolja, a nyelvet szívesen gyakorlom magával amíg együtt vagyunk!

-Hogy sietve távozni? Megtámadták? - *kérdezi felindultan és látszik rajta hogy nagyon komolyan veszi az ügyet* - Mondja el kik voltak és rendezzük a dolgot!

-A pokróc felől pedig ne aggódjon! Ugyan katonai holmi, de annál melegebb! Még azt is megválaszthatja pokrócot vagy hálózsákot kér...

[Catti Brie]

/Venge/

<...ohhh....hogy a fenébe...na, most jól elszóltam magam...hogy ebből hogy mászok ki...>

*Látszik a lányon, hogy komolyan zavarba jött. Fülei szinte lángolnak. Amikor megszólal, az inkább hebegés, mint normális beszéd.*

- Ohh, azt hiszem, egy vallomással tartozom. Ön megvendégelt, felkínálta a takaróját is. Úgy érzem, a legkevesebb, hogy őszinte legyek - erősen töri a fejét, hogyan is fogalmazzon -
Nem támadott meg senki. Ööö...hogy is mondjam...szóval nagyon éhes voltam, és útközben elemeltem egy halásztól két halat. Mentségemre szolgáljon: maradt még neki bőven. De hirtelen lépteket hallottam, és jobbnak láttam elinalni, mert fizetni nem tudtam volna érte.

<...hmmm...azt hiszem, ennyi egyelőre elég lesz...nem kell mindent tudnia...még elzavarna, akkor meg jéggé fagyok...>

- Hogy a nyelvet gyakorolni? Azt hiszem, rossz tanítvány lennék. Elszoktam én a tanulástól. De azért köszönöm a szívességét. - *nagy, ártatlan szemekkel néz Yokomotora, mintha kettőig se tudna számolni *

[Sion]

(Yokomoto)

*Látszik rajta hogy a lopás beismerése nem dobja fel túlzottan. Elítéli azokat akik lopnak, de azt mégjobban ha a szükség viszi rá őket.*

-Hmm... Nem jó dolog ilyet cselekedni és egyszer mindenképp lessz aki ügyesebb magánál! - *mondja komoran* - Munkát kellene keresnie! Mihez ért ha szabad kérdeznem?

[Catti Brie]

/Vemge/

*A fiatal lány igencsak megszeppen, midőn meglátja Yokomoto elkomoruló arcát.
Lesüti szemét, majd hosszas hallgatás után csendesen megszólal:*

- Elhiheti, Uram, nem szórakozásból tettem és teszem. Kisgyerek voltam még, amikor egyedül maradtam a világban. Nem sok mindenre emlékszem, csak annyira, hogy egy napon idegen lovasok jöttek, akik kiirtották a családomat. Egyedül maradtam, senki se segített.
Ha nem akartam éhenhalni, valahogy szereznem kellett ennivalót. Sehol se tűrtek meg sokáig - ugyan kinek kellene egy árva gyerek, aki csak nyűg mindenki nyakán - egyre indulatosabban beszél, egyre dacosabban villan tekintete a másikra. Szemeiben mintha könny csillogna, miközben folytatja - Soha nem volt alkalmam tanulni, se mesterséget, se mást. Néha találkoztam ugyan jó emberekkel, de inkább csak olyanokkal, akik kihasználtak, megloptak, megvertek, elzavartak.

*Kis időre elhallgat.
Végül csak egyetlen mondat hagyja el száját:*

- Hogy mihez értek?...Az életbenmaradáshoz...

*Elkeseredett, de ugyanakkor korához képest kemény tekintettel néz a férfira, felkészülve rá, hogy itt se maradhat tovább.*

[Sion]

(Yokomoto)

*Yokomotot megenyhíti a lány története, s mikor meglátja a könnycseppeket sajnálat ébred benne a lány iránt. Sajnálja őt hogy megtörtént vele mindez és mégjobban amiatt, hogy senki nem állt mellette. Egyenlőre nem tudja hogyan, de megpróbál segíteni.*

-Fiatal kora ellenére túl szomorú történet a magáé, de majd meglátjuk mit tehetünk ez ügyben... Egyenllőre, ha gondolja velem tarthat. Észak felé megyek, a keleti hágók irányába. Arrafelé mindíg akad tennivaló a magamfajtának és majd azt is kieszeljük maga mihez kezdhet. Ezt az életbenmaradás dolgot pedig majd alkalomadtán jobban is kifejtheti... Egyenlőre egyen és pihenjen. Holnap korán tovább indulok. Ha úgy dönt hogy velem jön, indulás előtt meg kell mosdania. Nem akarom megsérteni, de nekem fontos hogyan és kivel jelenek meg. Amíg beérünk egy városba, megkapja az egyik kimonómat, ott pedig csináltatunk néhány újat a maga számára. A többivel egyenlőre ne foglalkozzon...

[Catti Brie]

/Venge/

*Meglepetten néz a férfira a hirtelen hangváltás miatt. Nem volt alkalma hozzászokni ilyesféle reagálásokhoz. Mint ahogy ahhoz sem, hogy emberszámba vegyék, sőt, magázzák, mint egy igazi felnőttet.
Nem mondhatni, hogy rosszul esne neki *

- Köszönöm a szíves meghívását, Uram. Nincs semmi határozott célom, bárhol ugyanolyan jó nekem, vagyis mindegy, merre indulok tovább a világban.

*A mosakodás emlitésére ismég lángvörössé válnak a fülei. Zavartan, alig érthetően mormogja:*

- Ohh, Uram, kérem ne értsen félre. Nem szoktam én ilyen elhanyagolt lenni. Csak mostanában nagyon nagy a zűrzavar körülöttem. Úgy érzem magam, mint az űzött vad. Sehol sincs maradásom. Vagy elzavarnak, vagy egyszerűen csak mennem kell - és képtelen vagyok rájönni az okára. Valami hajt, űz, nem engedi, hogy sokáig időzzek egyhelyben.
Ha tényleg úgy gondolja, szívesen tartok önnel - de csak ha tényleg nem vagyok terhére.
Ugye, hozhatom magammal a kis barátomat is? Valami rejtélyes módon hozzámszegődött reggel, és azóta nem tágít.
Hosszú idő óta ez a kis állat az első, aki meg tud mosolyogtatni.

*A lányt kimeríti a hosszú monológ. Teljesen szokatlan, hogy ő ennyit beszéljen egyszerre.
Maga se érti, de ez a férfi valahogy mintha különös hatással lenne rá.
Bocsánatkérő mosollyal magára tekeri a kapott pokrócot, leheveredik a lehető legközelebb a tűzhöz.
Már félálomban motyogja:*

- Jó éjszakát, Uram. Reggel majd megmosakszom...reggel...majd...

[Sion]

(Yokomoto)

-Nem, ne fogadkozzon hölgyem, nem azért hoztam fel... Tudom hogy nem könnyű a vadonban és elzárva minden lehetőségtől. Majd teszünk róla hogy ez megváltozzon amennyire lehetséges! És nincs a terhemre. Az igazat megvallva nem vagyok hozzászokva az egyedülléthez. Világ életemben sürgés forgás volt körülöttem és örülök hogy van valaki a közelben... A mókussal pedig nincsj bajom. Ha velünk akar tartani, hát jöjjön nyugodtan! Most pedig pihenjen! Holnap hosszú út vár ránk.

*Azzal elmegy a sátrához és kihozza a pokrócot. Még nem álmos, úgyhogy elővesz egy könyvet és olvasni kezd. Ez már meghozza hatását és rövidesen ő is bebújik hálózsákjába és nyugodni tér a tűz túloldalán.*

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, kora reggel

*Venge a hosszú úttól kifáradva egész hamar elszundít, mókusa is bebújik a pokróc alá... Ellenben Yokomoto még olvasás után is forgolódik egy keveset... A tűz egész sokáig ég, mindketten alusztok, csendesen telik az éjszaka... Másnap reggel kicsit fázósan keltek, de annyira nem vészes. A tűz még valamennyire parázslik, ha tesztek rá száraz mohát. gallyakat még életre kaphat...

Yokomoto ébred először, Venge csak egy picit később... a mókus persze ismét meglépett *

[Sion]

(Yokomoto)

*Amíg Venge még alszik, odamegy a tóhoz és gondosan megtisztálkodik. Belebújik egy új rend ruhába, majd mivel még hűvös van, iszik egy gyűszűnyi vérpezsdítőt. Összekészíti a cuccát az indulásra, Vengének kikészíti megmaradt váltásruháját, majd a hálózsákját széthajtva kifeszíti a tó elé két fára, hogy a lányból takarjon valamelyest miközben tisztálkodik. Nem mintha leskelődni szeretne, de a lányt valószínüleg kicsit megnyugtatja. Ha még azóta sem kelt fel, akkor ébreszti, hogy lassan indulni kellene...*

[Catti Brie]

/Venge/

*Bár úgy látszik, mintha még aludna, valójában Venge rég felébredt Yakomoto motoszkálására.
A vadonban hozzászokott, hogy azonnal éber legyen, de jónak látja inkább megfigyelni a férfi tevékenységét.
A paravánszerűség kifeszítése elégedettséggel tölti el.*

<...nocsak-nocsak...egy igazi lovag a vadonban?...>

*Ám valójában igencsak jólesik a férfi gesztusa.
Az viszont csalódottsággal tölti el, hogy a takaró alá nyúlva megint nem találja a mókust.
Reméli azért, hogy ismét nem ment messzire. Sajnálná, ha elveszitené új kis társát.

Meghallva Yakomoto közeledő lépteit, behunyja szemét, úgy tesz, mintha aludna még. *

[Sion]

(Yokomoto)

-Venge... - *szólítja meg halkan s közben gyengéden megrázza a lány vállát* - Ideje indulnunk... Kikészítettem egy rend tiszta ruhát a pokróc mögött pedig megmosakodhatsz...

*Nem könyörög sokáig. Nem ahhoz van szokva. Feláll és kicsit megbabrálja a tüzet hogy feléledjen. Cipókat vesz elő, egyet magának, egyet pedig a lány kap ha előjött a tisztálkodásból. Indulás előtt a tüzet gondosan eloltja, homokkal fedi, majd valamivel arrébb megtölti a kulacsot friss vízzel. A lovat kantárszáron vezetve indul el. Minden cuccukat a lovon helyez el. Próbál iramot diktálni, de figyel rá hogy a lány is lépést tudjon tartani vele...*

[Catti Brie]

/Venge/

*A lány mesterien tetteti, mintha most ébredt volna. Felugrik, majd megköszönve a friss ruhát és a rögtönzött tisztálkodóhelyet, máris szalad a tóhoz.
Igazából jólesik neki végre egy alapos mosdás, de agyában ott forognak még a férfi tegnapi szavai is - és kissé szégyenkezik is kinézete miatt.
Átöltözve, frissen, tisztán tér vissza a közben felélesztett tűzhöz.
Hálás mosollyal köszöni meg a reggelire kapott cipót.
Nincs ugyan ilyen kapkodó tempóhoz szokva, de igyekszik a férfi kedvére tenni: nem szeretne egyedül maradni, étel-ital és komolyabb felszerelés nélkül.
Próbál nem lemaradni Yokomoto és a lova mögött, de mégis lelassít néha, hátra-hátrales, hátha megpillantja végre a kis csavargó mókust, amely még mindig nem tért vissza.*

[A Dorcha]

Vengének és Yokomotonak
Tiadlan földjén, kora tavasszal, délelőtt

*A reggeli tisztálkodás után, reggeliztek, és útra is keltek, hogy tovább folytassátok utatokat északnak. Kicsit erősebb tempót diktáltok, így egész jól haladtok. Természetesen visszatértetek a kijárt útra, de csendes minden. Eközben Venge mocorgást érez a tarisznyájában... a mókus kidugja a fejét, kiszagolgat... kémlel, majd pillanatok alatt kimászik, és újra a lány válláról szemléli a terepet....

Hosszan utaztok, órák telnek el, de egy árva lélekkel sem találkoztatok... ez fölöttébb furcsa...*

[Sion]

(Yokomoto)

*Valóban különös hogy ilyen kihalt az országút, de egyenlőre nem tehetek mást minthogy tartom a tempót, és egy kicsit jobban figyelek... Talán a legközelebbi faluban meg tudják mondani mi az oka...*