Hónicsi

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Meiko, Sidhosi

Haga szerencsére egyre jobb állapotban van. Némi élesztgetés hatására, felnéz rátok, majd Meikot meglátva halványan elmosolyodik. Aztán észbe kapva megpróbál felkelni a földről, de erőtlen keze nem bírja el súlyát.

- Szumaien, Meiko szei. – suttogja. – Azt hiszem megleptek a tolvajok és nem tudom miért, de nehezemre esik lábra állni…

Egy rövid pihenő biztosan jót tenne neki…
Ekkor teszi fel Sidhosi a nagy kérdést: Mit tudsz a Móichi családról… Elgondolkozol hát rajta.

Kita

Kubota a fejét ingatja kérésedre:

- Nem ana, nem jössz velem. Csak akkor, ha máris vissza akarsz fordulni utadon. Ha én pátyolgatlak, örökre mankó kell a járáshoz. Maradj Meiko szei-el, jóravaló teremtésnek látszik. Próbálgasd az itteni életet, és ha nem tetszik, este szólj, hogy hajózni akarsz.

- Miért hazudtam? Nos, ez talán kissé erős így, de ha jól tudom hazád s a Birodalom nem szimpatizálnak egymással. Egy tudatlan itteni csak a barbárt látná benned, egy tanult pedig az ellenséget. Sorsod mindkét esetben ugyanaz lenne: örök rabszolgaság. Ezt pedig nem szeretném.

- Kinézeted alapján lehetnél itteni őslakos, ezó. De a nyelvet nem bírod. Maradjunk inkább a niarei származásnál. Tudom, berzenkedsz megtagadni otthonod és származásod, de itt néha muszáj.
Feltéve persze, ha túl akarod élni az utazásod…

- Nos minden jót, este találkozunk, ana. – simogatja meg a hajad, miként atyád tette volna. S ezzel tényleg a dolga után siet.

[Nibur Sakraf]

(Kasima)

*Nyugodtan hallgatja végig Tarot, közben az ő fejében is egyre az motoszkál, h csak egy áruló keze lehet a dologban...de mi van akkor, ha ez a férfi az áruló, és ez egy csapda? Gondolataiba merülve gy pillanatig nem is vette észre a körülötte folyó eseményeket, csak Taro pillantásából látta, hogy valami készülődik. A tekintetét követve észreveszi a rémült személyzetet, majd a gyorsan távozó kereskedőket, és ekkor meghallja a muszatasi hangját is. Hátrafordul.*

<Egy muszatasihoz nem méltó, hogy érzelmeit ennyire kimutassa...Ha még arra sem képes, hogy érzelmeit rejtve kezelje, akkor más téren sem lehet méltó rangjára.>

*Miután Taro közölte a dühös vendéggel, hogy védelme alatt áll az öreg ő nem szól többet, figyeli az eseményeket. Ha esetleges harc alakulna ki nem szólhat közbe, mert azzal "testvére" büszkeségét sértené.*

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Taro, Kasima
Helyszín: Hónicsi – Északi Kapu – A Nemes negyed és a Kereskedő negyed határán
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Taro

- Úgy? – néz Taróra Okuma. Arcán sem haragot, sem érdeklődést nem fedeztek fel. Szinte közömbösnek mondható a viselkedése, miként eddig is, bár szavai szerint egyáltalán nem az.
- Akkor téged kell móresre tanítanom, hogy a „védenced” – hajlik gúnyosba a hangja – megértse végre: pusztuljon a szemem elől.

Kutatóan mér végig:
- Nemesnek vallod magad, de csak egy iskola monját viseled. Melyik Ház szolgálatában állsz?
Kis szünet.
- Ám mindegy is. Kósura hívlak, a tét az öreg feje. Életre-halálra.

Ahogy ezt kimondja, az általad oirajannak tartott nő nekitántorodik a falnak, a terasz személyzete pedig rémülten hördül fel.

Okuma lekezelő pillantással méreget, míg a válaszod várja.

Kasima

Barátod bajban van, ezt a kihívást nem utasíthatja vissza, csak ha a becsületét félredobja.
Az öreget láthatóan szórakoztatja trófea mivolta, s kissé hátradőlve, mosollyal az ajkán várja a fejleményeket. Gyanúd kétségbe fordul: mi van ha így törnek Taro életére, elveszejtve egy senki által nem érdekelt párbajban, egy hjakusóért?

[Niobe]

Meiko

* Megkönnyebbülök, ahogy sikerül Hagát magához téríteni. Mégsem maradhat itt a földön fekve. Tisztában vagyok azzal, hogy most pihenésre van szüksége, de eszméletlen állapotban nem megyek vele sokra, és valahogyan haza is kell vinni. *

- Sajnálom, hogy előre küldtelek és végig kellett szenvedned azoknak a tolvajoknak a bántalmazását. Nos, pihenned kell, így hazakísérünk jó?

* Majd odafordulok a paphoz: *

- Ha megkérhetem, segítene elkísérni minket Haga otthonához? A kérdésére sajnos sok mindent nem igazán tudok válaszolni. Apámtól tudom, hogy nagyon jó minőségű az árujuk de személyesen kell őket felkeresni vásárlás vagy akár információ esetén a falujukban, de hogy hol van az a falu, nem tudom. Erről csak apám tudna nyilatkozni. Esetleg elmehetünk hozzá, miután biztonságban tudom Hagát. De előtte még meg akarom várni, hogy mi lesz Kitával. * majd körbe nézek, mire jutott Kita. *

[Yvett de Crei]

(Kita)

- De... - *de nem fojtatom. Nézek Kubota után kifejezéstelen szemekkel. A régmúlt emlékképei tolulnak szemem elé a valóság látszata helyett.*

Újra ott vagyok a tisztáson Tiadlan földjén mesteremmel, Onasati-samaval. Ott mondta el, a látomásom után, hogy mennem kell.
- Lassan itt az idő, hogy tapasztalatokat szerezz. Ez egy jel, hogy indulnod kell. Ide bármikor visszatérhetsz, s tudod jól, ha tanácsra van szükséged elméddel mindig elérhetsz. Egy darabon elkisérhetlek, de nem tarthatok végig veled. Kérlek gondold át alaposan, minden támogatást megkapsz tőlem, te vagy a legjobb tanítványom, nagyon tehetséges vagy. De nem pazarolhatod tehetséged, fejlődnöd kell, s azt már csak akkor teheted meg ha útra kélsz. És a legfontosabb, ne ijedj meg a változástól. A változás nem mindig rossz... sőt...
- Mester! Ez akkor most azt jelenti, hogy már nem tanulhatok Öntől?
Én nem érzem úgy, hogy már a saját utamat kell keresnem.
A bizonytalan változás eddig mindig csak szomorúságot hozott életembe. Kivétel amikor Osanati-sama ide került, és...
- Nem Kita, amit most tudnod kell azt már tudod, ideje, hogy megállj a saját lábadon, s a magad utad járd. Ha elegendő tapasztalatot szereztél gyere vissza hozzám, és folytatjuk a tanításod. De amíg ez bekövetkezik nincs mit tanítsak... Készülj az indulásra...
És ezzel ott hagyott egyedül a tisztáson.

*Ahogy most Kubota hagy itt idegen földön, idegenek között.

További képek peregnek le előttem - kívülről talán úgy tűnhetek mint aki révületbe esett.*

Hófödte hegycsúcsok... gyönyörű tiszta égbolt... melyet lassan füstcsíkok rondítanak el... Fekete páncélosok, kezükben hatalmas pengével és pajzzsal... harcolnak. Ellenfeleik nehezen tartják magukat, a páncélosok túlerőben vannak... Egy hosszú fekete hajú férfi, szürke-kék kimonóban, a Kigasi jelét hordozza magán. Mellette egy fiatalabb fiú... sötétkék alvó arany sárkánnyal hímzett kimonóban puszta kézzel harcol, de ilyen stílust még nem láttál, sőt... nem is hallottál még róla. Egész testében mozog, minden mozdulatának íve van... szemei borostyán sárgán lángolnak...
...
Ez volt ama bizonyos látomás, mely után mesterem elküldött...
- A Kigasi és az O-dome-ho jele... és együtt... ez szinte lehetetlen...
Kigasi, a magányosan harcoló roninok jelképe akik állandóan járják a földeket, s segítenek ahol szükség van rájuk... és az O-dome-ho, a Sárkány... Ez egy olyan ősi titokzatos stílus melyet tudtommal csak a távoli szigetvilágon ismertek, de hogy Tiadlan földjén legyen valaki aki ezt használja...

<És ha az a hegycsúcs nem is a Gro-Ugoni bércek voltak? Távoli szigetvilág, ahol most vagyok...
Tudnom kell miért vagyok itt... Nem véletlen a sorsom, hogy ide érkeztem
Meglelem valaha is a választ minderre?>
*Csak állok és nézek - talán kubota tömegbe vesző alakját figyelem, de lehet, hogy még mindig máshol járok... Ha valaki ismeri az emberi lelket láthatja, hogy emlékképekkel hadakozom magamban. Emlékképekkel, melyek nem rosszak, inkább erőt adnak a folytatáshoz, a maradáshoz.*

[Kijoe]

Sidoshi

*A meggondolatlan kérdéseim gyorsan elhagyják ajkaim és rázúdítom őket a fiatal asszonyra, aki épp egy bajbakerült barátján próbál segíteni.*

<Ohh, mekkorra ökör vagyok. Igaza van mesteremnek, sajnos még tényleg meg kell tanulnom fékentartani a bennem sunnyadó sárkány dühét. Hogy nem vagyok képes, higgadtan gondolkodni. Ez a támadás nagyon hasonlít a szüleim elvesztéséhez. Nem is gondoltam, hogy ennyire kimozdít a fáradságos munkával felépített önuralom alól. ÉRTEM, Ó Hatalmas! Tanulok, hogy szolgálhassalak!> - felnézek az égre miközben próbálok magamra nyugalmat erőltetni.

*Miután kissé lenyugodtam folytatom a segítségnyújtást amit elkezdtem.*

- Természetesen segítek Meiko szei. Ne haragudj, hirtelen feltett kérdéseim miatt, ez a támadás valamit előhozott a régi sebekből... - itt elhallgatok és segítek talpra állítani Hagát.
- Menjük és kisérjük haza, utánna pedig meglátogatnám az apját ha nem bánja? - intézem mondandóm továbbra is Meikohoz.

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Meiko, Sidhosi

Hagának segítetek felkelni a földről és két oldalról megtámogatjátok.
Kitára néztek, ám Ő még Kubota távolodó hátára szegezi tekintetét, igencsak elgondolkozott.

Meiko, követed Kubota távozását, és szemed megakad a három felpakolt kordén. Ezeket a tolvajok pakolták össze, de itt maradtak.

Kita megfordul, és elrévedő tekintettel néz rátok. Szeme kitágult, nézése merev, mintha nem is titeket látna. Aztán halványan megborzong és újra rátok fókuszál, ezúttal élő pillantással.

Kita

A feltörő emlékek hatása alatt bénultan és szóra képtelenül állsz a terecske közepén. Mire feleszmélsz már csak Kubota távolodó alakját látod a sikátor bejáratánál, és hamar eltűnik a felhalmozott ládák mögött…
Megfordulsz és látod: Meiko és Sidhosi még várnak rád, támogatva Meiko barátját, ki alig áll a lábán.
A kép viszont egyre homályosabb:

„Meikot látod, ám ruhája fekete, benne arany szállal szőtt hímzés. Sidhosi látszólag nem változott, ám kalapja már nincs fején és csúnyán megpörkölődött arca, feje. Köztük egy öregember, kit támogatnak, feje lekókad, erőtlen testére ráfér a segítség. Mindketten sebektől és vértől vöröslő ruhában vannak. Az öreg hirtelen felemeli fejét és tekintetét rád szegezi. Ijesztő, mert szemgödrében izzó vörös ragyogás: a Gonosz maga tekint rád.
Elsötétül minden, csak a páros sikolyt hallod a földöntúli kacaj mellett.
Társaid sikolyát…”

Rád vár Meiko és Sidoshi, támogatva Meiko barátját. Láthatóan indulnának valahova.

[Yvett de Crei]

(Kita)

*Az újabb látomás kizökkent a régi emlékképek felidézéséből. Hagara nézek és önkéntelenül is ökölbe szorul a kezem. Számomra nem kétséges, hogy mit takar a látomás - nem sokszor értelmeztem félre eddig őket, legfeljebb nem voltam elég alapos és körültekintő.
Tudom, hogy nem szólhatok senkinek arról amit láttam. Látszik Meikon, hogy aggódik Hagáért, meg sem fordul a fejében, hogy ő is az életére törhet. Nem hinne nekem. Ezt a saját bőrén kell megtapasztalnia - nekem pedig ott kell lennem.
Hozzájuk lépek sötét titkot magamba zárva. Két kezem összeérintve meghajlok előttük.*
- Ha nem bánni, én menni Ön és Ön nel. Segít én. Támogat barát. Ön sérült - *ezt Meikónak mondom, picit ráemelve tekintetem* - Én támogat barát Ön, Ön mutat út. Könnyűbb.
*Az még látszik rajtam, hogy Sidhosira nem merek úgy tekinteni mint Meikóra; sőt, őt még csak megszólítani sem merem nagyon. Hiába, Kubota intelme eléggé erős volt.*

[Niobe]

Meiko

* Sidoshi válaszára bólintok, majd megfogom Hagát és segítek felállni. Érdeklődve nézem Kita különös tekintetét, amitől egy pillanatra kicsit megijedek. *

< Vajon mi lelte? Mi olyat mondott neki Kubota, amitől ennyire megijedt vagy megváltozott? Talán egyszer majd megtudom. >
< Hoppá, azok a kocsik. Elfelejtettem megemlíteni a vezetőnek és senkinek nem is tűnt fel. Legközelebb figyelmesebbnek kell lennem. Elég egy apró hiba, és az életembe kerülhet. >

* Ahogy Kita odalép és felajánlja segítségét rávilágosítva saját sérüléseimre, amivel nem igazán törődtem a harc és megrázkódtatás hevében, bár szerencsére csak egy kis zúzódás, rámosolygok, majd bólintok felé beleegyezően és átadom neki a helyemet. *

- Köszönöm a segítséget Kita. Hálás vagyok. Ígérem mindenben számíthatsz rám.
* Majd mindkettőjük felé intézem szavaimat, bár gyanítom Kita nemigazán fogja megérteni minden szavamat, de talán a lényeget kihámozza belőle és a pap is irányítani tudja. *

- Egy fél pillanatot kérek, csak meg kell néznem a támadóim által itt hagyott kordékat. Mi volt az amiben megzavartuk őket. Tudnom kell. Addig is induljatok el kifelé az utcára, mivel lassan fogtok haladni, van annyi időm, gyorsan végzek.

* Majd gyorsan odalépek a kordékhoz és megnézem, mi van rajtuk. *

[Marcus]

Jaeda no Kaito no Taro
_________________________

Tekintete közönyös volt, akár csak a vele szemben álló férfié, kinek gúnyos szavait elengedte a füle mellett. Állta Okuma kutató tekintetét, ki származását firtatta, de látszólag mindez egyáltalán nem érdekelte, még a válaszadás lehetőségét is megvonta tőle. Vagy nagyon jól tudta, hogy kivel áll szemben, vagy gőgje tette mindössze ennyire közömbössé. Azonban nem volt ideje ezen elgondolkodni.

„Kósu” – hangzott el a szó. A sugasa szeme sarkából látta, hogy a muszatasi háta mögött a lány abban a pillanatban, mikor elhangzott a párbajra hívó szó, nekitántorodott a falnak, és hallotta, amint a teaház őket figyelő személyzete ijedten felhördül. Szemei összeszűkültek egy pillanatra. Okuma tehát ismert volt közöttük, és talán már számos párbajt vívhatott. Taro csak az iskola falai között edzette tudását, és hivatalosan csak egyetlen, nem halálos kósut vívott, mielőtt Kotoro mester elismeréseképpen átadta számára pecsétjével ellátott Rakka-ken bizonyítványt. Nem habozhatott, de nem is állt szándékában, a becsülete volt a tét. A becsülete, amely nevén, kardján és bartáján kívül még megmaradt számára.

- Én, Kaito no Taro a kihívást elfogadom. – hajolt meg az illemnek megfelelően Okuma felé, majd az előírásban foglaltak szerint tovább folytatta – Kérem nevezze meg a kósu helyét, időpontját és a tanúját. Az én tanún Sigaru no Kasima.

[Nibur Sakraf]

(Kasima)

<Nem tetszik a dolog, nagyon nem. De nem tehetek semmit.>

*Elkomorul kissé a kihívás hallatán ,és átfut az agyán, h ha ez egy csapda, akkor igazán jó csapda. A hitvallás kötelez!! Ez alól nem bújhat ki senki a kard szentjei közül. És ez a kihívás is hírtelen jött. Vagy nagyon agresszív az a pojáca, vagy megrendezett az egész jelenet. Bár a közönséget elnézve, nomeg a kihívó társnőjét elnézve ők nem tudhatnak róla. A felkérésre bólint.*

-Megtisztelsz, ha segédkezhetek.

*Csak reméli, h nem egy jóval erősebb ellenféllel kerül szembe rokona. Mindazonáltal bízik is. Jó képzést kaptak, és a sárkány ereje lakozik bennük. özben fél szemmel méregeti az öreget.*

<Ez most vagy tud valamit, vagy bolond!! Vagy elég nagy a hatalma ahhoz, h ne féljen>

*Ez utóbbi aggasztotta a legjobban.*

<Talán hagyni kellett volna, h magátol kiderüljön mi az öreg valójában. Ha bajba került volna megtudhattuk volna. És van egy olyan sejtelmem, h meg tudta volna magát védeni...de túl sok a volna. Már mindegy>

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Kita, Sidhosi

Kita, átveszed Meikotól Haga bal karját, és segítesz Sidhosinak a kis épület felé irányítani lépteit. Teste gyenge és ernyedt, érezhetően nagy szüksége van a segítségre.

Sidhosi, szó nélkül tudomásul veszed a cserét és Kitával indulsz el.

Meiko

Átadva Kitának a terhedet, a három kordéhoz sétálsz.
A ponyvát fellebbentve nézel alájuk.
Az első kordéban szalma közé tett, viasszal lezárt korsókat találsz.
A második kordéban zsákok várakoznak, valószínűleg rizs vagy valami hasonló lehet bennük.
A harmadik kordéban lezárt ládák sorakoznak.

Egyiken sem látsz semmiféle jelzést, csak egy vörös kézlenyomatot. Mintha az egyik rakodómunkás vörös festékkel kente volna össze a holmikat.

A furcsaság ebben csak az, hogy a családod és a férjed családja is – mint a törvény írja elő – MINDIG megjelöli saját monjával a szállítmányokat…

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Taro, Kasima
Helyszín: Hónicsi – Északi Kapu – A Nemes negyed és a Kereskedő negyed határán
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Taro

Okuma félrerúgja az asztalát, majd úgy vakkantja neked:
- Most és itt. A tanúm legyen az öreg. – mosolyodik el gúnyosan. – Már ha van neve…

- Van. – mondja az öreg csendesen. – Arjuno no Iszemi no Katea vagyok.
Majd még csendesebben hozzáteszi.
– Az Enoszugai házból.

Erre a környéken állók mélyen a földig hajolnak, és döbbent csendben várják a folytatást.
Egyedül Okuma neveti el magát.

- A száz nevű hjakusó! Mókás vagy öreg, bár pimaszságodért megfizetsz! Nem átallasz gúnyt űzni urunk nevéből! De a fejed úgyis a porba hull, hisz a párbajt ÉN nyerem.

//Off: kérek egy Kezdeményezőt, Támadót, sebzést //

Kasima

Egyre cifrább az ügy. Az öreg vagy nagyon nagyot blöfföl és Okumának igaza van, vagy nagyobb pácban vagytok, mint amit el tudtál képzelni eddig. És ha ráadásul az öreg igazat mondott, ám tényleg ellenetek van, akkor…

[Niobe]

Meiko

* Összeráncolom a homlokomat, ahogy végignézem a kordékat. *
< Hm, érdekes. Nem hiszem, hogy ez a különös jelzés sok jót és tisztességes üzletet és árut jelentene. A vezető meg már elsétált a katonákkal együtt. Talán még utol érem. Bár nagy a valószínűsége, hogy ha mi innen lelépünk, érte jönnek majd a cuccokért. Túl értékes lehet valakik számára, főleg, hogy a támadók közül elmenekült kettő, így ha más nem ők jönnek vissza, csak nagyobb erősítéssel. >

* Gyorsan elszaladok a többiek mellett és az utcára érve megállok és körbenézek. Megpróbálom megkeresni szemeimmel a vezetőt, vagy legalábbis egy közelben álló katonát. *

[Mare-ai]

_______________________________________________________________
JK: Kita, Meiko, Sidhosi
Helyszín: Hónicsi – Kereskedő negyed
Időpont: Dzukija-korszak 179. éve (Pyarron szerinti 3701) – Virágok hava, 2. nap - Reggel
_______________________________________________________________

Kita, Sidhosi

Még alig értek a kis ház oldalához, mikor az eddig a taligákat vizsgáló Meiko elviharzik mellettetek.

Meiko

Elrohansz az újdonsült társaid mellett, ki a főutcára.
Ám hiába nézegetsz jobbra-balra, a tömeg már elnyelte a városőrség tagjait.